Trump elnök és Elon Musk techvezér stratégiai szövetsége, majd viharos gyorsaságú szakítása alaposan felkavarta az amerikai politikai és üzleti közéletet. Efféle érzelmeket kavart az is, amikor tavaly nyáron, a felettébb drámai amerikai elnökválasztási kampány során, főleg a Trump elleni sikertelen pennsylvaniai merénylet nyomán a világ leggazdagabb embere teljes mellszélességgel beállt a republikánusok és Trump mögé. Két ilyen erős vezéregyéniség és harsányan maximalista, versengő személyiségtípus ritkán barátkozik egymással, és ha mégis megteszik, akkor igencsak nyomós okai lehetnek a csodálatos, testvéries barátságnak (bromance) avagy „beautiful friendshipnek”.
Ez a történet május végén ért véget egy viharos vita nyomán, majdnem fél év közös kormányzati szerepvállalás és washingtoni politikai együttműködés után, miképp e sorok szerzője is majdnem pontosan megjósolta azt egy februári rádiós elemzésben az új Trump-adminisztráció esélyeit és a kormány új tagjainak szerepvállalását latolgatva.
A látványos szakítást és a dühös szócsatát Elon Musk és Trump elnök között az amerikai adóügyi saláta-törvénycsomag elfogadtatása váltotta ki. A „mindössze” 1116 oldalas megatörvény, amit a republikánus törvényelőkészítők félig viccesen Trumpnak címezve csak „egy csodálatos, nagy törvénytervezetnek” (One Big Beautiful Bill Act) neveztek, feltette a pontot az i-re a techmilliárdos Elon Musknál.
Miután lemondott az amerikai kormányzati vezetői tisztségéből az átgondolatlan, „szörnyű tákolmánytörvény”, valamint a kiszámíthatatlan pénzügyi és gazdasági programok és kormányzati elképzelések miatt, keresetlen szavakkal esett neki az elnöknek és a republikánus törvényhozóknak. Szerinte az elnök felkészületlen „bólogató Jánosokkal” (yes-men) és ostoba pénzügyi tanácsadókkal vette körbe magát, olyanokkal, mint a kétes eredményt hozó globális vámháború egyik ötletgazdája, az elnök világkereskedelmi tanácsadója, Peter Navarro, akinek Musk szerint „nincs sok esze, és valójában olyan ostoba, mint egy zsák kő”.
Musk véleménye szerint a kongresszusi képviselők biztosan nem olvasták el a mindössze fél nappal a szavazás előtt előterjesztetett több száz oldalas, szerinte szörnyű gigatörvénycsomagot, amely többek között iránymutatást és intézkedéseket tartalmaz az általános szövetségi adóreformról, a népegészségügyi biztosítási rendszerekről, a határfal építéséről és a tömeges bevándorlás kezeléséről, illetve az egekbe szökő amerikai államadósság-plafon emeléséről is, amelyek Musk szerint többnyire ellentmondanak Trump korábbi ígéreteinek.
Musk, az igencsak hírhedtté vált DOGE (Department of Government Efficiency), avagy a kormányzati hatékonyságnövelő minisztérium egykori vezetőjeként három hónap alatt szabadította meg az amerikai szövetségi kormányzatot mintegy negyedmillió „fölösleges” alkalmazottól – a nukleáris kutatómérnököktől a sokszínűségért (DEI, azaz Diversity, Equality and Inclusion) felelős állami tanácsadók összes csoportjának felszámolásán keresztül a Pentagon teljes hadijogi igazgatóságának megszüntetéséig.
Saját értékelése szerint a sokkhatásszerű kirúgási hullám által a DOGE közel egybillió (ezermilliárd) dollárt takarított meg a komoly deficittel és adósságállománnyal küszködő amerikai kormányzatnak és szövetségi költségvetésnek a négyéves kormányzati ciklusra vetítve. Ugyanakkor az egykori demokrata Musk igencsak vitatott, kétes hitelességű és minőségű politikai aktivizmusa a második Trump-kormányzatban és a Republikánus Párt mögött gyakorlatilag többet vitt, mint hozott a milliárdos cégvezér-miniszter számára.
