Háború és háború

Joe Halderman híres military sci-fi regényében, az Örök háborúban (Forever War, 1974) az emberiség, amint képes a térugrásra, ellenségére akad. A galaktikus háború frontvonalai azonban igen messzire esnek a Földtől, és a katonák, mikor eltávozásra haza-hazalátogatnak két harcban töltött időszak között, a hipertérben való utazás jelentős időeltolódása miatt mindig más társadalomba térhetnek vissza: egy olyan változóba, amit a háború és saját belső ellentmondásai egyaránt formálnak. Mikor azonban újra elutaznak a távoli (és mint a regény végén kiderül – Domonkos István korszakos verse, a Kormányeltörésben szavaival –, „mindig téves”) csataterekre, a háború örökké ott várja őket, mint állandóság a változásban. Háború és háború, mint a rejtélyes dokumentumban, ami egyre jobban rabul ejti dr. Korin Györgyöt, a vidéki levéltárost Krasznahorkai regényében.

Halderman regényét leginkább a vietnami háború, illetve az amerikai társadalom arra adott reakciói (és e reakciók változása) inspirálta. Másrészt annyira feldühítette az amúgy általa is nagyra tartott írótársa, Robert A. Heinlein Csillagközi invázió (Starship Troopers, 1959) című regénye, amely az imperialista militarizmus dicshimnusza (ellentétben Paul Verhoeven 1997-es filmjével, amely Heinlein regényét a feje tetejéről a talpára állítva lényegében kigúnyolja az eredetit), hogy szükségét érezte megírni annak antitézisét. Szerencsénkre, mondhatni, hiszen így két remek regényt is olvashatunk.

Kevésbé mondhatjuk magunkat szerencsésnek, ha a valóságban (amely amúgy egyre nagyobb mértékben maga is fikcióvá válik) szembesülünk a két regény főtémájával: miként formálja a társadalmat, a politikai kommunikációt, a közgondolkodást a háború tematikája. Hogyan használható az adott háború a globális hátországokban, vagyis azokon a területeken, ahol a háború maga nem konkrét, hanem éppen – egy folyamatos jelenidőben – „mindig máshol” történik?

e félelmek kihasználására, tőkésítésére, akár a társadalom mobilizálására, adott esetben militarizálására.

A nyugati civilizációban (ez az egyik lehetséges aspektusa az Európában kialakult kapitalizmus történeti expanziójának, amit globalizációnak becézünk) a háború immár hosszabb ideje morálisan nemkívánatos dolog. Európában az utolsó olyan háború, amelyet általános, szinte teljes lelkesedés fogadott minden hadviselő országban, az első világháború volt. Persze, 1914-ben...