Hallgasd meg!Mint minden évben, idén is menetrendszerűen eljöttek azok a napok, amikor az ország egyik fele ájult hódolattal köszöni meg, a másik fele pedig a mai kormánypolitika tükrében gúnyos számonkéréssel emlékeztet, hogy 1989. június 16-án „Orbán Viktor küldte haza az oroszokat”. Mindebből – ahogyan arra Németh Róbert is fájdalmasan pontosan mutat rá – értelmes diskurzus soha nem bontakozik ki. Arra viszont kiválóan alkalmas, hogy a feledés még vastagabb földjét hordja rá azokra, akik jóformán az újratemetés másnapján lecsúsztak a címlapokról. Holott legalább annyira fontos – és sokszor következetesebb – szereplői voltak ennek a történetnek, mint a későbbi miniszterelnök.
Először is szögezzük le: Orbán Viktor 36 évvel ezelőtt bátor, őszinte és fontos beszédet mondott. Amelynek legfontosabb kitétele nem is az volt, hogy a szovjet hadsereg vonuljon ki az országból. (Már csak azért sem, mert ezt korábban, 1989. március 15-én az ellenzék 12 pontjának részeként követelte már Cserhalmi György is.) Hanem az, amikor a fiatal politikus leszögezte: „A magyar politikai vezetésnek nem érdeme, hogy a demokráciát és szabad választásokat követelőkkel szemben – bár fegyvereik súlyánál fogva megtehetné – nem lép fel a Pol Potéhoz, Jaruzelskiéhez, Li Pengéhez vagy Rákosiékhoz hasonló módszerekkel.”
Ez a mondat ugyanis a demokrácia egyik, ha nem a legfontosabb sarokkövét helyezte el: alapvető jogainkat nem kegyajándékként kapjuk a mindenkori kormányzattól, amely azokat kénye-kedve szerint visszavonhatja vagy megrövidítheti. Ezek velünk születnek, és soha, senki nem veheti el tőlünk őket (például a szabad gyülekezést vagy az állampolgárságot, ahogyan erre már korábban bátorkodtam rámutatni). Az ország vezetőinek hatalma ott ér véget, ahol az alapjogaink kezdődnek.
Ezt ennyire világosan, tömören, mindenféle „de” és „amennyiben” nélkül akkor Orbán Viktor mondta ki. Ha semmi mást nem tett volna, ezért akkor is a rendszerváltoztatás kiemelkedő alakjai közé kéne sorolnunk. (Ha pedig jónéhány dolgot nem tett volna meg azóta, akkor talán a magyar történelemnek is.)
Csakhogy voltak aznap mások is, akik bátran és egyenesen beszéltek – vagy épp nem beszélhettek, mert bátran és egyenesen cselekedtek. Róluk pedig méltatlanul kevés szó esik.
Az újratemetésen néhány perccel Orbán előtt valaki más is hazaküldte az oroszokat. Valaki, aki 1956-ban is ajtót mutatott nekik, és ezért hosszú éveket ült börtönben. És aki egész életében soha...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.