Európa zsidó-keresztény vallási gyökerű civilizációs tömbként sajátosan meghasonlott tudati állapotban van a 21. század elején: egyre zsugorodik a vallásukat gyakorló nyugati keresztények tábora, miközben a szellemi, kulturális bástyákat minden irányból támadva érzi. Mindeközben október végén az európai református és evangélikus hívők megmaradt közössége a reformáció ünnepére emlékezik.
A két protestáns vezető, Luther Márton és Kálvin János a 16. század zavaros, erőszakos európai állapotaihoz hasonló jeleneteket láthatna, ha ma rátekintene Nyugat-Európára, épp csak a káosz és az utcai rendbontás okai különböznek a 16. századi vallásháborúkba torkolló hitbéli kérdések problémáitól. Fél évezreddel Luther és Kálvin után Európa polgárait már kevéssé érdekli a katolikus és/vagy protestáns hittételek igazságtartalma vagy esetleges hamissága. Sőt, tulajdonképpen fogalmuk sincs azokról, miként Krisztus tanításairól is csak minimális, nagyon felületes, ködös elképzelései vannak a teljesen „felvilágosult” és vallástalanodott európai átlagpolgárnak.
Nos, ha nem is Luther és a reformáció korában, de a pusztító vallás- és polgárháborúk után több évszázaddal, az 1950-es években hangzott el Robert Schuman francia külügyminiszter részéről, hogy „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz!”. Az elzászi francia-német származású Schuman, az egyik híres „európai alapító atya”sokat idézett, kereszténydemokrata ihletésű politikai bölcsessége a második világháborút követő német–francia megbékélés korában, illetve az európai integrációt, majd a későbbi Európai Uniót megalapozó Római Szerződés aláírása időszakában fogalmazódott meg.
A Konrad Adenauer nyugatnémet kancellár, Alcide De Gasperi olasz külügyminiszter, majd miniszterelnök, valamint a Schuman fémjelezte nyugat-európai kereszténydemokraták még hitelesen, megalkuvásmentesen képviselték az európai keresztény politikai hagyományt, azonban bő fél évszázad múltán az említett szállóige már egyre kevesebb releváns tartalommal rendelkezik, és jó esetben is csak lenézően megmosolyogják ezt a gondolatot napjaink véleményvezérei és politikai döntéshozói. Ugyanakkor ez a mondat lett az európai pszeudo-konzervatív (és -keresztény), mérsékelt jobboldali pártok, mozgalmak, no meg a holdudvarukban ügyködő félművelt influenszerek és populista, képmutató kultúrkeresztény politikusok egyik kedvenc kijelentése az utóbbi évtizedekben Spanyolországtól Franciaországon át Magyarországig.
Mindez jól illusztrálja Európa mint politikai entitás útkeresését, szellemi, politikai válságát és kétségbeesett identitáskeresését. Kétségtelen tény azonban, hogy
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.