Az ember elolvas egy könyvet. Néha ezt olyan magától értetődőnek fogjuk fel. Pedig egyáltalán nem az. Az sem persze, hogy egyáltalán képesek vagyunk olvasni, de az sem, hogy éppen azt a könyvet olvassuk el, amit. Vagy épp nem olvassuk. Holott kötelező olvasmány.
Két kérdés merül fel bennem. Miért nem olvastam eddig? Elvileg kötelező olvasmány valamikor általánosban. Nehezen lehet elbújni előle. Legalább a filmet megnézi az ember, ha olyan a szitu (értsd: dolgozatírás). De én nem emlékszem, hogy olyan lett volna a szitu. Nem emlékszem, hogy valaha el kellett volna olvasnom, és nem is olvastam el. Pedig a kötelezőket általában elolvastam, és főleg azért, mert még ha nem is mindig mindent értettem meg belőlük, a Tüskevár, az Egri csillagok, az Aranyember, a Légy jó mindhalálig és társaik inkább jó élményt jelentettek, mint stresszt. Könnyű ötöst. Amit csak azért mesélek most, mert érthetetlen, hogy A Pál utcai fiúkat miért nem olvastam el.
Pedig folyton emlegették. A gittegyletet, meg a kisbetűs nemecseket. Ezek ugye az általános műveltség részei lettek, alapok. Arról meg, hogy magyar szakot végeztem, ne is beszéljünk.
Kicsit olyan ez, mint amikor filmkritikusként dolgoztam egy országos hetilapnál (emellett persze még volt más állásom is, néha több), és a barátom, Horváth László Imre, aki nagy maffiafilmbuzi volt világéletében, felháborodott rajta, hogy hogyan írhatok filmekről, ha nem láttam a Keresztapát. Hogy képzelem. Annyit idézték, mondtam neki, még én is annyit idéztem, hogy szinte olyan, mintha láttam volna. De nem győztem meg. Hogy írhatok filmekről, ha nem láttam a Keresztapát, hajtogatta. Aztán hazamentem és kikölcsönöztem a trilógiát. Hamar rájöttem, hogy tudni a Keresztapáról beszélni (elhelyezni a kánonban, és felismerni, ha idézik), meg konkrétan meg is nézni, az két különböző dolog. Sorra állítottam meg a filmet, hogy kiguglizzam a színészeket. Ki ez a brutális tehetség? Miért nem futott be? Al Pacino, Marlon Brando, Robert Duvall, John Cazale, és természetesen Diane Keaton fiatalon... Aztán még Mario Puzo könyvét is elolvastam eredetiben, aminek során elmorfondírozhattam, hogy vajon a húszoldalas vaginakisebbítő műtét kihagyása Coppola részéről valóban indokolt-e. Arra hajlok, hogy igen...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.
