Fidesz
Hogy Orbán Anita a Tisza párt vezető külpolitikai személyisége lett, bizonyítja, Magyar Péterék kampányának „utolsó menedéke” a „jó Fidesz”, tehát egyfajta „elromlás előtti állapot” felmutatása. A héten többek közt ezt beszélték meg az ÖT-ben Vogyerák Anikó műsorvezetésével Konok Péter, Kóczián Péter, Ceglédi Zoltán és Hont András.
A Mercosur-megállapodás ügyében a Fidesz és a Tisza is a magyar emberek érdekei ellen szavaztak
Mind a Fidesz, mind a Tisza láthatóan elképesztően büszke arra, hogy komoly kárt okozott Magyarországnak, amikor Trump és Kína érdekei szerint szavazott a Mercosur ügyében.
Arról, hogy Kapitány István berobbant a politikába, már néhány nap leforgása alatt leírtak szinte mindent és annak az ellenkezőjét is. A széles skálán mozgó vélemények és értékítéletek nagy részének azonban van egy közös pontja: a célközönség kognitív disszonanciájának előzékeny lecsavarása.
A Tisza áradása a NER betetőzése
A NER tizenöt év alatt hegemóniát alakított ki, mégpedig olyan szinten, hogy az ellenzéket is teljesen a maga képére formálta.
Ceglédinek tele a hócipője a brüsszeli álszentséggel és a Nemzeti Petícióval is
A Monológ legfrissebb adásában Ceglédi Zoltán az unió jogállamisági érzékenysége és a kormány nemzeti petíciója kapcsán tesz fel jónéhány kellemetlen kérdést, de szóba kerülnek az úgynevezett kiábrándult fideszesek és a szívószálpápa is.
A német gazdaságban az új kormánytöbbség hivatalba lépése óta még mindig nem került sor áttörésre. Ráadásul a kormánykoalíció még csak hét hónapja kormányoz, mégis meghökkentően sok belső konfliktus kíséri működését. Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnere pedig továbbra is Németország.
Schiffer: 1990 óta adott a győzelem biztos receptje, a Tisza pont az ellenkezőjét teszi
A Közelkép legfrissebb adásában Schiffer András többek közt a Fidesz nem létező, de mégis megfogalmazható ajánlatáról, valamint a politikai trollkodás hasznáról és áráról beszél.
Valójában miért kell Orbánnak a Tisza? – ez is kiderül az ÖT legfrissebb adásából
Ezúttal Konok Péter, Nagy Attila Tibor és Ceglédi Zoltán az átmenetileg hiányzó Hont András helyére érkező Papp Réka Kinga társaságában vitatta meg a hét eseményeit Vogyerák Anikó műsorvezetése mellett. A fő téma a Fidesz kongresszusa volt.
2025 – A politikai félistenek hajnala
Számomra egy adott pártra voksolás nem azt jelenti, mint a Tisza-rajongóknak, vagy éppen az Orbánt támogató digitális harcosoknak. Hogy nekem attól kezdve az általam korábban támogatott politikus minden cikkcakkját, következetlenségét, ellentmondását meg kell magyaráznom, örök időkre szóló, biankó felmentést adva neki.
Baljós árnyak egy választás előtt
Mintha ezt a mozit már láttuk volna egyszer, csak más szereposztásban. Mi lesz, ha megismétlődik a 2022-es blama, csak ezúttal nem a jobberek tűnnek el, hanem a baloldaliak?
Ceglédi: „Kedves balfasz fideszesek!”
A Monológ első 2026-os adásában többek közt kiderül, mitől balfasz a Fidesz, mi mindenben lehetne közösen megállapodnunk, és mi tetszik a havazásban a közismerten nyár-rajongó Ceglédi Zoltánnak?
Schiffer: Orbánék kalmár-külpolitikája nem csak erkölcstelen, de veszélyes is
Az amerikai beavatkozás Venezuelában, a globális progresszív elit válsága, Európa geopolitikai jelentéktelenedése és a magyar választási év radikalizálódó hangulata is szóba került a Közelkép idei első adásában.

