Mi történik a MasterGood-ügyben? Miként alakult a hazai politika és a magyar nagytőke viszonya? Hogyan értelmezzük Orbán Viktor és Magyar Péter 1956-hoz fűződő hozzáállását? Ezekről is beszélget Gavra Gábor és Kóczián Péter a Visszhangkamra legújabb adásában.
Kóczián Péter szerint Magyar Péter „profiltisztítása, profilalakítása” zajlik a MasterGood kapcsán, és jól is jött neki ez a konfliktus. Lehet-e azt mondani – kérdezi Gavra Gábor –, hogy egy „önjelölt tiszás oligarchának” szólt be Magyar? Kóczián ezt túl egyszerűnek tartja: itt valójában a globális nyomás és a lokális helyzet megnyilvánulását látja, illetve Magyar Péter azt is láttatni akarja, hogy „a magyar tőke oldalán áll”. Ezzel bizonyos tekintetben Orbán politikai örökségét viszi tovább, néhol pedig elhatárolja magát Orbántól – magyarázza Kóczián. Úgy látja, Magyar Péter kormányoz is, populáris döntéseket is hoz, és igazságot is oszt, de jelenleg elsősorban a saját gondolkodási keretének „cölöpjeit” rakja le.
E cölöpök között van például az ’56-ról való gondolkodás, az EU-hoz való hozzáállás, az Ukrajna és a migrációs paktum ügyében elfoglalt álláspont – sorolja Kóczián –, és ezek a cölöpök tartják össze a rendkívül széles Tisza-tábort.
Szó esik az előző kormányzati ciklusok hasonló konfliktusairól is, előkerül az is, milyen történeti változások zajlottak le a politika és a nagytőke viszonyában. A beszélgetőtársak egyetértenek abban, hogy ebben a viszonyrendszerben fordulópontként jelölhető meg a Simicska–Orbán-csörte csúcspontja, a G-nap.
Gavra a Nagy Imre újratemetésének évfordulóján elhangzott Magyar Péter-beszédre tér át, és azt kérdezi, miben más ez a felszólalás, mint az előző kormányok „különböző ’56-jai”. Kóczián kiemeli, hogy jelenleg nincs posztkommunista erő a Parlamentben, és míg Orbán ’56-ja mindig arról szólt, hogy van egy jobboldali értelmezés, egy jobboldali ’56, és van a baloldalé, addig Magyar Péter ebben nem az orbáni hagyományt folytatja. Kóczián úgy fogalmaz, hogy Magyar nem egy lágy ’56-értelmezést választott, hanem szenvedélyes antikommunista beszédként próbálta „mindenki ’56-jaként” keretezni ezt a történelmi eseményt, magát pedig ismét úgy pozicionálni, mint „az egész ország miniszterelnökét”.
Kóczián összekapcsolja az ’56-hoz való orbáni hozzáállást az orbáni „fundamentumok eróziójával”. Kiemeli, hogy Orbán „nagyon makacsul” ragaszkodott ahhoz a narratívához, hogy az energia és Magyarország függetlensége milyen fontos, és végül beáldozta...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.