A szuperhatalmi státuszba és az atomnagyhatalmi pozícióba belekényelmesedett Egyesült Államok az új atomversenyben is kapaszkodhat, mert itt is kihívója lesz Kína és Oroszország. Amit biztosan kijelenthetünk: a helyzet egyáltalán nem rózsás Amerika számára.
Utólag visszatekintve már tudjuk, hogy naiv, délibábos optimizmusra vallott az, hogy a pesti srácok vezetői, a forradalom ifjú harcosai, vagy akár a reformkommunista Nagy Imre bíztak a várható nyugati segítségben. Részben a Nyugat-Németországban állomásozó amerikai, de leginkább az ENSZ-csapatok intervenciójában hittek.
Miközben az Egyesült Államok külső és belső viselt dolgait is rendezné az elkövetkező időszakban – ennek fontos állomása a közelgő budapesti csúcs –, az Európai Unió a hátsó sorokból nézi, mi zajlik a világpolitika nagyszínpadán.
Kérdés, hova vezet a harcokat túlélő új Hamász-vezetés stratégiakeresése ebben az új geopolitikai helyzetben. Két lehetőség áll előttük: békés együttélés Izraellel, vagy az aszimmetrikus harc, az ellenállás folytatása a hibrid állapotban lévő Palesztin Állam keretein belül, némileg más, kevésbé véres eszközökkel.
A politikai indíttatású és társadalmi, vallási vagy kulturális gyökerű elégedetlenségből, polarizálódásból származó erőszak az amerikai közélet régi-új valós veszélye. Ezen egyáltalán nem segít a politikai csúcsszereplők, véleményvezérek gyakran erőszakra buzdító, szélsőséges retorikája.
Fokozódik az űrverseny.
Talán mégiscsak Donald Trumpnak lehet igaza, hogy mindannyiunk érdekében maradjunk inkább a vámháborúknál a tűzfegyverek helyett.
Amerika számára napjainkban kül- és biztonságpolitikai szempontból a kaotikus állapotában állandósult Mexikó mellett Venezuelában a legaggasztóbb a helyzet. A mexikói és venezuelai drogkartellek az embercsempészet mellett az amerikai kokainimport mintegy 80%-át biztosítják.
A nemzetközi viszonyrendszerben Donald Trump egyértelműen átvette az irányítást, a kommunikációs tematizálást, teljességgel háttérbe szorítva nagy riválisát, Kínát.
Nagy elvárások és ábrándos politikai illúziók előzik meg az augusztus 15-i csúcstalálkozót.
Trump végső soron nem tesz mást, mint választási ígéreteit próbálja sajátos eszközeivel, hatalmas hübriszével megvalósítani a világközvélemény sopánkodása ellenére.
Van itt minden, mint a moziban: Trump elleni összeesküvés vádja, szétmálló Obama-kép, érzéki rejtélyek, titkosszolgálati kavarások, tragikus véget ért „barátság”.
Aki uralja az eszméket és a nyelvet, az uralja a gondolkodást is. Az új keletű, mintegy fél évszázados múlttal rendelkező, amerikai eredetű társadalmi mérnökösködés gyakorlata, a social engineering társadalomátalakító technikái azonosíthatóan egy irányba mutatnak.
A katonai védelmi szövetség megerősítése, fenntartása létkérdés lesz a nagyhatalmi ketrecharcban Európa számára, hacsak persze az „öreg kontinens” nem akar az orgiákban tobzódó ókori Róma sorsára jutni a harcedzett „barbárokkal” szemben.
A június 21-i iráni amerikai beavatkozás következményeiről még sokat fogunk beszélni, az a feltevés azonban bizonyosnak tűnik, hogy harcoló amerikai egységeket az USA nem fog Iránba, a „közel-keleti mocsárba” küldeni, okulva az iraki és afganisztáni háború elrettentő emberveszteségeiből és anyagi költségeiből.
Június 14-én parádéval ünnepelték az amerikai hadsereg megalakításának 250. évfordulóját. Nem sok katonai díszfelvonulásra került sor az amerikai történelemben – többek szerint az amerikai katonai hagyomány helye a harctéren van, és nem a dísztribün előtt.
Az Elon Musk–Donald Trump-csörte kapcsolatuk dinamikája és harcias, konfliktuskereső személyiségük ismeretében borítékolható volt. Kérdés, hogy ez mennyire fogja befolyásolni a második Trump-adminisztráció hatékony működését, Trump népszerűségét és elfogadottságát.
A „román mélyállam” vagy „az állam az államban” óriási mértékben felelős Románia politikai és társadalmi problémáiért, amely érthető is az ország létrejötte és történelme ismeretében.
A „világ összes információjával rendelkező”, de azt már értelmezni, rendszerbe foglalni képtelen ember a képernyő előtt ülve a mindenhez értés hamis és delejes illúziójába ringatja magát, amihez nagyban segít a közösségi média kényelmes, zárt információs buborékja.
A világban kialakuló konfliktusok túlnyomórészt abból adódnak, hogy az egyik vagy másik fél – az USA, Oroszország, Kína, Irán, Izrael vagy épp az EU – vélt vagy valóságos ereje hitében úgy gondolja, csak neki van igaza, csak ő látja helyesen a világot, és mindenki más téved.
A Trump-féle külpolitikai felfogásban Amerika saját, külön autósztrádáján halad egy meg nem nevezett irányba.
Trump második elnöki ciklusa elején soha nem látott lendülettel és nem kevés revansvággyal vágott bele a Biden-adminisztráció politikai döntéseinek visszarendezésébe, avagy a republikánus elvek szerinti „normalitás” visszaállításába. Lássuk a leltárt.
Donald Trump második elnöki ciklusa Amerika dominanciájának, elsőségének megőrzéséről, fenntartásáról szól majd – a feltörekvő ellenfelekkel (Kína, Oroszország, Irán) szemben, a lomha, lagymatag és gyenge szövetségesek (EU, Japán, Kanada) mellett, vagy akár azok ellenében is. Amerika-kutató szerzőnk áttekintő írása.