Bekövetkezett, ami várható volt, az amerikai jobboldal és a Republikánus Párt rémálma: a félidős kongresszusi és a 36 államban tartott kormányzóválasztáson csúnyán leszerepeltek, beleszaladtak egy meglehetősen nagy, kijózanító vagy bénító választói pofonba. Úgy tűnik, az amerikai választói harag- és csalódáscunami elsöpörte a republikánusokat. A politikatörténetben egyáltalán nem egyedülálló amerikai protesthullám, a harag és kiábrándultság első számú okozója és eredője természetesen a Fehér Házban, a sajátos alternatív valóságba süllyedő elnök, Donald Trump személyében keresendő. Utóbbi, bár elismerte pártja vereségét, hogy tetézze a bekövetkezett republikánus kongresszusi katasztrófát és az egyértelműen feléje áradó népharagot és csalódottságot, megjegyezte, hogy

mivel ő nem szerepelt a választójegyzéken, ezért nem is okolható a nagy választási vereségért, amúgy is, ha rajta lett volna a neve, akkor földcsuszamlás szerűen minden államban nyertek volna a republikánusok.

Nem kell pszichologizálnunk ahhoz, hogy megállapítsuk, komoly gond lehet Trump elnök kritikai gondolkodásával, politikai valóságértelmezésével és természetesen személyiségével (utóbbi részletes elemzését már megtette többek között a pszichiáter unokahúga is). Ezeken persze már képtelenség változtatni, vagyis pártja és nemzete számára marad a keserű valóság és az azzal járó sanyarú politikai következmények.

Van, aki megy, van, aki marad

Öröm lehet az ürömben a republikánusok számára, hogy elmaradt a földcsuszamlásszerű demokrata győzelem és a trifecta-hatás, vagyis politikai ellenfeleik nem szereztek abszolút, kétharmados többséget a Kongresszusban, illetve az 50 állami kormányzói szék közel fele megmaradt a GOP és az amerikai jobboldal számára – például republikánus kormányzó maradt a kulcsfontosságú Floridában, Arkansasban, Tennesseeben, vagy a hagyományosan konzervatív irányultságú Idaho államban.

Ugyanakkor feltűnően nagy veszteség a republikánusok számára, hogy több mint három évtized után a második legnagyobb amerikai tagállam, a harmincmilliós Texas, a konzervatív republikánus fellegvár megadta magát a demokraták előtt,

és nemcsak szenátora, James Talarico, hanem új kormányzója, Gina Hinojosa személyében is bekékült (a kék a Demokrata Párt színe 2000 óta).

Ugyanez a politikai fordulat történt a kőkonzervatív Kansasban, vagy az amerikai magyarok államában, a hűséges republikánusnak számító, de immár kiábrándult Ohióban is (ez nem mellesleg épp J. D. Vance alelnök állama), ahol a régi-új demokrata szenátor, Sherrod Brown győzedelmeskedett, míg az állam új kormányzója Amy Acton lett az indiai-amerikai republikánus jelölt, Vivek Ramaswamy ellenében.

Tükör által