Április elején, a Marylandi Egyetemen megrendezett, Cherry Blossom elnevezésű vívóversenyen női tőrben Stephanie Turner, bár felállt a pástra, de végül is nem vívta le asszóját a transznemű Redmond Sullivannel. „Sajnálom, nem tudom megtenni. Én nő vagyok, ő pedig egy férfi. Ez egy női verseny, és nem fogok harcolni ezzel az emberrel” – mondta állítólag a bíróknak. Turnert ezek után kizárták a versenyből. Az eset kapcsán, ha nem is fellángolt, de újra parázslott a vita a transznemű sportolók versenyzésével kapcsolatban.
A sportvilág történései – na és a szerkesztői noszogatás – úgy hozták, hogy rövid időn belül harmadszorra foglalkozom a sport integritásának egy-egy meghatározó problémájával: a dopping és a politikai jellegű diszkrimináció után most a sporteseményeken a nők között versenyző vagy versenyezni kívánó, eredetileg férfinak született sportolók (transznők) helyzetével. A sport integritása értelmezhető olyan normák és értékek együttesének, amelyek segítenek meghatározni a helyes vagy helytelen magatartást különböző területeken, mint amilyen például a sportversenyek szervezése. A sport integritását inkluzív, biztonságos és tisztességes teret biztosító környezetként is szokás nevezni.
Ezzel kapcsolatban nyilván nem kell hosszasan magyarázni, hogy a normák és értékek esetében számít az idő és a hely dimenziója, tehát mást jelentettek 1924-ben Cambridge-ben, a Gonville and Caius College-ban, mint a marylandi University of Marylandben napjainkban. Vajon van a változásoknak iránya, trendje a sportban, vagy ad hoc jelleggel mennek végbe a folyamatok? Ezzel kapcsolatban az egyik tudományos standardnak tekintett elmélet Allen Guttmann leírása a vallási rituáléktól a modern sport kialakulásáig vezető útról: milyen dimenziókban térnek el a Kr. e. 776-ban Olümpiában megrendezett ókori, és a modern kori, mondjuk, az 1976-os montreali olimpiai játékok? Guttmann hét fő faktort azonosít: a vallási élmény (kultikus célok) világértelmezését felváltó szakralitást, az egyenlőség kiemelt fontosságát, a specializációt, a racionalizációt, a bürokratizálódást, az eredmények számszerűsítését és a rekordokat.
A sport integritásáról szóló viták középpontjában ma leginkább az egyenlőség (újra)értelmezése áll, aminek két fő dimenziója van. Az egyik az egyenlőség a versenyzés szabadságában, vagyis annak az elvi lehetőségnek a biztosítása, hogy minden ember részt vehessen a versenyeken, a másik „egyenlő pályák, egyenlő esélyek”, tehát az egyenlőség a versenyfeltételekben, vagyis annak biztosítása, hogy senki se részesüljön szabálytalan előnyben...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.

Hallgasd meg!