Mi következik Amerikában a demokraták földcsuszamlásszerű győzelme után? Mi az, amit trumpizmusnak nevezhetünk és ami megbukott november 3-án? Van-e 2028-ig visszaút a republikánusoknak? A Visszhangkamrában Gavra és Kóczián mellett Csutak Zsolt Amerika-szakértő, az ÖT állandó szerzője.

 

Csutak Zsolt Amerika-szakértő, az Öt állandó szerzője a különkiadás vendége, akit kezdésként Gavra arra kér, foglalja össze, mi is történt november 3-án az USA-ban. „Várható volt” a demokrata győzelem, mondja Csutak, hiszen Trump elutasítottsága „magával rántotta” a republikánusokat. A demokraták „felvillanyozódtak”, újult erővel készülnek a jövő évi elnökválasztásra, teszi hozzá. Csutak úgy véli, a georgia-i szenátor, Jon Ossoff az, aki megoldhatja a „demokraták válságát”, ő lehet a demokraták jelöltje. Mivel azonban – a republikánusok és Trump szerencséjére – a demokratáknak nem sikerült elérniük a szenátusban a kétharmados többséget, nem indulhat impeachment eljárás (bizalmatlansági indítvány) Trump ellen.

Leegyszerűsítés, hogy az iráni háborúnak, illetve az emiatt bekövetkezett „Trump karakter-öngyilkosságnak” köszönhetik a republikánusok a vereséget? – kérdezi Gavra. Csutak úgy látja, belpolitikai témává vált az iráni és az izraeli háború, hisz emiatt az USA-ban elszabadultak például az energiaárak. De kevés sikersztorija van Trumpnak, teszi hozzá, hiszen nőtt a munkanélküliség, az infláció, az államadósság is, és „bosszúreakció, kiábrándultság, csalódottság” uralja az amerikai jobboldalt.

Kóczián arról kérdez, mennyire gyengülhet meg a republikánus párt működőképessége és Trump befolyása, jelenti-e a mostani választás egyben a trumpizmus bukását is. Már tavaly is „gyengélkedett” a trumpizmus, a „demagóg kommunikációs panelek mögött nem volt cselekvés”, de volt „indulati kormányzás” – sorolja Csutak –, ugyanakkor pont ezek hatására előfordulhat, hogy a republikánusok „lehántják” magukról a radikális, populista trumpi „kinövéseket”, és visszaterelődnek a „paleokonzervatív” útra.

„Hanyatlik vagy nem hanyatlik” Amerika? – kérdi Kóczián, felidézve azokat a társadalmi problémákat, amelyek sikerre segítették Trumpot, és külön kitér Elon Musk pozíciójára. „Szeretne Európa úgy hanyatlani, mint az Egyesült Államok”, ironizál Csutak, majd összegzi, miért látja továbbra is erősnek gazdaságilag az országot, de beszél a társadalmi elégedetlenséget okozó problémákról is.

Ezeket a problémákat, amelyek Trumpot és korábban Bident hatalomra segítették, még mindig jelen lévőnek látja Kóczián. „A hangsúlyok változtak”, pontosít Csutak, többek között a bevándorlás kérdése, a woke vagy a gazdaság vonalán, de a főbb...