iskola
Az ember elolvas egy könyvet. Néha ezt olyan magától értetődőnek fogjuk fel. Pedig egyáltalán nem az. 45 éves vagyok, és múlt héten befejeztem A Pál utcai fiúkat.
A PISA-számok mindig jó alkalmat adnak arra, hogy beszélgetés kezdődjön az iskoláról, de arra biztosan nem, hogy bármilyen következtetést vonjunk le az iskolarendszer állapotáról. Ugyanis fogalmunk sincs, mit mérnek, a teszteket soha nem hozzák nyilvánosságra. Olyan ez, mintha kapnánk egy elégtelent, de nem nézhetnénk meg, mit rontottunk el.
Javítana a közoktatás hatékonyságán? Akkor végre feledkezzen bele egy regénybe!
Lannert Juditnak igaza van. Igaza van mégpedig akkor, amikor a PISA-felmérés friss eredményeinek láttán nem kezd agyzsibbasztó tatárjárásozásba, hanem némi ártalmatlanabb elmúlttizenhatévezés után aggódó tekintettel az okostelefonokra és a szülőkre néz.
Nem csak az állami befolyás, a progresszívek túlhatalma is gátolja a tudományos élet szabadságát
Egy évtizedek óta torzult, önfenntartóvá vált állapottal van dolgunk. Hogyan lehetne ezen változtatni?
Szembetűnő, hogy valamiért minden tanév elején kényszeresen „a legdurvább” órarendet szokás keresni, valamiféle versenyt hirdetve, amelynek keretében a szülők egymásra licitálhatnak, melyikük tagozatos iskolába és plusz edzésre járó gyermeke a legszerencsétlenebb. Ártana valakinek, ha egyszer sikerülne a jó példákra ráirányítani a figyelmet?
Lannert Judit és az Oktatási Minisztérium első százegynéhány napja
Rövid lenne az a cikk, ami azt vizsgálja, milyen érdemi lépéseket tettek. Leginkább nem csináltak semmit, amit viszont csináltak, azt inkább ne tették volna.
Kényelmetlen, de muszáj: a tanári bullying kezelése nélkül nincs megelőzés
Az iskolai zaklatás megelőzését célzó programok jelentős része ugyanarra a feltételezésre és elavult, ám kényelmes definícióra épül: a jelenség a kortárs csoporton belüli, ezért a megoldást is a gyerekek viselkedésének megváltoztatásában kell keresni. Ez a megközelítés azonban figyelmen kívül hagy egy alapvető tényt: a bullying tanult viselkedés.
Elitképzés, vagy amit akartok – mit kezdjünk a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokkal?
Az elmúlt napokban parázs vita bontakozott ki a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok körül. Ez a kérdés a magyar iskolarendszer szinte minden alapvető problémájára rávilágít az iskolaszervezéstől a tanárképzésen át a szülői és gyerekjogokig.
Nem az a kérdés, hogy Esterházyt vagy Wasst olvasnak a gyerekek, hanem az, hogy olvasnak-e?
A kisebb iskolák jövőjéről párbeszédet kell kezdeni, de bármilyen reformak csak akkor van értelme, ha több forrást kap az ágazat – szögezte le Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az ÖT YouTube-csatornáján a Szemben Kócziánnal című műsorban.
Van-e egyáltalán szükség Nemzeti Alaptantervre?
A Nemzeti Alaptanterv gyakorlatilag ideológiai sorvezető. A Nemzeti Alaptanterv legfőbb hibája az, hogy van.
Hogy ki a felelős az iskolai fenyegetések miatt? Naná, hogy a „másik oldal”!
Ahogyan az ehhez hasonló, sokakat érintő, tisztázatlan hátterű történések esetében lenni szokott, azonnal terjedni kezdtek a legkülönbözőbb elméletek a lehetséges tettesekről. Ez természetes. Ahogy ma Magyarországon az is, hogy a politikai szekták lelkes hívei és felkent papjai azonnal megtalálták a felelősöket.
