Életem egyik legfontosabb – és egyben legnehezebb – interjúját Dukán Dániellel készítettem, akit a 2006. szeptemberi embervadászat során gyűjtöttek be a rendőrök (úgy, hogy még csak az esti tüntetéseken sem vett részt, csupán rosszkor volt rossz helyen). Már a helyszínen kegyetlenül összeverték, fejbe rugdosták, és később a börtönben is rendszeresen bántalmazták. A szép kerek jogi eufemizmussal „gyorsított eljárásnak” nevezett rapid koncepciós perben hatóság elleni erőszak miatt első fokon két és félév letöltendő börtönbüntetésre ítélték. A minden alapot nélkülöző, kizárólag rendőri vallomásokra alapozott vádaknak a bíróság másodfokon is hitelt adott, igaz, ezúttal kegyesen két év felfüggesztettre csökkentették a semmiért kimért büntetést. Közel negyven napot töltött előzetes letartóztatásban, amelynek hangulatát úgy foglalta össze: „Én azt hittem, a börtönben a bűnözőktől kell félni, de az őrök sokkal rosszabbak voltak”.
Sokakkal együtt várta, hogy az őt meghurcoló rezsim végre a történelem süllyesztőjébe kerüljön, és legalább részben elégtételt kapjon. A 2011-es „Lex Balsai” értelmében az ő ítéletét is megsemmisítették. Hosszas, kínkeserves küzdelem után a Fővárosi Törvényszéktől sikerült némi kártérítést kipréselni a jogtiprás miatt. Ám a rendőrséggel szembeni igényét rendre elutasították. A dicsőséges fülkeforradalom után hét évvel még simán elhangozhatott az az indoklás, hogy „a bíróság nem talált bizonyítékot arra, hogy az őrizetbe vétel szükségtelen vagy aránytalan intézkedés lett volna a felperessel szemben, az elszenvedett sérülések pedig keletkezhettek akkor, amikor a felperes ellenállt a bilincselésnek”. Ugyanabban az esztendőben, amikor a 2006-os véres őszt levezénylő Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt mindösszesen 400 000 (négyszázezer) jó magyar forint bírságra ítélték – jelentős részben ezt is csupán „mulasztásos bűncselekmények” miatt. Vállalva némi demagóg sarkítást, akár úgy is matekozhatunk, hogy Dukán negyven rács mögött töltött napja naponta tíz rugóból kijött annak, aki lecsukatta.
A 2010-ben (is) sztentori hangon beharangozott Nagy Elszámoltatásból ennyi valósult meg. Ám azért az szépen, lassan (a gyurcsányista egyház legelszántabb hitvallóitól eltekintve) mégiscsak a nemzeti jogvédőktől a TASZ-ig, a Jobbiktól a Momentumig, az Alfahírtől az Indexig és az Átlátszóig ívelő társadalmi konszenzussá vált, hogy 2006 véres őszén a rendőrség, az ügyészség és a bíróságok botrányosan megbuktak jogállamiságból. Úgy tűnt, hogy bár a büntető-, és sokszor a polgárjogi igazságtétel is elmaradt, morálisan, pláne politikailag az akkori események felelősei már biztosan nem rehabilitálhatóak.
Amikor Gulyás Gergely az Országgyűlés keddi ülésén ezt – egykori közös jogvédő küzdelmeiket felelevenítve – számonkérte Magyar Pétertől, a miniszterelnök feldúltan odarohant a frakcióvezetőhöz. A mikrofonok nem voltak bekapcsolva, de persze nem lenne teljes az abszolút filmszínház, ha nem érkezett volna meg a videóhoz gyorsan a felirat Magyar Péter Facebook-oldalán. A kormányfő posztjából kiderül, hogy emlékeztette egykori barátját: amikor Tóth 2007-ben átvette Gergényi helyét, a Fidesz is támogatta a kinevezését, Gulyás pedig személyesen is dicsérte a munkáját. Ez a faramuci helyzet jól mutatja, hogy a Fidesztől, amelynek másfél évtizede lett volna arra, hogy elszámoltassa többek közt Tóthot is, minden ilyen felkérdezés hiteltelenül kongó kárálás csupán. Ám az, hogy mit keres ma ez az ember az ország rendészetének élén, ettől még nagyon is releváns kérdés.
Ez a talány másokat is foglalkoztatott az ülésteremben. Nekik már a belügyminiszter próbált válaszolni, aki szerint Tóth vezérőrnagy kinevezésével nincs semmi gond, hiszen „2006-ban bűnügyi feladatkört látott el, nem közrendvédelmi és nem biztosítási feladatokat”, s különben is „sem jogi, sem szakmai felelősség nem került megállapításra” munkája kapcsán. (Előre jelzem: legközelebb azé a szavazatom, aki a „került megrendezésre/átadásra/megállapításra” perverz szókapcsolatokat hatóságilag betiltja.)
Egyrészt Tóth ugyan tényleg nem közrendvédelmi, hanem a bűnügyi helyettes főkapitány volt, ám ez közel sem jelenti, hogy nem fröccsent az egyenruhájára némi sár és vér. Ugyanis 2006 őszén (és még később is) a rendőrség nem csak brutálisan feloszlatott számos tüntetést, de ezekről a rendezvényekről százával hurcolták el az embereket, akiket sokszor minden valós alap nélkül letartóztatásba helyeztek és meggyanúsítottak. Utóbbi viszont már minimum részben a bűnügyi helyettes felelőssége. Olyan nincs, hogy a tömeges, a testület és a politika által is kiemelten kezelt, pláne futószalagon zajló eljárásokról éppen ő ne tudott volna.
Tény, hogy Tóthot jogilag valóban nem marasztalták el (lásd a Nagy Elszámoltatás sorsát fentebb), ám az is, hogy szakmailag viszont vaskosan elmeszelték. Mégpedig még bőven a fülkeforradalom előtt, 2007-ben a rendőrség saját belső vizsgálatának nyomán, amely többek közt azt állapította meg, hogy „a BRFK külön bűnügyi biztosítási tervet nem készített”. Márpedig a vadiúj államtitkár ugye akkor éppen bűnügyi helyettes volt. Tóth Gábor, az új kormány összeállításának vezérlő csillaga tehát a „szakmaiság” terén is leveri a lécet. Meg úgy általában az oly sokat emlegetett elmúlthúszévileg is, amelyben 2006 ősze kronológiailag és morálisan is benne van – sőt, nélküle nem is értelmezhető.
Most viszont úgy tűnik,
A rettegésünk az aljasul csapdába csalt tömegben, a gyomorgörcsünk még évekig az egyenruha láttán, és a könnyeink, amelyekről már nem is tudjuk, hogy a könnygáz, a tehetetlen düh vagy a megaláztatás miatt folytak össze a taknyunkkal. Most nézhetjük két egykori haver ócska Mónika-showját a parlamentben, és azt, ahogyan a tábornok úr az összemocskolt mundért államtitkári öltönyre cseréli. Talán csak én bírom rosszabbul a gyűrődést, mint húsz éve, de úgy emlékszem, a könnygáztól kevésbé öklendeztem.
Borítókép: Pósfai Gábor belügyminiszter és dr. Tóth Gábor államtitkár / fotó: Pósfai Gábor Facebook-oldala
Bejelentkezés