Az immár 30. alkalommal megrendezett, vitatott jogállású és gigaméretű kormányellenes tüntetéssé terebélyesedő budapesti Pride Magyarországon is látványosan felszínre hozta azt az új társadalmi, kulturális és politikai jelenséget, amely az utóbbi évtizedekben alaposan felkavarja a Nyugat mentális állapotát. Ez pedig nem más, mint a különféle társadalmi nemi (gender) és faji identitásokon alapuló kisebbségi azonosságtudatok felettébb kaotikus multidimenziója, amely egy átlagember számára, valljuk be, még mindig szinte értelmezhetetlen és felfoghatatlan jelenségnek számít. Ehhez némileg kapcsolódik az újabban sokat emlegetett amerikai fogalom, a woke és a woke-izmus, amely a rendszerszintű faji (és társult fogalomként a genderalapú) megkülönböztetés társadalmi realitására ráébredt tudatosságot jelöli a fekete amerikaiak sajátos angol szlengjében (waken, woke).
Természetesen e jelenségnek korábban nem igazán volt európai és főképp magyarországi relevanciája, ugyanakkor néhány évtized alatt a progresszív véleményvezérek és az érdekelt politikai körök eredményesen kreáltak hozzá társadalmi elvárásokat és még kultúrharcáldozatokat is, és ezáltal teljesen kiszorították a magyarok számára igencsak érzékeny nemzeti, etnikai kisebbségi lét problémakörét. Európában ugyanis még mindig tabutémának számít az önkényes, hamis országhatárok és a szétszakított nemzetek kérdése a trianoni traumával és a nemzeti kisebbségi lét igazságtalanságaival együtt, mely feszültségekből akár még fegyveres összecsapás is keveredhet.
Az etnikai alapú véres konfliktusok évszázadokon keresztül felborították, szétszabdalták Európa békéjét Baszkföldtől Észak-Írországon keresztül Ciprusig, nem beszélve a legutóbbi pusztító európai polgárháborúról, amely déli szomszédunkban, az egykori Jugoszláviában tört ki. Napjaink véres európai háborúja Ukrajnában is jelentős mértékben orosz geostratégiai megfontolások (a NATO és a Nyugat előrenyomulásának feltartóztatása) alapján, de részben nemzetiségi szembenállás és etnikai identitások civilizációs konfliktusa nyomán zajlik az oroszok és ukránok között.
Brüsszel (és Washington) hatalmi központjaiból kitekintve némileg érthető, hogy a nagypolitika szintjén sokkal kényelmesebbnek tűnhet egy olyan mellőzött, szimpatikusnak tűnő kisebbség problémáival foglalkozni, amely tulajdonképpen a társadalom alig 2-3 százalékát teszi ki, s amelynek tagjai a szabad szerelmet és a kreált nemi identitások létjogosultságát hirdetik, éles ellentétben a többi konfliktusos társadalmi érdekcsoporttal.
Előbbi közösség és érdekcsoport tagjai egy viszonylag új, zavarosnak tűnő (nyomokban marxista beütésű) filozófiai, antropológiai alapállás mentén határozzák meg magukat, ez pedig meglehetősen távol áll a hiperérzékeny és veszélyes nemzeti, etnikai és vallási azonosságok dimenziójától. Utóbbi tématerület a történelmi tapasztalatok alapján könnyen fegyveres...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.