Csütörtök reggel csaknem 270 iskola vezetését fogadta e-mail fiókjukban egy bombafenyegetés. Ahogyan ez az ehhez hasonló, sokakat érintő, tisztázatlan hátterű történések esetében lenni szokott, azonnal terjedni kezdtek a legkülönbözőbb elméletek a lehetséges tettesekről. Ez természetes. Ahogyan ma Magyarországon sajnos az is, hogy a politikai szekták lelkes hívei és felkent papjai azonnal megtalálták a felelősöket: a másik oldalon.

A levelet egy magukat „a kalifátus oroszlánjainak” nevező csoport nevében küldték szét. Az üzenet hemzseg az elmúlt évtizedekben sajnos már jól megismert radikális iszlamista közhelyektől a muszlimok ellen háborút viselő „dekadens” nyugati civilizáció megbüntetéséről, és a mindenhol jelen levő dzsihadistákról, akik alig várják, hogy bosszút álljanak rajtunk.

E sorok írásakor még nem tudni, ki küldte szét a robbantásokat és mindenféle más terrorcselekményeket kilátásba helyező e-maileket. Lehet ostoba, gonosz diákcsíny, bár a szövegben több helyen tetten érhető jókora magyartalanságok (a „bátor harcosok” „autókat táplálnak”, és „félelmet fognak nyomni” az arcunkra, stb.) nem ezt a verziót erősítik. Nyilván nem zárható ki, hogy valóban muszlim szélsőségesek az elkövetők, ők azonban számtalan tragikus esetben bizonyították már, hogy a „klasszikus” terrorszervezetektől (például az IRA, vagy az ETA) eltérően nem szokásuk előre figyelmeztetni kiszemelt célpontjaikat, legtöbbször csak a támadás után vállalják büszkén rémtetteiket. Mivel a régióban a közelmúltban kísértetiesen hasonló esetek történtek több országban is – tavaly szeptemberben Csehországban és Szlovákiában, múlt héten Bulgáriában – utóbbiban pedig Oroszországba vezető szálat is találtak a hatóságok, nem lehetetlen, hogy Moszkva áll a háttérben.

Fröccsöntött megfejtések

Azzal talán minden épeszű ember egyetért, hogy akár idétlen szórakozást, akár elborult ideológiák terjesztését, akár titkosszolgálati érdekeket szolgált az akció, akik ilyet tesznek, gazemberek. És sajnos 2025 Magyarországán milliók hiszik, hogy az ellenkező politikai oldalon állók minden reprezentánsa kivétel nélkül ilyen. Ennek megfelelően le is vonják a következtetést: a történtekért csakis ők lehetnek a felelősek.

A leggyorsabban a Megafon véleményipari üzemének szalagjáról gördült le a fröccsöntött megfejtés: a dzsihadisták „a szír repülőről szóló álhír” miatt vehették célkeresztbe hazánkat. Ez volt ugye az Aszad bukott szíriai diktátor Magyarországra menekülésére utaló, jókora mellényúlásnak bizonyuló sajtóértesülés, amelyet aztán Magyar Péter a maradék zavaró feltételes módoktól is megtisztítva, kész tényként tálalt követői számára. Tehát a fideszes valósággyár szerint ezért (is) a Tisza Párt vezetője a hibás, hiszen közismert, hogy a dzsihadisták Gázától Kabulig feszülten követik a magyarországi híreket, akcióikat pedig 24 órán belül megcáfolt álhírek mentén szervezik.

A két fő leleplező, Deák Dániel, és Bohár Dániel néhány óra múlva törölték erről szóló Facebook-bejegyzésüket. A kormánypárti hívek online rohamosztagai tehát egyelőre világos eligazítás nélkül maradtak, kit is kell most épp gyűlölni a terrorfenyegetés miatt.

