Az iskolai zaklatás napjainkra sem szorult vissza, pedig a bullying megelőzését célzó programokra már rengeteget költöttek. A legtöbb ilyen program ugyanis ugyanarra a feltételezésre és elavult, ám kényelmes definícióra épül: a jelenség a kortárs csoporton belüli, ezért a megoldást is a gyerekek viselkedésének megváltoztatásában kell keresni. Ez a megközelítés azonban figyelmen kívül hagy egy alapvető tényt: a bullying tanult viselkedés. És ha azt akarjuk megérteni, honnan tanulják meg a gyerekek, hogyan lehet hatalmi helyzetből megalázni másokat, akkor nem nézhetünk kizárólag a kortárs kapcsolatokra.
Doktoranduszom, László Luca nemzetközi PhD-kutatásának 15 általános és középiskolában gyűjtött magyar adatai alapján a válasz fenntartótól és földrajzi helytől függetlenül kényelmetlen, de egyértelmű – és a magyar helyzet nem egyedi.
Két júniusi hír, amelyek ugyanarról a problémáról szólnak – mégis teljesen másként
Júniusban alig két hét különbséggel jelent meg két olyan hír, amely jól mutatja, mennyire szelektíven beszélünk az iskolai bullyingról.
Június 10-én zárult a négy budai iskolában zajló NEM OKÉ pilotprogram, amelynek célja a kortárs bántalmazás visszaszorítása volt. A projekt záróeseményén az új oktatási kormányzat képviselői is megjelentek, ezzel is jelezve, a kormány ezt a megközelítést tartja fontosnak.
Mindössze két héttel később azonban az Oktatási Jogok Biztosának éves jelentése egészen más oldalról világította meg ugyanazt a problémát. A beszámolóban ijesztően nagy számban szerepelnek olyan panaszok, amelyekben pedagógusok megalázó, sértő vagy bántalmazó viselkedéséről számoltak be: nyilvános megszégyenítésről, rendszeres szidalmazásról, rasszista sértésekről, fizikai bántalmazásról és megalázó megjegyzésekről. Egyértelműen látható, a tanári bántalmazás létező probléma, amelyről végre őszintén kellene beszélni, nem pedig egyedi kisiklásként kezelni. És éppen ez az a vakfolt, amely miatt a bullying megelőzésének jelenlegi modellje csak részben lehet sikeres.
A gyerekek többsége már megtapasztalta a tanári bullyingot
A PARTICIPATE-kutatás magyar mintájában a tanulók háromnegyede (75,5%) számolt be arról, hogy legalább egyszer átélt valamilyen tanári bullyingot, és több mint minden második gyermek (54,2%) szerint ez nem egyszeri eset volt, hanem többször is előfordult. Különösen riasztó, hogy a résztvevők egytizede rendszeres fizikai bántalmazásról számolt be, amit hazánkban 1945 óta törvény tilt.
Ugyanebben a mintában a családon belüli bullying előfordulása a legritkább, holott a pedagógusok hajlamosak a családra mutogatni, ha a tanult viselkedés kerül szóba.
Ez önmagában is fontos üzenet. Még fontosabb azonban, hogy a kutatás összefüggéseket is talált.
Azok a gyerekek,
- akik tanári bullying áldozatai voltak,
- illetve akik tanárok által elkövetett bullyingnak voltak szemtanúi,
szignifikánsan nagyobb valószínűséggel bántalmaztak később más gyerekeket – offline és online egyaránt. A kutatás azt is kimutatta, hogy azok a gyerekek, akik egyszerre voltak áldozatok és elkövetők („bully-victim”), lényegesen nagyobb arányban számoltak be tanári bullyingról, mint azok, akik csak áldozatok vagy csak elkövetők voltak.
Ha egy hatalmi pozícióban lévő felnőtt, egy tanár megaláz, kinevet, következetesen figyelmen kívül hagy egy gyereket, vagy agresszíven kommunikál vele, akkor azt az üzenetet közvetíti, hogy a hatalmi különbségek felhasználhatók mások megszégyenítésére. Innen nézve nem meglepő, hogy a kortárs bullying újratermeli ugyanezeket a mintázatokat.
Nem bíznak azokban, akiktől segítséget kellene kérniük
A legtöbb bullyingellenes program arra biztatja a gyerekeket, hogy forduljanak tanárhoz, ahogyan sok áldozat szülei is.
Csakhogy a gyerekek nem ezt teszik.
