Fidesz
Hormuz árnyékában egy magyar forradalom
Régi tévé. Mindegy mi volt a mondanivaló, megunták az emberek. Ez a Fidesz mély problémája.
Fodor Gábor: „A kétharmad gyilkos dolog, nem jó a demokráciának”
„Azt gondolom, hogy a Tisza párt még nem tart ott, hogy felkészült lenne kormányozni egy országot” – mondta el az ÖT YouTube-csatornáján a Szemben Kócziánnal című műsorban Fodor Gábor.
Itt fogunk élni, de nem mindegy, hogyan
Csak az a biztos, hogy itt fogunk élni, a legtöbben legalábbis maradunk. A legtöbben itt fognak maradni azok közül is, akik ünnepélyesen megfogadták, hogy ha megint Orbánt választja a nép, már másnap elhúznak innen. A választás után jó lenne majd olyan semmiségekről beszélgetni, hogy plázát vagy vásárcsarnokot szeretnénk-e a lakóhelyünk mellé.
Cser-Palkovics András: A Tisza programírója megbukna a jogi egyetemen
Több jogkört adna a helyi önkormányzatoknak és rossznak tartja a szolidaritási adót, de ellenzéki oldalon nem lát valódi alternatívát – mondta el az ÖT Youtube-csatornáján Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester.
Ceglédi: Vasárnap este az ország egyik fele rá fog jönni, hogy hazudtak neki
Ceglédi Zoltán a választások előtti utolsó Monológ-adásában először is lebontja a mítoszt, hogy a következő választási kampány mindig az előző választás másnapján kezdődik. Elmondja azt is, szerinte lehet-e megbékélés a választások után.
Schiffer: A lehallgatások üzennek a Tiszának is, hogy nem önálló cselekvők
A szerdai Közelképben Gavra Gábor és Schiffer András a kampány utolsó, igen sűrű heteinek legfontosabb kérdéseit igyekeztek kitárgyalni.
Jöhet-e magyar Majdan? – forgatókönyvek a választás utánra
Az alábbi elemzés két forgatókönyvet vizsgál: mi történik egy esetleges ellenzéki győzelem és egy lehetséges Fidesz–KDNP-győzelem esetén – valamint egy harmadik szcenáriót, amelyről a hazai sajtó csak körülményesen mer írni.
Gundalf lenyomta az amerikai alelnököt? – ez volt a héten az ÖT
A választás előtti utolsó ÖT-ben is akadt elég megtárgyalni való. Vogyerák Anikó vendégei ezúttal Konok Péter történész, Kóczián Péter újságíró-coach, Ceglédi Zoltán elemző és Boros Tamás szerkesztő voltak.
Az szeretném kérni a következő miniszterelnöktől, hívják akár Orbán Viktornak, akár Magyar Péternek, hogy bukjon meg. Készakarva.
2026-ban továbbra sem tetszik a menza menüje: még mindig a kelkáposzta és azték főzelék hamis kettőssége a kínálat.
Schiffer: Ezek a botrányok nem a Fidesznek, hanem az országnak ártanak
A Közelkép legújabb adásából kiderül, mit gondol Schiffer András a választási kampány hajrájában megjelent közvélemény-kutatásokról, a részvételi plafonról, a Tisza és a Fidesz erőviszonyairól, a titkosszolgálati ügyek politikai értelmezéséről, vagy épp a Kossuth-díjak körüli vitáról.
A Sakál kampánya – nem kell merénylőnek lenni, elég annak látszani
Hogyan gyártsunk könnyen, gyorsan merényletveszélyt, önmerényletgyanút úgy, hogy az a mesterlövész soha nem tűnik fel a szónoki emelvénnyel szembeni tetőn elfoglalt tüzelőállásban? Orbán Viktor győri beszédére sietve úgy éreztem magam, mint a kedvenc merényletes történetem, A Sakál napja nyomozója a De Gaulle francia elnök részvételével tartott ünnepség felé tartva.
Hétfőn jelentkezett friss adással Ceglédi Zoltán és a Monológ, ezúttal nem élő műsorral. Az elemző elmondta, attól továbbra is idegenkedik, hogy minden történésre hirtelen, villámgyorsan válaszoljon, ezért a hírzuhatag ellenére ezt most sem teszi meg.

