spotify Hallgasd meg!

Bob Rafelson már ötödször festeti át a díszletet. Doree, az art director, nem találja a megfelelő árnyalatot. Nem nagy dolog, egyszerű B-filmes jelenet egy áruház eldugott öltözőjében. De nincs meg az érzéki hangulat, a világítás, a színárnyalat, a zene.

Nehéz ezt magyarázni, rázza a fejét Rafelson. Levesz a tálcáról egy őszibarackot, és kettévágja. Ezt a színt akarom, nyitja szét. 

Fáradt a díszlettervező csapat. Festékes vödrök, ecsetek, létrák mindenhol. Besegítenek a világosítók és az asszisztensek. Hosszú napok. Doree keveri az új festéket. Motyog az orra alatt, egyszerűbb lenne, ha leszopnám.

A srácok kontráznak, abban is válogatós. 

Mindenki tudja nem a színnel van a baj. A legjobbak is leblokkolnak. A filmrendezők szeretik átpattintani a problémákat valaki másra – ameddig kijózanodnak, vagy ameddig végre összeáll a fejükben a perfekt kép. És ez történik most is. Megy már harmadik napja. Sajnos ezt most Doree csapata szívja meg. 

Hajnali négykor Rafelson berúgja az összes ajtót a folyosón. Mindenkit a szálloda végébe, az üvegházba vezényel. Világosítók, szetmesterek, hang. A producer próbálja megállítani. Nincs engedély a szállodától, nincs kulcs. Rafelson leinti, mire felébrednek, kész lesz a felvétel.

És indul a kamera. Jackie-vel kapaszkodunk. Semmi sem stimmel a kontinuitásban. A két színész felkap valami ruhát, de a jelenethez megfelelő nem a blúz és a melltartó. Intünk a kamerának. 

Vegyenek le mindent, vezényel Rafelson, majd helyretesszük később. 

És így megy a jelenet. Ruha nélkül. Kergetik egymást meztelenül az orchideák és a liliomok között. Bújócska, sikítások, félálom. És hat órára kész. Lehet, hogy a legjobb képsorozat a filmben. 

***

Hollywoodban a B-film komoly dolog. Itt kísérleteznek a nagy rendezők, az operatőrök, az írók. Itt tanulják meg a munka útvesztőit. Nem fakó csapat. Nem félmunka. Nem lazsálás. Olyan dolgokat lehet itt csinálni, amik nagy forgatásokon nem megengedhetők. Olyan ez, mint a bemelegítés a nagy baseballmeccsek előtt. Lehet felszabadultan püfölni a labdát. Ki a stadionból, bármerre, ahová megy. Rengeteg olyan jelenet van ezekben a filmekben, amik egymagukban Oscar-díjat kaphattak volna.

***

Lee Stone az egyik pincér csajt fűzi. Bár lehet, hogy a csaj fűzi őt. Rengeteg jó nő van New Orleansban, de ez a modell különösen tehetséges. Felmegyünk este a szobájába. Már levetkőzött, csak a feje látszik ki a takaró alól. Ülünk az ágya két szélén. Fogjuk a kezét. Bertolucci-pillanat.

Elbeszélgetünk erről-arról, de kiderül, hogy nem az én világom. Kínos helyzet, különösen, hogy a forgatókönyvíró barátnője, aki éppen visszarepült Los Angelesbe megdumálni egy új melót. 

Erről eszembe jutott, hogy fel kell hívnom számítógép-ügyben. A forgatókönyv az új Apple IIe gépen van, és túl hosszú egy fájlban lementeni. A fájlhasítás nem működik, vagy mi nem értünk hozzá. Mindenki imádkozik, hogy ne szálljon el a gép, mert ha elszáll, elvész a dolog. Ott van a figyelmeztetés a képernyőre ragasztva, „Do not turn off!”

A számítástechnika úttörő évei ezek. Tökéletes kifogás, hogy kihátráljak.

Van egy helyes szőke nő a mi emeletünkön, Los Angelesből. Találkoztunk párszor a liftben. Egy konferenciára hivatalos itt. Pszichológus. Kopogok, hívom egy vodkára. Gyerek vagy, passzol. Másra vadászik. 

A liftben találkozom egy idősebb házaspárral. Jól öltözött texasi család. Miért nem viszed el a lányunkat egy sétára, kérdezi a férfi, és máris a kezembe nyom ötven dollárt. Na, menjetek. Ne félj. Menj drágám, fiatalok vagytok, élvezzétek az életet!

Mire észbe kapok, jön utánam.

Átmegyünk a hotel melletti snooker bárba. Nagy divat ez itt. Texasi létére nem beszédes, de néhány sör után felenged, és eljátszunk így éjfélig. Amikor a biliárdasztalra támaszkodik, a többi asztaltól elismerően mosolyognak rám a srácok. Úgy látszik, nincs veszve a helyzet, és sokkal jobb is így, mint egyedül.

A sokadik sör után új ötlete támad. Menjünk ki a folyóhoz, és üljünk fel a gondolára. A világkiállításra építették ezt a libegő szerű dolgot, magasan halad a Mississippi felett. Zene, tűzijáték, látható innen a város, a Bourbon Street, a Port NOLA, a kerekes hajók. De, mint kiderül, egyéb népszerű szolgáltatásokra is alkalmas. 

A folyó mellett beindul a tűzijáték, ilyenkor a libegő biztonsági okokból megáll. Száz méter magasan libegünk a Mississippi felett, a folyó közepén. Letérdel, és befúrja magát a két lábam közé. Az övemre teszi a kezét, és felnéz. 

Texas komfort?

Tel vagyok sörrel, és akkor jön ez a kiszámíthatatlan libegés – nem hiszem, hogy momentán ez a legjobb ötlet. 

Jehova Tanúik vagyunk, mondja,  apám ötszáz dollárt ad, ha beszervezek valakit.

***

Hajnal van, amikor végre hazakerülünk. A lányt leadom a szülőknek. 

A liftben beleütközöm Lee-be. Hármast akart, mondja, de jobb, hogy elmentél. És te? 

Én? Én nem lettem tanú.

Megyek vele a szobájába. Persze ott van Mary Ann. Ez New Orleans, vagy csak álmodom, néz fel álmosan a párnáról, mindig három ember van itt minden kibaszott ágyban? 

Kihátrálok innen is. Ülök a bár és az ebédlő között, egy nagy sezlonon. A pincér hoz egy kávét, amihez kötelezően jár egy zacskó beignets. Apró kis porcukros fánkok ezek, jól mennek a kávéhoz.

Megy állandóan a forgóajtó. Itt valahogy sohasem áll meg az élet. Szakácsok, sofőrök, inasok, sminkelt modellek sora. 

Szeretnék felmenni a szobába és megölelni Jackie-t. Magamhoz szorítani. Kipréselni belőle mindent, amíg csak nevet. De félek tőle. Félek, hogy nem akarja. És a világért sem bántanám meg őt. 

***

Reggel a Mississippi mocsaras holtágánál forgatunk. Az egyik világosító rosszul lép, és beleesik a vízbe. Egy aligátor környékezi. A prop girl kivesz az oldaltáskából egy ezüst színű kígyóölő stukkert, és szétlövi. 

Déli csaj vagyok, mondja és elrakja a fegyvert. Mindig velem van. Mississippi Snake Colt a neve.