Nem lenne jó, ha egyedül a Tisza alkotná az új parlamenti kormánytöbbséget április után, ezért is indul el ismét a választásokon – mondta el az ÖT Youtube-csatornáján a Szemben Kócziánnal című műsorban Tordai Bence országgyűlési képviselő.
A politikus a beszélgetés elején azt mondta: arra készül, hogy megvédi egyéni mandátumát Budán. „Én remélem, hogy győzök a választókerületben, hiszen 2022-ben mi már ott megcsináltuk azt a rendszerváltást, amit ma egész Magyarországon kell, hogy megcsináljunk” – fogalmazott. Hozzátette, a Fidesz támogatottsága a kerületben szerinte „20-25 százalék között állhat”, ezért biztosnak tartja, hogy nem a kormánypárt jelöltje nyer majd, hanem valamelyik ellenzéki induló.
Tordai szerint a budai választók számára az a kérdés, melyik ellenzéki jelölt tud többet hozzátenni a következő parlamenti többség munkájához. A Tisza helyi jelöltjéről úgy fogalmazott: „ő hogyha nyer, akkor egy nagy létszámú, fegyelmezett frakcióba ül be”, míg ő maga olyan elemeket tudna képviselni, amelyeket szerinte a budai, „progresszívebb” választók hiányolnak a Tisza politikájából. A képviselő úgy fogalmazott: „nagyon fontos lenne, hogyha nem csak a Tiszából állna az új parlamenti többség”.
Azzal kapcsolatban, hogy nem kockázatos-e külön indulnia egy olyan helyzetben, amikor ellenzéki oldalon minden mandátum számíthat, Tordai azt mondta: „ez a kockázat gyakorlatilag nem létezik”. Érvelése szerint legfeljebb néhány ezer töredékszavazat sorsa múlhat a körzetén, ami országosan minimális jelentőségű. Sőt, azt állította, a Tisza töredékszavazat-szempontból még jobban is járhat, ha ő nyeri a körzetet, mert akkor a Tisza-jelölt második helye után több kompenzációs szavazat keletkezik.
Arra a kérdésre, hogy megválasztása esetén függetlenként ülne-e be a parlamentbe, Tordai egyértelműen igennel felelt: „Nincs is más lehetőségem.” Hozzátette ugyanakkor, hogy politikailag a Tisza „szövetségese” lenne, és arra készül, hogy a párt lesz többségben a következő Országgyűlésben. „Én arra készülök, hogy többségben lesz a Tisza, és egy konstruktív, kritikus, kiegészítő, ellensúlyozó szerepet gondolok magunknak” – mondta.
Tordai szerint annak is „számottevő esélye van”, hogy a Tisza kétharmados többséget szerezzen, de az lenne az „ideális forgatókönyv”, ha ezt a Tisza kisebb frakciókkal vagy független képviselőkkel együtt érné el. Ezt azzal indokolta, hogy „egy egyakaratú rendszer nem tud annyi szempontot figyelembe venni, ami egy élő plurális demokráciában felmerülhet”. Úgy fogalmazott, jó lenne...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.
