spotify Hallgasd meg!

Ki fogadott volna arra akárcsak egy-két évvel ezelőtt, hogy a Fidesz betiltja a Pride-ot?

Hát arra, hogy a legnagyobb ellenzéki párt vezére és holdudvara ezt úgy minősíti, mint gumicsontot, meg taposóaknát, amire nem szabad rálépni?

Pedig így fest a helyzet. A Pride a magyar progresszív liberális politika szimbolikus ügye, így hát ideális célpont lett az ellenzék megosztására, lévén a Tisza egyszerre akarja újracsomagolni a régi Jobbikot és hozni magával az urbánus progresszív rétegeket. Mivel azonban az előbbiek többen vannak, mint az utóbbiak, még ha az utóbbiak kezében is van lényegében az összes ellenzéki internetes platform és befolyásos pozíció, Magyar Péter beárazta a Pride betiltását mint szimbólumot és mint súlyos jogi korlátozást a szavazatmaximalizálás szent célja érdekében.

A Pride persze nem hagyja magát, és vannak még erős szövetségeseik, különösen Budapesten, de a Momentum által hirtelenjében összehívott dühlevezető demonstráció elég szomorú képet mutatott arról, hogy milyen társadalmi erő lesz hajlandó megmozdulni a melegfelvonulás védelmében.

Mert itt távolodunk el a pusztán melegjogi kérdésektől: a mozgalom megrekedt ugyan a céljai teljes elérésével, mint a házasság és az örökbefogadás, de a „nem zavar, csak csinálják a négy fal között” kompromisszumos homofóbiája mellett például a bejegyzett élettársi viszony kétségkívül egy polgárjogi eredmény. Magyarországon történelmileg nem rossz a melegek helyzete, a Pride ebben egy epizód – ráadásul olyan, ami összefonódott egy modern városi karnevállal, kvázi betöltve a Budapest Parádé által hagyott űrt.

Viszont a progresszív liberalizmus a melegek ügyében találta meg itthon a természetes szövetségesét, pontosabban a szexuális kisebbségek emberi jogi küzdelmeiben, ami mellett ez a közeg nem volt rest kiállni, követeléseiket kihangosítani. A Pride betiltásának ők a valódi célpontjai: az igazi szakítópróba nem az, hogy Magyar Pétert „összebuzizzák”, hanem hogy a progresszív közeg kitart-e a szövetség mellett, vagy beáldozza azt Orbán leváltása érdekében.

Talán pont ettől ilyen szomorú ez az egész, hogy voltaképpen a progresszív liberalizmus a saját maga önellentmondásaiba gabalyodva süllyed épp a semmibe.

Történelmileg tekintve ugyanis a progresszívek a rendszerváltás nagy nyertesei voltak: a szocializmust emberi jogi alapon tudták aláásni, így amikor összedőlt a Keleti Blokk, akkor gondolkodás nélkül tudták magukra venni „a történelem végének őrzői” szerepet. Ebben a keretezésben pedig eljött...