Ilyen gondokkal az igazellenzéki kereszteslovagok nem küzdenek. Ők több forrásból is meglehetősen egyértelmű útmutatást kaptak. Mindenekelőtt természetesen Magyar Pétertől, aki villámgyorsan pontokba szedte, mit kell tennie szerinte a kormánynak. Az első hat követelés teljesen ésszerű, az ékszíj a hetediktől repül el, méghozzá egyre messzebbre. Az ugyanis nem vitás, hogy az embercsempészek szabadon engedése, a mai napig értelmesen meg nem indokolt csádi misszió, vagy a Rákosrendező körüli gazdasági hazaárulás-közeli kavarás mind olyan jelenségek, amelyeket joggal vethetünk a kormány szemére. Csakhogy ezeknek a világon semmi, de tényleg semmi bizonyítható, vagy akár csak gyanítható köze nincs az iskolák bombával fenyegetéséhez. Az Aszad befogadásáról szóló kamuhír ki nem mondott, de elég jól dekódolható megismétlése („bukott diktátorok befogadása”), és a közel-keleti konfliktusba való „közvetlen beavatkozás” iderángatása pedig remekül mutatja, hogy az egykori NER-cégvezető milyen alaposan kijárta a fideszes gátlástalanság-sulit.

A legönfeledtebben a magyar közélet Dumb és Dumbere, Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András ugrott a kreténségmedencébe. Ők nem elégedtek meg annyival, hogy politikai ellenfeleiket közvetve tegyék felelőssé a történtekért – egyenesen azt sugallják, hogy valójában ők állnak a terrorfenyegetés mögött.  

Az előző szériás ellenzéki megváltó szerint „felmerül a kérdés”, hogy „esetleg ez is része a kormány új, repülőstartot vett agresszív, félelmet keltő rogáni kommunikációjának?”. A poszt végére a feltételes mód hamuvá ég a saját konteója által tüzelt felháborodás lángján, és már azt kérdezi az online tébolydák modorában nagybetűvel ordítva, hogy „LEGKÖZELEBB ROBBANTANI IS FOGNAK? (…) LEGKÖZELEBB ÁLDOZATOK IS LESZNEK? MENNYIT ÉR A DIKTÁTORNAK A SAJÁT SZABADSÁGA?”

Fekete-Győr higgadtabb maradt, ő csupán letargikusan megállapítja: „Ne csodálkozzon a kormány, hogy ma rengetegen úgy gondolják: ők állnak az iskolai bombafenyegetések mögött”. Ő persze nem vélekedik így, igaz „nem is tartja elképzelhetetlennek”. A hűvös távolságtartás a végére nála is lemállik a szabadságharcos hevülettől, és eljut Putyin házrobbantásáig, emlékeztetve a honpolgárokat, hogy ezek „tényleg bármire képesek”.

Tesztelés alatt

A bombafenyegetések mögött idegen titkosszolgálati akciót gyanító érvelés szerint az ország terrorelhárítási és katasztrófavédelmi rendszerét ért túlterheléses támadás történhetett. Ezzel jól lehet tesztelni egy adott állam ellenállóképességét, feltárni erős és gyenge pontjait. Egyelőre nem tudjuk, hogy tényleg ezzel állunk-e szemben. Ám az biztos, hogy az ilyen helyzetek tesztelnek minket. Mint társadalmat, közösséget, nemzetet.

Hogyan hat ránk a közös veszély lehetősége? Hogyan hatunk ilyenkor egymásra? Gyengítjük, vagy erősítjük-e egymásban a félelmet, a szorongást és a gyanakvást? Ha külső fenyegetést érzünk, összezárunk-e vele szemben, vagy mindenáron azt keressük, miért a gonosz, elvetemült másikok szabadították ránk a bajt?

E téren sajnos igen gazdag történelmi gyakorlattal rendelkezünk. Gyakran hallott közhely, hogy a magyarok mindig másokat hibáztatnak a gondjaikért. Van is ebben igazság, bár nem úgy, ahogyan általában érteni szokták. Az elmúlt századokban ugyanis Mohácstól Világoson át Trianonig legtöbbször valóban nem magunkat vádoltuk szerencsétlenségünkért, de nem is elsősorban idegeneket - hanem a másik magyart. A másik magyarokat. Akik velünk ellentétben nem igazi magyarok/európaiak/hazafiak/demokraták (kívánt rész aláhúzandó).

Istennek hála most nem egy nemzeti tragédiával tesz minket próbára a sors, „csak” egy – valószínűleg és remélhetőleg alaptalannak bizonyuló – fenyegetéssel. A politikai- és véleményformáló elit jelentős része első lépésben elhasalt ezen a teszten, a lehető legrosszabb reflexeinket hívva elő az olcsó haszonszerzés reményében. Rajtunk múlik, követjük-e őket ebbe a csúfos bukásba.