Nemrég, a teljes holdfogyatkozás látványos jelenségének árnyékában ismételten hallhattuk a nagy bejelentést, hogy az Amerikai Egyesült Államok fél évszázad elteltével újra a Holdra készül, sőt onnan a Marsra – mindezt a NASA Artemis-programjának második és harmadik lépcsőjében, a 2020-as évek második felében, a 2030-as évek elején. Hasonlóak a szándékai az amerikai űrhajózási hivatal legfőbb hazai riválisának, Elon Musk SpaceX nevű sikeres űrkutatási vállalatának, amely ugyancsak a vörös bolygóra szeretne eljutni a cég által kifejlesztett Falcon Heavy és a Starship segítségével, az eredeti terv szerint 2026-ban.
Az utóbbi években az oroszok többé-kevésbé kiestek az űr dominanciájáért folytatott komoly versenyből, ellenben a nyugati hírekben kevésbé jelentkező kínai holdszonda csendben és sikeresen leszállt a Hold túlsó, sötét oldalán, illetve az általuk összerakott Tiangong „Mennyei palota” elnevezésű földkörüli kínai űrállomás is üzemel immár három éve.
A kínai űrkutatási tervek között szerepel többek között a kőzetminta-gyűjtés egy földközeli kisbolygó felszínéről (potenciálisan a 2016HO3 kódjelű aszteroidán), illetve egy komplex bolygófeltáró űrszonda küldése a távoli gázóriás bolygóhoz, a Jupiterhez még ebben az évtizedben. A kínai űrhajósok első történelmi Holdra szállását hamarosan, 2028 és 2035 között tervezik végrehajtani, míg az ambiciózus Mars-utazást emberi részvétellel legkésőbb 2049-ig, a Kínai Népköztársaság centenáriumáig szeretnék bebiztosítani, ráborítva az asztalt az amerikaiak ezirányú terveire.
Néhány évvel ezelőtt, 2021 májusában a kínai űrkutatási hivatal holdjárója, a Zhurong sikeresen landolt a Marson, és megtett több kilométert is a vörös bolygó felszínén. A kínai mérnökök a már meglévő Hosszú menetelés (CZ–2F, LM–2F vagy Csang-cseng–2F) típusú óriásrakétáik mellé egy még nagyobb kapacitású és teherbírású, bolygóközi űrutazásra alkalmasabb rakéta kifejlesztésén is dolgoznak, mivel feltett szándékuk, hogy a jövőben Kína mint igazi „középső hatalom” nemcsak lent a Földön, hanem az égen is átveszi az őt megillető vezető szerepet.
Kína és az Egyesült Államok mellett a másik feltörekvő ázsiai nagyhatalom, India is komoly pénzügyi forrásokat és jelentős tudományos, szellemi erőfeszítéseket fektet az ambiciózus űrkutatási projektjeibe. Az 1962 óta működő Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) 2030-ra saját földkörüli űrállomás felépítését, majd a következő években a Vénuszra eljutó, Shukráján névre hallgató indiai űrszonda felbocsátását is tervezi más, nagyszabású indiai űrtervek mellett.
Amerikai részről, a komoly kihívásokra amerikaias dinamizmussal reagálva Trump elnök a múlt héten, szeptember elején bejelentette, hogy visszatérnek a Holdra, sőt állandó bázist is szándékoznak építeni a NASA Artemis programjának megfelelően. Valószínűleg az elnöki ráhatás segít enyhíteni vagy teljesen megszüntetni a NASA és a rivális űripari magáncégek, a Musk-féle SpaceX vagy épp a Jeff Bezos-féle Blue Origin közötti nem túl baráti versengést, és erejüket, tapasztalataikat és több százmilliárd dollárnyi pénzügyi forrásaikat egyesítve képesek lesznek megvalósítani nagy ívű terveiket a Hold és majd a Mars elérésével.
Trump elnök ugyancsak szeptember 2-án bejelentette, hogy az amerikai Űrhaderő (US Space Force) parancsnokságát és kétezer fős kiegészítő apparátusát a többségében demokrata párti Colorado államból a „Mély Dél” (a Deep South) központjának is számító Alabamába helyezteti át. A 2018 decemberében Donald Trump által létrehozott újabb amerikai haderőnem, az Űrhaderő parancsnoki központja – nyilvánvalóan nem csupán politikai megfontolásokból (republikánus törzsszavazóbázis) – kerül Huntsville városának Redstone Arsenal nevű óriási katonai komplexumába, hanem stratégiai és tudománytörténeti szempontból is teljességgel megalapozott döntésnek tűnik a bejelentés.
