Hazafelé megyünk a villamoson. Nyárutó, este, már őszt idéző lila félhomály, bevásárlószatyrok a lábamnál, azokat még el kell pakolni; párom a vállamhoz ér, és egy jókora hirdetésre mutat szemben: „Te, szerinted az a kép AI-generált?”
A hangján hallom, hogy már az előző megálló óta ezen mereng; az én szemem is megakadt rajta jó párszor, de valami fura gyomorrándulással mindig inkább kibámultam az ablakon. Most a hirdetés felé fordulok, nézegetem a képet, elsőre akár el is hinném, hogy giccses stockfotó, erre az AI-generált giccses álomvilágstílusra fazonírozva, meg ott van bennem a naivitás, egy ekkora cég azért mégse, azért legalább néhány stockfotóra csak van már pénze a marketingeseknek; a régi, mára már klasszikussá vált trükkökről tudom, hogy nem játszanak, számold meg a fogát, számold meg az ujját, mint a kelta mondák tündéreinek. Nézegetem, és süllyed a gyomrom, ahogy megint rájövök, hogy amellett, amit nézek és nem stimmel, azt is néznem kell, ami nincsen ott: térbeliség, tárgyak egymáshoz való bármiféle fizikai viszonya;
„De, szerintem az.”
„Ja, oké, nekem is ez volt a tippem, de valahogy nem voltam benne biztos.”
„Én is csak azért, mert tudom, hogy mit kell nézni.”
„Durva.”
Az. A következő megállónál leszállunk, vágja a kezemet a bevásárlószatyor füle, és az a kép jár a fejemben, meg hogy ez a kérdés egyáltalán hogyan hangzik el egy villamosúton hazafelé, nagybevásárlás végén, és azt érzem, hogy én is valahogy furán lebegek az esti félhomályban.
Nyilván elhangzik, ahogy nyilván nem hangzik el napi még százszor, ahogy a netes hirdetéseket, kis éttermek illusztrált menütábláit, megállók plakátjait nézegetjük, és már ott a görcs a gyomromban, mielőtt még nekiállnék tudatosan feldolgozni a képet. A kritikus gondolkodás agyontúráztatása, amit már amúgy is évek óta süt ki folyamatosan az embertelen információözön, meg az elleninformáció, meg az ellen-elleninformáció; másrészt meg ez a zsigeri reakció, a nem-stimmel-érzés, ami előbb cikázik át rajtam, mint hogy tudatosulna, ha egyáltalán még van energiám tudatosítani. Nem stimmelnek a fénycsillanások, nem stimmel valami azzal, ahogy abban a paradicsomszeletben a magok a burger közepén, nem stimmel, ahogy a jégkockában színfoltokra...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.