Jómagam és én
feléd nyúlok eltaszítalak
gyertyát gyújtok lángoló harag
szíves szavam mint ezernyi tőr
körbeölel ezerszer megöl
én ez vagyok én ez is vagyok
mit itt hagyok perzselő fagyok
zongorámban rettegő gyerek
pár hangnyi jel s leomló hegyek
Herminamező
Mostanában jó csak úgy menni,
s lenni céltalan
dacos-goromba arccal álló
zuglói házak között,
hol vakolatfoszlányok alá költözött
a múlt, a párás leheletű.
(„Vizesedik ez a fal” – mondják
azóta.) Itt halkabban örül
a hajnali rigó, fröccsben
a szóda alig pezseg, s március körül
szemeim még hűvös alkony égeti.
Tegnap
talán ezért láttam úgy,
hogy egy fa – borostyánszakállas –
a Columbus utcából kinéz,
előlép, lábaival rég halott villamos-
síneken topogva idéz
pár sort Zelk Zoltántól,
s visszabújik.
Mostanában jó zsebbe gyűrni
a szűkülő
s gyáván szűkölő jövőt,
akár egy üres papírzacskót,
és az esernyőm alá kerekedett
világ fájdalomálló ablaküvege mögül
mosolyogni faágra, félénk madárra,
szerelmespárra, kopott kapualj feletti,
be nem hegedt golyónyomokra,
tegnapra és mára.
Tavasz jön.
Kertembe csalnám, ha lenne,
s ott tartanám. Nyílna tulipán
ezer, lepkesárga, cirmos-piros...
De csak táblám van az álom-kerthez.
„MAGÁNYTERÜLET.
ÁTJÁRNI TILOS!”
Eltűnés-tűnődés
egyszer csak lettem
lettemben
járdán, falon
árnyék-rabot teremtettem
vajon
ha majd elbocsátom árnyam
a semmindenen túli
örök nyárban
emlék-feketén foltozódó alakom
látszik-e
folyóparton várépítőst játszik-e
itt ülök a napon
mert még vagyok, ezen az alapon
s folyton rág valami féreg
hogy döntsem el
még az élettől
vagy már a haláltól félek
Bán Sámuel
lámpagyújtó Bán Sámuel
Vásárhelyen
megáll égre néz
mint Hold pergette méz
csorog le
felhők fázós oldalán az éj
szoknya libben
Tejút mentén hajladozva éppen
asszonyillatú álom szed
kosarába csillagot
Bán Sámuel pipára gyújt
csizmája alatt gyökerek
ringatnak régi holtakat
s minden csorba csigahéjba csavart
altatóból harmatkönny fakad
ének szól fának és fűszálnak
és azoknak kik céltalan kószálnak
vagy ülnek otthon egyedül s mondják
milyen furcsán hegedül
ma este a tücsök
de a múlt melléjük ül
álmot simít meghomályosult
ránckeretes szemeikre
hogy kint is bent is béke legyen
s közben tovább baktat
lámpagyújtó Bán Sámuel
Vásárhelyen
Borítókép: Illusztráció / fotó: ROLF VENNENBERND / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Bejelentkezés