Bár az átlagpolgár azt gondolhatja, hogy a texasi Houston az amerikai űripar központja, az amerikai űrkutatás és rakétatechnológiai fejlesztések központja valójában évtizedek óta nem más, mint Huntsville, az északi jenkik által lenézett déli Alabamában. Az alabamai űrkutatási sikertörténet alappillére tulajdonképpen egy titokzatos és sokáig alig ismert amerikai program volt, nevezetesen a híres-hírhedt peenemündei német rakétatudós-szöktetés története. Mintegy 125 (többnyire náci párttag) német rakétatudós a híres „Gémkapocs-műveletben” (Operation Paperclip) dr. Werner von Braun vezetésével 1951-től kezdve innen, az alabamai Huntsville-ből irányították a történelem egyik legnagyobb hatású űrkutatási és rakétaprogramjait, a Gemini és az Apollo űrprogramokat.
Egyértelműen ők bizonyultak a szerencsésebb német rakétatudósoknak, hiszen 1945 nyarán több tucatnyi társukat a Szovjetunióba hurcolták a megszálló szovjet csapatok.
Az amerikai Apollo űrprogram jócskán beelőzte a rivális szovjeteket közel két évtized erőfeszítéseivel (és persze mintegy ezermilliárd dollár elköltésével), és sikerre vitte az emberiség régi álmát, amikor 1969 júliusában embert juttattak a Holdra. Közismert, hogy az a Saturn V. óriásrakéta vitte a Holdra az Apollo űrhajókat, melyeket Von Braun vezetésével a többségében német tudósokból álló csapat fejlesztett ki. Ez az óriási, körülbelül 110 méter magas hordozóeszköz tulajdonképpen a második világháborús német V-2, valamint A-10-s típusú kétfokozatú interkontinentális ballisztikus rakéta továbbfejlesztett változata volt.
Korabeli titkos német, náci katonai elképzelések szerint a többlépcsős ballisztikus rakéták a Balti-tenger partjáról kilőve néhány óra repülés után már Moszkvát és/vagy New Yorkot támadták volna. E forgatókönyv szerencsére nem valósult meg, és a német rakétatudósok és családjaik egykori ellenségük szolgálatába álltak, majd a tengerentúlon aktív, élettel teli kolóniát alkottak Alabamában, kiváltságos státuszuk előnyeit élvezve. Leszármazottjaik mind a mai napig ott élnek a mintegy 30 ezer lakosú Huntsville-ben, és az amerikai védelmi, illetve űripari komplexum számos helyi kutatóközpontjában, egységében dolgoznak, lásd erről a népszerű amerikai utazó vlogger, Peter Santanello beszámolóját.
Nos, a fentiek alapján egyértelműen látható, hogy Trump döntése e tekintetben megalapozott volt az Űrhaderő parancsnokságának Huntsville-be való költöztetésével. Ugyanakkor az észak-amerikai légtér ellenőrzéséért és bármilyen bejövő légi eszköz azonosításáért felelős NORAD központja továbbra is Colorado államban marad, a Colorado Springs melletti Cheyenne-hegy gyomrában lévő híres atombunkerben, amely sok katasztrófafilmből ismerős lehet. A NORAD-hoz kapcsolódó reagani csillagháborús megaprojektről, illetve a Trump-féle óriási rakétavédelmi projektről, az Aranykupoláról, illetve Teller Ede szellemi örökségéről e vonatkozásban a későbbiekben még biztosan sokat fogunk írni, beszélni.
Félévszázadnyi szünet után úgy tűnik, hamarosan újra minden szem a Holdra szegeződhet, ha beindulnak az említett Hold-programok immár nemcsak Amerikában, hanem Kínában, sőt akár Indiában is. Ha bármelyik nemzet Holdra szállása sikerrel jár, következhet majd az emberiség újabb nagy kihívása, a Mars meghódítása.
Ami az űripart illeti, a nyilvánvaló tudományos-technológiai hozadékok mellett nem utolsó szempont lehet a Holdon és a Marson is fellehető jelentős ritkaföldfém-állomány, amely a 21. század második felében új, jövedelmező üzletágakat is beindíthat, olyanokat, mint a sci-fi filmekből már jól ismert űrbányászat, teherűrhajó-üzemeltetés vagy űrturizmus.
A szerző Amerika-kutató
Borítókép: Nézőközönség a Sencsou-9 űrhajót a világűrbe juttató Hosszú Menetelés (CZ-2F) hordozórakéta kilövésénél a kínai Csiucsüan Űrközpontban, 2012. június 16-án / fotó: Lao qiang xa / Imaginechina / Imaginechina via AFP
Bejelentkezés