A kormányváltás óta a tudományos élet ismét a politika fókuszába került, aminek az Eötvös Loránd Tudományegyetem évnyitóján tartott miniszterelnöki beszéd csak egy látványos megnyilvánulása volt. A választásokat követően a tudományos élet különböző szereplői egyebek mellett nyílt levelekben fejezték ki, hogyan kellene a tudományos intézményrendszert átalakítani, milyen kutatóintézeteket és doktori programokat kellene bezárni, mely politikai szereplőket nem szabadna visszaengedni az egyetemi és kutatóintézeti szférába, illetve döntéshozó pozíciókba.
Ezek a kezdeményezések rávilágítanak a tudományos élet és a politika kapcsolatának alapvető kérdéseire és ellentmondásaira: elég volna megszüntetni az állami beavatkozást a tudományos szabadság helyreállításához? Feltéve, hogy ennél mélyebb problémáról van szó, hogyan lehetne biztosítani a tudományos élet valódi szabadságát, ha egy évtizedek óta torzult állapot önfenntartóvá vált? Ezt a problémát olyan több évtizedes viták szegélyezik, mint egyes tudományterületek és tudományágak állítólagos ideológiai elfogultsága, a tudomány elszámoltathatóságának és hasznosságának kérdésköre, illetve a különféle politikai törekvések „szakértői” legitimációja.
Pontosan mit is kellene helyreállítani?
A különféle akadémiai szereplők, többek közt történészek, filozófusok és névtelenségbe burkolózó pályakezdő kutatók nyílt leveleiben a státuszküzdelmek és az ideológiai küzdelmek egyaránt megmutatkoznak. Az akadémiai szabadság helyreállítása nevében megfogalmazott követelések a tudományos pozíciók, erőforrások és intézményi legitimáció újraelosztásáért folyó küzdelem részét képezik, amelynek a 2010 előtti hegemónia teljes visszaállításával egyúttal konkrét szakmai csoportok korábbi státuszának visszaállítása is tétjét képezi.
Ezek a nyílt levelek helyesen mutatnak rá a tudományos életbe történő NER-es beavatkozásra. Üdvözlendő, hogy napfényre került például egy politikai alapon doktori fokozatot osztó lebuj problémája, ahogy fontos tematizálni a tudományos autonómia NER alatti sérülésének tágabb problémakörét. Közös eleme ugyanakkor ezen nyílt leveleknek, hogy kritikájukat kizárólag a NER időszakával kapcsolatban fogalmazzák meg, azt feltételezve, hogy 2010 után romlottak el a dolgok. (Természetesen ugyanez a retorika jelent meg Magyar Péter ELTE-s tanévnyitó beszédében is.) Valójában a NER nem titkoltan egy ideológiai-politikai szempontból rendkívül torzult tudományos életben igyekezett saját tudástermelő intézményrendszert létrehozni – hogy milyen módszerekkel és milyen színvonalon, az egy másik kérdés. Azonban tény, hogy a tudományos intézményrendszer működése már jóval korábban alapvetően torzította a tudástermelés valódi szabadságát Magyarországon és nemzetközi szinten egyaránt, ennek nyomán pedig nem kizárólag a konzervatív, hanem a nem csak névleg kritikai megközelítések is háttérbe szorultak a fősodrú...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.