Zeck Julianna
Amit a szemünk sarkából látunk – Tóth Marcsi Erdő van idebenn című regényéről
Tóth Marcsi debütkötete, a Margó-díjas Erdő van idebenn erős kezdés. A női lélek kavargó világába kalauzol bennünket, ahol folyton jelen van a természet mint kötőerő, ez pedig nem hagy csüggedni, hanem folyton arrafelé lök, hogy told az életet mindig tovább és tovább.
A kegyetlenség árnyalatai – A Kurtág-töredékek című dokumentumfilmről
Nagy Dénes Kurtág-töredékek című dokumentumfilmje a holnap 100 éves Kurtág Györgyről érzékeny, szép, néhol kíméletlen, mindenesetre nem egy tipikus portréfilm, szerencsére.
Egy kiskocsmában ülünk. Én gin-tonikot iszom, ő Unicumot, én tizenhat, ő ötvenhárom, ő beszél, én hallgatok.
Családi aknatemető – Jónas Reynir Gunnarsson Az erdő halála című kötetéről
Az izlandi író regénye a halál, a pusztulás, a gyász, az emberi és természeti katasztrófák, krízisek története egy család és egy domboldali erdő bemutatásán keresztül, mégsem érezzük azt, hogy legszívesebben a kardunkba dőlnénk.
Terápia a művészet? – Joachim Trier Érzelmi érték című filmjéről
A terápia és a fikció együttműködik abban, hogy maradandó alkotások szülessenek, amelyek mindenkire hatással vannak, hiszen a kollektív tudattalanban minden tapasztalat fellelhető és újraélhető. Erre alapoztak a görög tragédiák vagy éppen Csehov, és ezek szerint Joachim Trier is.
Nincs feloldás, ilyenek vagyunk | A Kontinental ’25 című filmről
Radu Jude író-rendező Kolozsváron játszódó filmjében a szegénység, a felelősség és a bűntudat kérdése mellett a román–magyar viszonyt is körüljárja.
A kincugi filozófiája | A Golden repair – Finom illesztések című kiállításról
A Ludwig Múzeumban látható Golden repair – Finom illesztések című kiállítás termeiben órákat el lehet tölteni nézelődve, hallgatózva, vagy éppen egy matracon elheverve. A kiállítás szerteágazóan értelmezi a kincugi filozófiáját, amely a kiállítás összetartó ereje és alapgondolata, és a törött kerámiák javításának művészetén alapul.
Óda a lombikos anyákhoz | Mécs Anna Rutin című könyvéről
A könyv azt állítja, hogy ha valaki anyának érzi magát, azt a természet nem állíthatja meg, és modern nőként joga van igénybe venni azokat a szolgáltatásokat, amelyek hozzásegítik a gyerekvállaláshoz, és emiatt egy pillanatra sem kell rosszul éreznie magát. Ha abortálni lehet, miért ne lehetne mesterségesen megtermékenyülni is?
Az együttérzés hullámain – a Női sorsok című kiállításról
Női sorsok címmel nyílt kiállítás a hátrányos helyzetű, a társadalom perifériájára szorult nők életét megörökítő Mary Ellen Mark életművének válogatott anyagaiból a Mai Manó Házban. A fotókat a művész a 2000-es évek elején maga válogatta ki, így tulajdonképpen munkásságának esszenciáját tekinthetjük meg.
Úgy éreztem, beszéltem, léptem és fordultam, hogy valaki más érzett, beszélt, lépett és fordult rajtam keresztül. Amikor visszaültem a helyemre, mindez megszűnt, nyoma sem maradt, még ha odabent szörnyűségeket tapasztaltam is.
Irodalmi pláza meghitt pillanatok nélkül | Ilyen volt a Margó Fesztivál
A Nemzeti Táncszínházban megrendezett őszi Margó Irodalmi Fesztiválon a látogató tapasztalhat valamiféle pezsgést, de a helyszín inkább hasonlít egy plázára, mint egy hangulatos kávéházra. Az ember lézeng erre-arra, és folyton várja, hogy történjen már valami.
