Mindig különleges alkalom, amikor egy nemzetközileg ismert zenekar (vagy előadó) pont jókor lép fel Budapesten, éppen akkor, amikor a pályafutása magaslati pontján, vagy fennsíkján tartózkodik. Ez történt most is, sokak nagy örömére. A sokak nagy öröme azt jelenti, hogy az Akváriumban már a koncert előtt kitették a telt ház-táblát. „Azért ez a legutóbbi Wolf Alice-lemez kiemelkedik fölfelé az életművükből. Addig is szerettem pár dalukat, de ez a lemez nagyon rendben van” – mondja popkulturálisan képzett, régi ismerős fotós kolléga a koncert után, én pedig határozottan helyeslek.

A Wolf Alice idei nagylemeze, a The Clearing valóban határozottan szintlépés a zenekar számára. Minden évben jegyzetelgetem az év nagylemeze-listámra esélyes albumokat, az idei Wolf Alice ott van a kis shortlistemen, és azt hiszem, ott is fog maradni. „Hű, melyik sorozatból is ismerős az a nagy slágerük?” – a Don’t Delete The Kisses című dalról van szó – kérdezi az ismerős ismerőse, fiatal lány, én pedig mint afféle kényszeres infomán, már keresem is. Nem mellesleg, jellemző ez a mai kor megváltozott kultúrafogyasztási szokásaira: streamingplatformokon futó sorozatok és filmek, meg TikTok-trendek emelnek fel egyes dalokat (a kisebbik gyerekem a TikTokról ismeri a Radiohead Let Down című számát), és ezen keresztül előadókat és zenekarokat. Egyébként a Z generáció-kedvenc Heartstopper (Fülig beléd zúgtam) című sorozatról van szó, abban hallható az inkriminált szám, ami magasan a leghallgatottabb Wolf Alice-dal, több mint 152 millió lejátszást hozott össze a Spotify-on, a sorban a következő daluk valami potom 76 milliónál „kullog”, van még egy 11 milliós, a többi alatta. Nem meglepő, hogy a nézőközönséget is a húszon-harmincasok alkotják.
 

Wolf Alice, Ellie Rowsell és Theo Ellis / fotó: Horváth Győző
Wolf Alice, Ellie Rowsell és Theo Ellis / fotó: Horváth Győző


Az Ellie Rowsell énekesnő vezette négytagú angol zenekar folyamatosan ment eddig is fölfelé: a kvartett első két lemeze (a 2015-ös My Love Is Cool és a 2017-es Visions of a Life, utóbbin szerepel az említett gigasláger) is remekül teljesített, az ideit megelőzőről, a 2021-es Blue Weekendről meg ne is beszéljünk, az egy kifejezetten nagyszerű (és nagypályás) album. A már emlegetett új lemez, a The Clearing Kaliforniában, Los Angelesben készült (a sztárproducer, Greg Kurstin