Van egyvalami, amit a baloldal eltanulhatna a jobboldaltól

A baloldal rendszeresen kiviszi a félresikerült dolgait a nyilvánosságba. Vagy önszántából osztja meg a belső vitáit és az átláthatóság szellemében mindenféle felületeken akarja megtárgyalni a kisebb-nagyobb ideológiai eltéréseit, vagy egy jó-, esetleg egy rosszakaró teregeti ki a szennyest – természetesen saját körből –, legyen az bármi: ilyen tekintetben kitartóan ellene megy a kapitalizmus logikájának.

Onnan indulunk, hogy

Vajon jó-e ez az ügymenet nekünk, baloldaliaknak?

Egészen sok minden történik a baloldallal mostanában, 1956 hetvenedik évfordulója környékén. Vége a Fordulat című baloldali társadalomtudományos folyóiratnak, de indul helyette a Ciklus, utóbbinak hatalmas teltházzal ment le a lapszámbemutatója és nyitóünnepsége. Megvolt az idei Lakásmenet – ugyan kevesebb résztvevővel vonultak a szociális bérlakáshálózatot, megfizethető albérleteket és a lakhatási válságra megoldásokat követelők, mint tavaly, de sokkal több szakszervezeti résztvevővel.

Jámbor András, a baloldal nagypolitikában legláthatóbb szereplője eleinte faltól-falig Tisza-támogató volt, majd lassacskán és óvatosan – nem kevés egyfelől-másfelőlözés közepette – elkezdte kritizálni a kormányt, és a „szélsőbaloldali terrorszervezetekkel szemben folytatott küzdelemről” az USA-val kötött terrorizmus elleni megállapodás ügyében is megszólalt. Eközben szélesedik azoknak a köre, akik a szociális szféra oldaláról kritizálják a kormányt.

A szocpol vajon mi?

A szociális érzékenység, a szociálpolitika és a szociális ügyekkel foglalatoskodás egyre inkább mellőzött és lenézett tevékenység lett az elmúlt tizenöt évben – kifejezetten femininnek érződik már csak az említése is. Liberális ismerőseim általában azzal mentegetőznek egy sör mellett, hogy ők „nem szemellenzősök”, és igenis van bennük szociális érzékenység – ezzel bizonygatják szelektív baloldali elhajlásukat.

Talán ezen keresztül lehet a leginkább tetten érni, hogy egy politikai tömörülés mennyiben gondolkodik valóban baloldali szempontok szerint azokról az állampolgárokról, akik kevésbé sikeresek, nehezebb helyzetben vannak, vagy akár a mindennapi megélhetésükben is segítségre szorulnak – vagyis a társadalom többségéről (vö. a népről).