A huszadik századi erdélyi magyar irodalom egyik legeredetibb, legtehetségesebb költője ötven évvel ezelőtt hunyt el – legalábbis öngyilkossága után ekkor találtak rá, 1976. november 2-án. Mindössze harmincnyolc évet élt, de olyan életművet hagyott hátra, amelynek jelentőségét talán senki sem kérdőjelezi meg fél évszázad után sem. Verseiben a játékosság, a nyelvi bravúr, a történelmi látásmód és az emberi létezés legnehezebb kérdései találkoztak. Magánéletét súlyos veszteségek, betegség és a kommunista diktatúra titkosszolgálatával való együttműködésének máig feldolgozatlan erkölcsi terhe kísérte.
„Járkálj csak, halálraítélt!” – ezt a címet adta Szilágyi Domokos egyik, Radnóti Miklós emlékének ajánlott versének. Az 1956-ban írt költeményben a mártírhalált halt költőelőd alakját idézi meg („Lövés csattan, / - füstfelleg száll fel, / sáros füvön fekszik a holt. / A fény kihunyt.”), azt az embert, aki a legembertelenebb körülmények között is képes volt megőrizni a méltóságát. Ennek a versnek az egyik gondolata – „mert élni: kín, – dalolni: jó” – akár Szilágyi Domokos egész költészetének egyik mottója is lehetne. A költő számára az írás nem egyszerűen mesterség volt, hanem a világgal való szembenézés, a szabadságkeresés és az önvizsgálat egyik formája. Ötven évvel a halála után különösen nehéz, de elkerülhetetlen kérdés, hogy hogyan viszonyuljunk egy olyan alkotó életművéhez, akinek költői nagysága és emberi sorsának súlyos ellentmondásai egyszerre vannak jelen.
Nagysomkúttól a kolozsvári egyetemig
Szilágyi Domokos 1938. július 2-án született Nagysomkúton, Máramaros megyében, református lelkészcsaládban. Édesapja, Szilágyi Károly református pap volt, Domokos nyolcgyermekes családban nőtt fel, a családi környezet, a szülők levelezése, a könyvek és az olvasás szeretete már korán közel vitte az irodalomhoz. Nem véletlen, hogy később maga is rendkívül termékeny levélíróvá vált: családtagjaival, barátaival és pályatársaival folytatott levelezése ma az erdélyi magyar irodalomtörténet értékes dokumentumegyüttese.
Középiskoláit Szatmárnémetiben végezte, 1955-ben érettségizett, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakára iratkozott be, egyetemi évei alatt hamar bekapcsolódott az irodalmi életbe, első verseit az Utunk közölte. Tanárai között volt Szabédi László költő és irodalomtörténész, akinek 1957-es öngyilkossága az erdélyi magyar értelmiségi élet egyik korai tragédiája volt. Az 1956-os magyar forradalom erdélyi visszhangja Szilágyi Domokost is megérintette. Egyetemistaként támogatta a forradalom követeléseit, véleményének magánbeszélgetésekben és diákgyűléseken is hangot adott, a megtorlás éveiben a kolozsvári magyar egyetemi...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.
