Sokan a NER utólagos bosszújaként értelmezik, hogy Wass Albert (és Herczeg Ferenc) bekerült a magyarérettségik szimbolikus pantheonjába, miután korábban már bekerültek a Nemzeti Alaptantervbe is (másokat kiszorítva onnan, mintha a kánon csak szabott számú irodalmárt viselne el). Ebben akár némi igazság is lehet, de véleményem szerint komolyabb, rendszerszintű problémáról van itt szó, és ha kicsit alaposabban átgondoljuk a történteket, talán ahhoz is több támpontot kapunk, hogy egyáltalán felvessük az éppen durva eretnekségnek számító kérdést: rendszerváltás történt-e április 12-én, vagy csupán kormányváltás, megbukott-e a NER, vagy éppen átmentették, ruhát cserélt. Hogy milyen irányba fog elindulni.

A Nemzeti Alaptanterv legfőbb hibája az, hogy van. Hogy az, ami. Az állam – és ezen a mindenkori államot értem – olyan elvárásokat fogalmaz meg a közoktatás (ami alapvető állami feladat, hiszen az államot éppen ilyesmiért tartjuk) eredményével (vagy fogalmazzunk az emberi erőforrásokat kiaknázó hatalom sajátos tolvajnyelvén: humán outputjával) szemben, amelyek messze túlnőnek a kompetenciákon.

Hitelveket, világnézetet, kiemelt és kizárólagosan kezelt identitásokat, önkényesen derivált morális elvárásokat határoz meg, nyelvezete a kategorikus imperativusz, mondandója pedig önmaga. A társadalmi diskurzus – minden modern társadalom alapvető létezési formája – hatalmi monológgá szűkül, a kinyilatkoztatások kétpólusú rendszerévé, ahol a párbeszéd helyére az elfogadás (vagy az ellenállás, mint feltett, ám meg nem engedett opció), a kritikai gondolkodás helyére az adott lehetőségek elfogadó „mérlegelése”, a közviszonyok aktív alakítása helyére a passzív elszenvedő szerkezetek lépnek. Tatunk és tetünk, sőt tattatunk és tettetünk, bár jó ideje úgy tudjuk már, hogy ez „magyartalan”. Úgy renoválódtatnak az avíttnak hitt nyelvi logikák és megfelelő struktúráik, mint a Kossuth tér, visszakerülnek korábbi létállapotukba.

A Nemzeti Alaptanterv egyfajta köztes irányelv a kompetenciák és az azok eléréséhez kialakított konkrét kerettantervek között. Pontosabban funkciójában köztes irányelv,

gyakorlatilag ideológiai sorvezető.

Az oktatási kompetenciák – amelyeket az Európai Unió lisszaboni csúcskonferenciáján fogalmaztak meg 2000-ben (tehát jóval az első magyarországi NAT bevezetése után, de jóval Magyarország uniós csatlakozása előtt) a következő területeket tartalmazzák: anyanyelvi kommunikáció; idegennyelvi kommunikáció; matematikai kompetencia; természettudományos kompetencia; digitális kompetencia; szociális és állampolgári kompetencia; kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia; esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség; a hatékony, önálló tanulás kompetenciája. Persze, a listán lehet vitatkozni, hozzágondolni (elvenni talán kevésbé), de eléggé világos, hogy ez...