A felháborodott amerikai liberális demokrata törzsszavazók ugyanis árulónak tekintik Elon Muskot, Barack Obama, Hillary Cinton és Joe Biden egykori hű támogatóját. A Kaliforniától Németországig zajló tömeges bojkottakciók több mint kétszáz milliárd dollárnyi kárt okoztak a világ leggazdagabb emberének és cégbirodalmának pár hónap alatt, amely időszak az X (Twitter), a SpaceX és a Tesla részvényeinek mélyrepülését is okozta a New York-i tőzsdén.
A nagypolitika színterén Musk nem nyerte el a radikálisabb republikánus Tea Party pártcsoportosulás, vagy a szélsőjobbos Steve Bannon elnöki tanácsadó szimpátiáját, ahogy Trump elnök befolyásos veje, Jared Kushner barátságát sem. A politikai pálfordulás és cserekereskedelem nem egyedi és új keletű az amerikai cégvezérek, sőt politikusok körében sem, elég, ha csak Reagan elnökre mint egykori regisztrált kaliforniai demokratára, vagy épp Donald Trumpra, a húsz évvel ezelőtt még szintén regisztrált New York-i demokrata szavazóra és párttagra gondolunk. Reagan ironikusan megjegyezte emlékirataiban, hogy bár ő maga konzervatívként tulajdonképpen demokrata volt és maradt, éppen csak a pártja hagyta el őt, azonban Musk és Trump esetében abban egyetértenek az elemzők, hogy politikai eszmeiségük és moralitásuk kétségtelenül nem éppen a reagan-i konzervatív liberális minőséget, eszmei és erkölcsi magaslatokat képviseli. Itt elég, ha csak Trump korábbi botrányos nőügyeire gondolunk.
Mindenestre Elon Musk, bár még mindig a világ leggazdagabb és egyik legbefolyásosabb embere, sokkal többet veszíthet a Trump-vitán, mint az elnök. Trump a múlt héten, közismert indulatkitöréseinek legfrissebbike során félig komolyan belengette, amennyiben Elon Musk nem fejezi be a szócsatát és a vádaskodást, valamint Musk nem szünteti be a Demokrata Párt anyagi támogatását, ami az amerikai republikánus elit számára „vörös vonalnak” számít, felfüggeszti, esetleg megszünteti a Musk-cégbirodalom támogatását és leállítja az állami megrendeléseket.
Musk közösségi oldalán keresetlen szavakkal reagált Trump, úgymond, hálátlanságára, nevezetesen szóba hozta, hogy az ő 288 millió dolláros kampánytámogatása és az X médiafelületének hathatós segítsége nélkül sem Trump, sem a republikánus kongresszusi jelöltek nem nyertek volna tavaly ősszel, amikor még csupán néhány százalékpontnyi különbséget mértek Donald Trump és Kamala Harris között sok meghatározó fontosságú csatatérállamban.
Musk 2024 júniusában kezdte támogatni a floridai kormányzó Ron DeSantis kampányát, majd a pennsylvaniai merénylet után pár héttel, a július 13-i butleri nagygyűlésen formálisan is beállt Donald Trump mögé, sőt még belengette a kormányzati szerepvállalás lehetőségét is, amivel nem kis meglepetést okozott. Trump őszintén örült Musk támogatásának, és a botrányhős dél-afrikai–kanadai–amerikai nagyvállalkozó politikai pálfordulásának. Musk gyorsan kihátrált a vesztésre álló Joe Biden mögül, és egyáltalán nem kedvelte az alelnök Kamala Harrist, ugyanakkor szinte baráti viszonyt ápolt Barack Obama elnökkel, aki még elnöksége idején, 2010-ben félmilliárd dolláros kedvezményes állami hitellel és támogatással megmentette a csőd szélén tántorgó Tesla Motors céget és Elon Musk kockázatos technológiai befektetéseit.
