Kollár Árpád
Örökkampány
Fölhergelt népem, mint a csontleves
Lobogó habja, oly fölösleges
Vagy, leszűrnek, bár készül az ebéd,
Terített asztal nem terül eléd;
Az érdek, mint a gazda, úgy igazgat,
Gaznak mondja ezt, amazt igaznak,
S te akárkinek vígan szalutálsz,
A legokosabb itt a legbutább;
Tányérországod szépen széttörött,
Röhögve sírsz a szilánkok fölött,
A színészt így, eszelősen játszod,
Hőshalott vagy minden szerdán százszor,
S a jó halál gázlángja ellobban;
Mert azt hiszed, önmagadnál jobb vagy,
Magad csonkolod, de mindhiába
Mutogatsz, hogy mindez más hibája,
A habzó, mégis unalmas táj te vagy,
Az indulat lágy kényszerzubbonya.
A két folyód? Két megfeszült ideg,
Mely görcsbe ránt, kilő a semmibe.
Borítókép: Illusztráció / fotó: Pixnio
Bejelentkezés