Ha kortárs bullying éri őket, a magyar gyerekek mindössze 4,7%-a fordulna tanárhoz. Ha maga a bántalmazó egy tanár, ez az arány még alacsonyabb: 4,6%. A legtöbben inkább a szüleikhez (30%), barátaikhoz (23%) vagy más családtagjaikhoz fordulnának. Az iskolai dolgozók – igazgatók, iskolapszichológusok vagy más pedagógusok – összesített aránya is elenyésző.
Ez nem általános bizalomhiány. Ez az iskolába mint intézménybe vetett bizalom hiánya.
A családra mutogatás nem támasztható alá az adatokkal
A közbeszédben gyakran hangzik el, hogy „a gyerek ezt otthonról hozza”. Az adatok azonban ennél árnyaltabb képet mutatnak.
A magyar mintában a családon belüli bullying előfordulása jóval ritkább, mint az iskolában tapasztalt tanári bullying. Míg tanári bullyingot a gyerekek 75,5%-a tapasztalt legalább egyszer, családon belüli bullyingról 31,8% számolt be. A gyakran ismétlődő eseteknél még nagyobb a különbség: 54,2% szemben 14%-kal.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a rossz család szerepe ne lenne fontos. Azt viszont igen, hogy
Ami viszont teljesen hiányzik a gondolkodásból, az a család felkészítése arra, hogy jól kezeljék, ha egy gyerek áldozat, szemtanú, esetleg elkövető lesz.
A cyberbullyingról sem a teljes képet látjuk
A cyberbullyingról szóló beszélgetések szinte kizárólag a kortársak közötti és az idegen felnőttek által elkövetett online bántalmazásra koncentrálnak.
Az elkövetők között nagy számban vannak a gyerekek által ismert felnőttek, tanárok és családtagok egyaránt. Ha az online közösségi csoportokból való kizárást nem számítjuk a cyberbullying körébe – hiszen ezt sok kutatás külön kategóriaként kezeli –, kiderül, ebben is meglehetősen mellélőnek a megelőző programok. A kortársak közötti online zaklatás – a legtöbb fejlettebb országhoz hasonlóan – hazánkban is drasztikusan csökkenő tendenciát mutat, ugyanakkor a kutatás magyar adatai szerint:
- az ismétlődően előforduló tanári online bullyingról 14,6% számol be,
- míg a kortárs online zaklatás ismétlődő előfordulása mindössze 0,8%.
A tiltás nem védelem
Különösen figyelemre méltó eredmény született a digitális szülői nevelési stratégiákkal kapcsolatban.
Azok a – jellemzően magas társadalmi státuszú – családok, ahol a szülők tiltásokkal próbálják korlátozni a gyerekek digitális jelenlétét, vagyis a közösségi média és a mobiltelefon használatát elsősorban szabályozással igyekeznek visszaszorítani, valójában sérülékenyebb gyerekeket nevelnek.
Ezek a fiatalok gyakrabban kényszerülnek titkolózásra, rejtett online jelenlétre, és éppen közülük jelezték a legtöbben, hogy nincs olyan felnőtt, akihez bizalommal fordulhatnának, ha valami rossz történik velük az interneten. A digitális tiltás tehát nem növeli automatikusan a biztonságot – könnyen éppen az ellenkező hatást válthatja ki.
A valódi megelőzés ott kezdődik, ahol a legtöbb program véget ér
A rendelkezésre álló magyar adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a bullying egy olyan kulturális minta, amelyet a gyerekek a környezetükben élő felnőttektől is elsajátítanak. A gyerekek közötti adatgyűjtést követő fókuszcsoportos beszélgetések során kiderült, sokféle stratégiával próbálják ezeket a zaklató viselkedéseket normalizálni, elfogadni. Volt olyan iskola, ahol kollégái meg is tudták volna nevezni a gyerekeket fizikailag rendszeresen bántalmazó pedagógust.
Amíg egy gyermek azt látja, hogy a hatalommal rendelkező felnőtt következmények nélkül megalázhatja, megszégyenítheti vagy kirekesztheti őt, addig nehéz hitelesen azt várni tőle, hogy ő maga másként viselkedjen a nála gyengébbekkel. Ha valóban szeretnénk visszaszorítani az iskolai bullyingot, akkor a pedagógusok képzésével, és ha kell, felelősségre vonásával kellene kezdeni.
Borítókép: Illusztráció / fotó: Tino Plunert / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance via AFP
Bejelentkezés