A demokraták által ösztönzött elektromos autóvásárlás és -gyártás Amerikában a legsikeresebb nagyvállalkozóvá tette Elon Muskot. Az üzleti szárnyalás addig tartott, amíg meg nem jelentek a piacon a nagy kínai állami riválisok, többek közt a világelsővé emelkedő BYD, ehhez pedig jött a republikánusok, illetve személyesen Trump elnök harsány technológiai szkepticizmusa, valamint az elektromos, avagy zöld gépipar erőltetetett állami támogatási programjainak leállítása.
Musk híres űrtechnológiai cége, a Space X is jelentős, több milliárd dollárra rúgó állami támogatásban részesült a demokrata kormányzat alatt. Pénzügyi és technológiai szerepvállalása lényegében az állami monopolhelyzetben lévő történelmi szervezet, a NASA fölé is nőtt, közel 30 milliárd dolláros költségvetéssel és a világ jelenleg legnagyobb űrrakétái, mint a Falcon Heavy és a 110 méter magas Starship kifejlesztésével.
Musk vesszőparipája, személyes víziója a tömeges Mars-utazás megvalósítása a következő húsz évben. A NASA óvatosabban tervez: először a Holdra szeretnének visszatérni félévszázadnyi kihagyás után (Artemis-holdprogram és SLS hordozórakéta-program), majd – elképzelésük szerint – az ott kiépített felszíni vagy keringő Hold-bázisról (Lunar Gateway) évtizedek múlva könnyebben tudnak a vörös bolygó felé dobbantani. Musk elképzelései és projektjei befolyásos kormányközeli pozíciója révén – tegyük hozzá: ez idáig – sokkal több támogatást kaptak, mint a NASA állami projektje, amely tavaly majdnem teljesen leállt a költségvetési forráshiány miatt.
Musk és – mondhatni – egykori jó ismerőse, J. D. Vance jelenlegi amerikai alelnök viszonya azonban teljesen más jellegű: tulajdonképpen munkatársak, partnerek voltak korábban, amikor Vance a Yale-n végzett ifjú jogászként a Szílicium-völgyben a PayPal-nél, illetve Peter Thiel milliárdosnál, Musk korábbi cégtársánál és annak érdekeltségeinél is dolgozott.
Thiel 15 millió dollárral támogatta Vance szenátorjelöltségét még 2020-ban, illetve újabb 12 millió dollárral Trump elnöki kampányát 2024-ben. Sőt, a tech-vezérek befolyásáról szólva, Elon Musk mellett Peter Thiel ajánlotta J. D. Vance-t Donald Trump figyelmébe még tavaly nyáron, az elnökjelöltségi hajrában. A múlt heti Trump–Musk szócsatába és az elmérgesedő kormányzati viszályba kelletlenül bevonódott Vance alelnök is, aki aztán a hatalmi konstelláció és saját kényes helyzetének ismeretében egyértelműen Trump elnököt választotta a vitában, és biztosította őt támogatásáról Muskkal szemben – egyetértve Trump elnökkel, aki szerint „Elonnak elment az esze, teljesen megőrült.”
Az előzmények ismeretében kijelenthetjük, hogy az Elon Musk–Donald Trump-csörte kapcsolatuk dinamikája és harcias, konfliktuskereső személyiségük ismeretében borítékolható volt. Kérdés, hogy ez mennyire fogja befolyásolni a második Trump-adminisztráció hatékony működését, Trump ingadozó, de inkább csökkenő népszerűségét és elfogadottságát (amely júniusban 46% alá süllyedt), és a közelgő félidős kongresszusi választások esélyeit.
A stabil kormányzáshoz és törvényalkotáshoz szükséges, csupán néhány fős republikánus kongresszusi többség könnyen elpárologhat a 2026-os kongresszusi választásokon, az pedig igencsak negatív hatással lehet J. D. Vance várható, 2027-es republikánus elnökjelöltségére, és a közel kétszáz éves Republikánus Párt pozíciójára egyaránt.
A szerző Amerika-kutató, nemzetközi kapcsolatok elemzője.
Bejelentkezés