A PHOTO / BRUT – Ösztönös fotográfia – Válogatás a párizsi Bruno Decharme-gyűjteményből című kiállítás művészei többnyire valamilyen mentális betegséggel küzdenek, és az alkotásban találnak menekülőutat a fejükben és a lelkükben tomboló feszültségek elől. A kiállítás a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban látható.
Szélsőséges, marginalizált helyzetük miatt vagy pszichés betegségükből kifolyólag belső késztetés vezérli őket az alkotásra, legtöbbször öntudatlanul, az akadémiai befolyástól és a művészeti piac elvárásaitól mentesen hozzák létre alkotásaikat, amelyek így közel kerülhetnek a művészet lényegéhez, kiindulópontjához. Sokaknak terápia is az alkotás, a gyógyulási folyamat része, vagy valamilyen kényszeres tevékenység, amelyből teljesen véletlenszerűen jönnek létre művészeti alkotások. Az ösztönösség, az esetlegesség, a mániákusság a legérdekesebb bennük.
Az art brut művek a hivatalos művészeti életen és intézményrendszeren kívül, legtöbbször annak ismerete nélkül jönnek létre. Jean Dubuffet képzőművész használta először ezt a kifejezést egy barátjának írt levelében. A pszichiátriai betegek, rabok vagy a társadalom perifériájára szorultak felkavaró, drámai erejű, ösztönös és spontán művészetét fedi a kifejezés. A photo brut megnevezés is a normálistól, a művészeti kánontól eltérő, nyers kifejezésmódot jelöli.
Ezek az alkotások a kiállító művész pszichés betegségének és rövid életrajzának ismerete nélkül nem különösebben érdekesek. Hiszen, ha nem egy kiállítás részeként látnánk őket, hanem egy ház pincéjében vagy egy hagyaték részeként találkoznánk velük, nem biztos, hogy műalkotásként tekintenénk rájuk. Amikor az ember már a sokadik kollázst nézi, amelyet a művész magazinokból kivágott képekből rakott össze, lassanként elfárad, és átkívánkozik a másik terembe, Tombor Zoltán Lost & Found című kiállítására.
Ugyanakkor, miközben ezek a pszichésen súlyosan beteg emberek a démonaikkal küzdenek, belső feszültségeik oldásaként művészi kifejezésmódokat találnak, és egyik-másik mű eszementsége, időigényessége, precizitása vagy spontaneitása miatt még inspiráló is lehet a látogató számára. A kérdés, ami folyamatosan motoszkálhat a fejünkben – miközben ezeket a néhol meglepő és ütős, néhol meg jelentéktelennek tűnő alkotásokat nézzük –, hogy mi is a művészet valójában? Mi teszi ezeket az összeragasztott, összefirkált kollázsokat, elmosódott fotókat, teleragasztott bőröndöket művészeti alkotásokká? Sokszor pusztán azáltal válnak azzá, hogy a kiállítótérbe kerülnek – vagyis háttértudás szükségeltetik a befogadásukhoz.
A kiállítás azok számára lehet a legérdekesebb, akiknek elegük van az úgynevezett hivatalos művészetből...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.