Az árvaság árnyalatai – Nemes Jeles László Árva című filmjéről
Suttogások, beszélgetésfoszlányok, a külvilág történéseinek beszűrődő hangjai. A filmben szereplő fiú elől valóban titkolnak valamit, és a történelmi kor, amiben cseperedik – 1956 után – ugyancsak az elhallgatásokból, a suttogásokból, a bizalmatlanságból, a félelemből, a biztonságérzet teljes hiányából épül fel.
Feláll a padról, integet a gyereknek, mondja, hogy de aranyos. Ahogy vigyorog, látszik, hogy hiányzik néhány foga. Inas, vékony, a bőre cserzett, mondhatni kiszívta a nap. Szívjad magadba a napot, amíg még lehet, és tartalékold a hidegebb időkre, gondolom magamban.
Pofán csap a létezésük - a Világszép korTárs kapcsolódások című kiállításról
Huszonnégy kortárs művész és hetvenhét állami gondozásban élő fiatal közös munkáiból láthatunk kiállítást a Ludwig Múzeumban, Világszép korTárs kapcsolódások címmel, amely a Világszép Gyermekvédelmi Alapítvány tizenöt éves fennállását ünnepli, joggal.
Sosem öregszünk meg – vagy mégis? Szajki Bálint Egészségben és betegségben című kiállításáról
Szajki Bálintnak a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban megtekinthető Egészségben és betegségben című kiállítása az időskor nehézségeiről beszél. Ez az a kérdéskör, amit, ha lehet, messzire elkerül mindenki: próbáljuk az öregkor témáját a lehető legtávolabb tartani magunktól, az idősekre pedig egyébként is inkább úgy tekintünk, mint akik már nem sok vizet zavarnak.
A mentőautó az éjjel megint elvitt valakit
Görcsösen szorítják egymás kezét. Ha valamelyikük megbillen, elvágódnak az aszfalton. Illúzió, hogy meg tudják tartani egymást. Körülöttük menetel a felgyorsult tömeg. Lassúságuk felkiáltójel a végtelen hömpölygésben. Senki sem fordul utánuk, nem látják őket, mintha már nem is lennének.
Mi történt a Szőlő utcában? – Szabó Róbert Csaba Pokoltó című regényéről
A regény kiindulópontja az 1977-es bukaresti földrengés, innen tekintünk vissza a múltba, a főszereplő fiatalkorának emlékezetes és olykor traumatikus eseményeire. Katasztrófák idején a lélek képes kinyílni egy ismeretlen mező felé, ahol észreveszünk olyan dolgokat is, amelyekre korábban sohasem figyeltünk volna fel.
Mi lesz a titokkal és a rejtéllyel, ha a művész aktív a közösségi médiában?
Jó az, ha megnézhetjük azt is, hol nyaral, hány gyereke van, mit eszik, hányszor fut egy héten, mit olvas, miből inspirálódik az alkotó?
Kegyetlen szimfónia | Kiss Tibor Noé Olvadás című regényéről
Inkább hasonlít egy zeneműhöz, mint egy regényhez. Hagyni kell sodortatni magunkat, hogy megszülessen bennünk a szimfónia. Ha megbékülünk vele, hogy nincs történet, nincs karakterábrázolás, nincs leírás, nincs atmoszférakeltés, nincsenek klasszikusnak mondható regénytechnikai megoldások, cserébe valami olyasmit kapunk, ami teljesen letaglóz.
Talán az tenne jót a lelkemnek, ha mindenkinek adnék. A buszjegyre gyűjtőnek, a koldusnak, a cigányasszonynak, minden kisebb és nagyobb lapnak, és akkor már adnék a Hintalovonnak, a civil szervezeteknek, sőt a színházaknak is. Adjak egynek? Vagy kettőnek? Adjak egy kéregetőnek az utcán? Valakinek, aki szimpatikus? De milyen alapon? És a másiknak miért nem? Ez pofára megy?
Győzni fog a kutyák forradalma?
Minden emberre legalább egy kutya, ez a szabály, de mint minden diktatúrában, az emberek túlteljesítik a feladatukat, és sokan két, sőt, három kutyát is tartanak, és licitálnak egymásra. A dolog odáig fajult, hogy egyesek még a gyerekeiket is pórázon vezetik, és mivel a szabály az szabály, a pórázon vezetett gyerek is pórázon vezet legalább egy kutyát.