A Péter & Gábor új adásában Karafiáth Orsolya műsorvezetésével Konok Péter és Balogh Gábor történészek a francia forradalomtól Napóleon felemelkedésén és az 1848–49-es eseményeken át az 1956-os magyar forradalomig keresik a választ arra, hogy miért térnek el a forradalmak következményei az eredeti céljaiktól.
Európa forrong, vezeti fel az adás témáját Karafiáth, majd arról kérdezi vendégeit, szerintük „Magyarországon mikor volt utoljára forradalom”. 1956-ban értünk el utoljára változást, válaszolja Konok, de „győztes forradalom Magyarországon még nem volt”. Balogh érdekesnek tartja, hogy az elmúlt 30 évben „legalább kétszer hallottuk az éppen hatalomra kerülő elittől”, hogy egy forradalomnak köszönhetik a pozíciójukat, de ezek közül egyiket sem tartja valódi forradalomnak, szerinte ’56 viszont „a történelmünk leggyönyörűbb népfelkelése”.
Konok szerint a forradalom szó igazából a francia forradalom idején kapott új értelmet. Balogh is helyesli ezt az értelmezést, ekkor szól először a forradalom fogalma arról, hogy az egész hatalmi-társadalmi szerkezetet „felforgassák”. A mostani tiltakozásokban is lát Konok „forradalmi csírákat”, hiszen a maga teljességében akarják megváltoztatni az egész rendet.
Az előző rendszerhez való visszatérés gondolata önmagában nem konzervatív, folytatja Konok. Érdekesnek tartja Balogh azt a párhuzamot, hogy forradalmak idején a legkonzervatívabbak visszatérnének egy előző rendhez, míg a skála másik végén a legradikálisabbak szintén visszatérnének egy „ősi, ideális állapothoz, aranykorhoz”.
Miért fontos, kitől jön a forradalom mögött meghúzódó gondolat – és van-e valóban „alulról induló forradalom”?, kérdezi Karafiáth. Ez „forradalmonként változó”, válaszolja Konok, és a definíciótól is függ, de azzal nem ért egyet, hogy „minden gondolat felülről jön”, ez inkább „dialektikus viszony”. Úgy működik, hogy „alul nagyon komoly gondok vannak”, de „a szikra felülről” érkezik, egészíti ki Balogh a gondolatmenetet. Konok szerint a társadalom ilyenkor „három rétegből” áll össze: a régi uralkodó elitből, a feszültséget közvetítőkből és magából a tömegből; a forradalmi szikra pedig sokszor a középső rétegből indul.
Karafiáth szerint akár igaza is lehet a „sértett forradalmároknak”, amikor a tömegek nem értik meg világjobbító szándékaikat. Az értelmiségi víziók, látomások „meg a kényszerképzet között elég zselészerű az elválasztó fal”, reagál Balogh.
A forradalom kulcselemének Konok továbbra is a totális felforgatás vágyát tartja, míg szerinte „a forradalom intézményesülése egyben a halála”. Hozzáteszi, a forradalomnak az azonnali...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.