Kórusban szidják a politikai, gazdasági vezetők és a véleményvezérek Trump elnök döbbenetes vámtarifáit, valamint a világrendet felforgató agresszív kereskedelmi politikáját, főleg az Európai Uniót is sújtó, mondhatnánk, megalázó júliusi megállapodás fényében. Azonban érdemes észben tartani, hogy Trump végső soron nem tesz mást, mint választási ígéreteit próbálja sajátos eszközeivel, hatalmas hübriszével megvalósítani a világközvélemény sopánkodása ellenére.
Donald Trump még októberben, a tavalyi harcos elnökválasztási kampány során, a chicagói Gazdasági Klub rendezvényén jelentette ki félig viccesen, hogy „a legszebb angol szó a szótárban a tariff”, és teljességgel kész lenne „100, 200 vagy akár 2000%-os vámmal is sújtani a mexikói vagy bármilyen más külföldi autógyártókat az amerikai érdekeltségek védelmében”. Tavasszal, immár elnökként, az április 2-án meghirdetett amerikai „Felszabadulás napján” (Liberation Day), az új vámpolitikai intézkedések bejelentésekor is megjegyezte, hogy inkább vámháborút szeretne az amerikai nemzetgazdasági érdekek védelmében, mint tűzfegyverekkel vívott pusztító háborút.
Peter Navarro, az elnök gazdasági tanácsadója és a vámháború ötletgazdája szerint a világkereskedelmi egyezmények újratárgyalása néhány év alatt sokkal előnyösebb helyzetbe hozhatják az amerikai gazdaságot és a kereskedelmi mérleget, mint korábban szinte bármikor – tulajdonképpen vér és könnyek nélkül. Elon Musk az új vámpolitika bősz kritikusaként és a transzatlanti szabadkereskedelem híveként úgy véli, hogy a vámok megfojthatják a korábban pezsgő szabadkereskedelmet és a nemzetközi üzleti kapcsolatokat – Amerika kárára. Amúgy pedig, így Musk, Trumpnak nem kellene Navarróra, a Harvard Egyetem egykori emeritus közgazdászprofesszorára hallgatnia, aki a szókimondó Musk véleménye szerint „valójában egy tuskó, és annyi esze van, mint egy zsák téglának”.
Egyelőre úgy tűnik, hogy Trump szimpátiáját inkább Navarro professzor kereskedelempolitikai elképzelései nyerték el, főleg a Muskkal való politikai szakítása, elhidegülése után. Az elnök és a kormányzat ezirányú gazdasági tervei szerint egyensúlyba és fenntartható pályára kell állítani a túlsúlyos – 6,2%-os GDP-arányos hiánnyal rendelkező – amerikai államháztartást. Akárcsak a lassan elviselhetetlen mértékűvé emelkedő amerikai államadósságot, amely az online adósságmutató szerint mintegy 38 ezer milliárd dollárral a GDP 125%-án áll, és óránként több millió dollárral növekszik, sőt, év végére elérheti a 40 billió dollár csillagászati összeget is. A Világbank értékelése szerint ideális esetben az államadósság a GDP 80%-a alá esik. Az amerikai...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.