A múlt héten két fesztivál, a Bánkitó és a Kolorádó szervezői is bejelentették, hogy idén lehet őket látogatni utoljára. Bár az okok eltérnek, ezzel folytatódik az a VOLT és a Balaton Sound megszűnésével pár éve kezdődő szomorú sorminta, miszerint a magyar zeneipart is kezdi felőrölni a Covid utáni gazdasági válság.

Péntek hajnalban megvalósult az amerikai neokonok húsz éve dédelgetett álma: Izrael megtámadta Iránt, kitört a háború. Jellemző, ha, mondjuk, Oroszország művelt volna hasonlót Ukrajnában, akkor attól lenne hangos a sajtó, hogy ez egy nemzetközi jogot sértő terrorcselekmény.

Ki az, aki tehetne valamit azért, hogy Budapest utcáin nyáron létezni lehessen, ne pedig tükörtojást sütni az utcabútoron vagy egy kocsi motorháztetején? Lenne ugyanis kézzelfogható, ha úgy tetszik helyi szintű sebtapasz megoldása ennek, jelesül az, hogy telepítsenek, ültessenek több fát a városban.

A Vittula bezárásával nem csak egy kocsmát, hanem egy korszakot siratunk. Az X-generáció és a millenniálok alternatív színterének korszakát. Úgy tűnik, felkapcsolták a villanyt, hogy eddig tartott a diszkó, gyerekek.

Az az érvelés, hogy az állam rossz gazda, mostanra csak egy fügefalevél arra, hogy ugyan már, a mi zsebünkben jobb kezekben lesz, mint azokéban.

A lakhatás kérdését ma a szélsőjobb tematizálja sikeresen, pedig az a baloldal meghatározó témája volt az elmúlt másfél évtizedben.

A magyar internet egyre inkább tele van AI-generált szeméttel, a magyar politikai osztályt pedig rég rabul ejtette az internetes népszerűség vágya.

Megszületett az „álellenzéki fideszbérenc” archetípusa, mert sok bűnt elnéznek az ellenzéki oldalon, de a fideszességet nem, így annak a vádja is már hatékony szégyenbillog.

A troll-konzervatív korszellem víziója egyre inkább arra szűkül, hogy mindegy, csak visítsanak a libernyákok: a jobbról indított kihívásra a jobboldali rendszer jobbra tolódással válaszol. És nem kevésbé tragikomikus az se, ahogy az ellenzék erre a helyzetre reagál.

Az elfogadható és elfogadhatatlan vélemények nem azon dőlnek el egy-egy tábor számára, hogy mi a tartalmuk, hanem hogy a hierarchia csúcsán lévő politikai- és közéleti szereplők által diktált irányvonaltól mennyire térnek el.

Kezdődhet a matek, hogy hány bevitt fogyasztó és díler mennyi szavazatot hoz majd jövőre.

Ki fogadott volna arra akárcsak egy-két évvel ezelőtt, hogy a Fidesz betiltja a Pride-ot? Hát arra, hogy a legnagyobb ellenzéki párt vezére és holdudvara ezt úgy minősíti, mint gumicsontot, meg taposóaknát, amire nem szabad rálépni?

Minden társadalmi réteg máshogy bódítja magát, máshogy károsítja meg önmagát és a közösségét. A mintapolgár például kávézik, de feszt.

Magyarországnak pont akkor lett MI-ügyi kormánybiztosa, amikor a felhők már egyre komorabbak minden idők legnagyobb tőzsdei nyomulása fölött.

A trumpizmus rárúgta az ajtót Európára. Az új republikánus stratégia nyíltan fogalmaz: az általa globalistaként azonosított euroatlanti elittel le fog számolni. Az európai mainstream válasz erre egyelőre a pánik.

A magyar nyilvánosságban két kapitalizmus-koncepció létezik. Ezek egymással összeegyeztethetetlenek, de legalább a maguk helyességét a másik helytelenségével igazolják. Az egyik az eszményi szabadpiac koncepciója. A másik a hazai burzsoázia elképzelése, ami a magyar állam erőforrásait a sajátjaként kezeli. Többek közt ezt teszi világossá a Direkt36 filmje.

A sors keserű iróniája, hogy végül nem a NER taposta el a független sajtót – vagy bővebben: a független nyilvánosságot –, hanem a független sajtó és a független nyilvánosság legnagyobb donorja tol egy csoportos leépítést, globálisan.

A koronavírus-járvány kirobbanása után öt évvel valójában még a problémák felvetéséig sem jutottunk el a nagy nyilvánosság előtt. Legyen szó a korlátozásokról vagy az egészségügyi intézkedésekről.

Az algoritmusok és a közösségimédia-platformok feletti harc koránt sem lefutott, sőt, még csak most kezdődik igazán.

Mielőtt pezsgőt bontanánk, hogy búcsút inthetünk a tényellenőrök és a közösségi médiás cenzúra világának, hátrébb kell lépnünk egyet, hogy megértsük, mi is történt – és történik – itt valójában a dezinformáció elleni harc címszava alatt.

Startup vagy politikai párt a Tisza? Mitől startup egy vállalkozás? És egyáltalán, vannak még politikai pártok Magyarországon? Szóba kerül továbbá Vogel Evelin és a lóverseny is.

Az, hogy politikai szekértáborok vannak, nem új. Az azonban, hogy a szekértáborharcban több százezer ember vegyen napi szinten részt egyre inkább megkülönböztethetetlen stílusban és harcmodorban, igen.

Ha száz év múlva megírják az ezredforduló utáni két évtized történelmét, akkor annak a középpontjában nem politikusok vagy ideológiák lesznek, hanem a technológiai forradalom, és annak hatása a társadalomra.