A Monológ legfrissebb – ez alkalommal élő – adásában Ceglédi Zoltán a március 15-i meneteket és az ott elhangzottakat vesézte ki.
„Most mindenki arról beszél, hogy mi történt a fővárosban. És nagyon keveset hallunk arról, hogy egyébként ennek az országnak nemcsak fővárosa van, hanem mindenféle egyéb része is, ahol szintén élnek emberek”, akik, ha nem utaztak Budapestre, azért ugyancsak megünnepelték március 15-ét” – emlékeztet Ceglédi.
Szerinte a Mi Hazánk nem volt könnyű helyzetben, mert „mint a térképben a hajtás”, beszorultak a két nagy menet közé, amelyek „nagyon nemzetiek, ehhez képest kéne nekik még nemzetibbnek lenniük”.
A Kutyapárt ünnepségét önazonosnak és kreatívnak tartja. „Talán ez volt az egyetlen alkalom, ahol az embereket közel engedték az ünnephez, egymáshoz, közösség volt, nem egy valaki állt a színpadon és mondta a dolgokat.”
A DK fáklyás felvonulása kapcsán megjegyzi, a párt sorsa meglehetősen kérdéses. Van olyan vélemény, mely szerint „a hagyományos baloldali, idősebb szavazók betolják a parlamentbe”. Míg mások úgy látják, hogy „a DK-nak a minden mindegyizmusa, az összefogásmániája, meg a »csak váltsuk le« politikája oda vezetett, hogy a potenciális szavazói mind átmentek a Tiszához.”
Ami Orbán Viktor beszédét illeti, Ceglédi megjegyzi, a Békemenet végén a miniszterelnök egy „kiteregetésnyi” beszédet mondott – ezt egész pontosan tudja, teszi hozzá, mert fülhallgatóval a fején közben ki is teregetett. Ugyanakkor megjegyezi, a szónoklatot „közepesen unta”.
A legfontosabb új elemnek azt tartja, hogy Orbán hangsúlyozta, „a 2022-ben megszerzett hárommillió szavazat mostantól nem a plafon, hanem a küszöb.” Ceglédi úgy látja, a Fidesz hosszú hónapokig azzal próbálta saját táborát aktivizálni, hogy elhitesse: szoros a verseny és akár ki is kaphatnak. Ez Ceglédi szerint eleinte működött, de az elemző úgy látja, mostanra mindez túl lett tolva, és a fideszes tábor egy része átcsúszhatott abba a lelkiállapotba, hogy „úgyis kikapunk”. Erre reagált Orbán a hárommilliós küszöbbel – véli Ceglédi.
Magyar Péter beszédének egyik fontos célja lehetett, hogy „legalább színleg csillapítsa” a támogatóiban felgyűlt dühöt. A Tisza párt vezetője igyekezett azt üzenni, hogy „aki nem rájuk szavaz, azt sem fogják bántani”, és külön leszögezte, „a gyűlölet április 12-én, este 7 órával véget ér”. Ceglédi szerint azonban mindez „nem hihető”. A Tisza körüli közegből ugyanis éppen nem a béke, hanem a fenyegetés és a kulturális leszámolás ígérete hallatszik. Úgy látja, nincs a Tiszában egyetlen olyan karakteres szereplő sem, aki „kedves arc”, és aki a hídépítő, a megbékéltető figurája lehetne.
Hogyan hozná haza Magyar Péter az uniós pénzeket? Mi volt irracionális a beszédében, és holt volt találata? A szabadság, vagy a szabadságharc hangulata uralkodott az ünnepen? Mennyi jelentősége van annak, hol voltak többen?
Kiderül a műsorból.
Bejelentkezés