Ricky Gervais a világ legundorítóbb fantáziájú, leggátlástalanabbul mocskosszájú, legfelháborítóbban tiszteletlen tahója, akit valaha a hátán hordott a föld. És kibaszottul vicces.
A macskák világnapján, vagyis augusztus 8-án debütált a Netflixen az (eredeti, angol) Office-szal befutott brit komikus új sorozata, az Alley cats, vagyis a Kóbor macskák bandája. Hogy hatalmas lesz az érdeklődés iránta, az nem meglepetés, hiszen a Hivatal (The Office) óta Gervais elvétve követ el hibákat, talán A hazugság feltalálása az egyetlen, ami haloványabb volt. De 2001-es feltűnése óta olyan klasszikus tv-sorozatok fűződnek a nevéhez, mint a Futottak még, a Life’s too short, vagy épp az After life – Mögöttem az élet. És akkor nem beszéltünk még a Kísértetváros (Ghost town) című mozifilmről, a számtalan iszonyatosan népszerű stand-up estjéről, vagy arról, hogy a Golden Globe díjkiosztókon házigazdaként fél Hollywoodot elküldte a picsába, de úgy, hogy a másik fele könnyeit törölgette közben a röhögéstől.
Ricky-nek nem ez az első találkozása a rajzfilm világával. Csinált ő podcastet Stephen Merchanttal (a Hivatal és más projektek társszerzőjével, akivel sajnos úgy tűnik, összevesztek valamin) és Karl Pilkingtonnal, amit Hanna-Barbera-stílusban animálva láthattunk. Illetve ott van még a Flanimals, a fiktív lények bestiáruma Rob Steen illusztrációival, könyvalakban pedig több folytatást megélt. Magyarországon egy kötetről tudok, a Zselények című könyv versikéit Tandori Dezső fordította.
De még mielőtt átcsapna a cikk egy Wikipedia-szócikkbe... Szóval nagy várakozás övezte a macskás rajzfilmsorozatát.
És nem keltett csalódást.
Azaz csalódást keltett sokakban, de az sem keltett csalódást.
Rengetegen felháborodtak ugyanis ezeken a kóbor macskákon, akik a brit sikátorokban és elhagyott házakban lődörögnek, ugyanis beszélnek. Mit beszélnek, miközben döglenek a kanapén, folyton pofáznak, be nem áll a szájuk, elmélkednek, a tévét nézve vitatkoznak. Semmilyen gátlás nincs bennük. Úgy káromkodnak, mint a vízfolyás. Froclizzák egymást. De a rajzfilm szellemiségében inkább azt kellett volna írnom, hogy geciznek egymással. Például az egyiküket, akinek vannak gazdái, meg golyói, Ficsúrnak csúfolják. Meg faszfejnek.
Hát, igen. Röpködnek a „faszfejek”. A magyar fordítók még sokszor finomítottak is az angol eredetin. De nem csak ez van, a csúnya szavak egy dolog.
Az egyikük, a legbüdösebb és legundorítóbb cica mindent és mindenkit megkúr, és erről részletesen be is számol. Nem mondanám, hogy szégyelli magát, miközben azt újságolja el a többieknek, hogy ő a farkát, mármint a péniszét, horgászbotnak használja. „Belógatom a dákómat a tóba, aztán várok. Végül mindig van kapás. Bekapja a farkamat, de a tüskék miatt nem tud elszökni.” A többiek érdeklődéssel hallgatják. Aztán jön a kérdés: aztán megeszed? „Nem, hagyom, hogy leszopjon.” Ricky nem áll meg itt. A büdös macska tovább mesél horgászszokásairól. „Néha kell csali is.” Hogy honnan? Hát a segglyukából. A többiek mindenféle ítélkezés nélkül közbevetik, hogy nyilván a farkára teszi a csalit. De nem. Bele.
Hát így. Valóban gusztustalan. Ugyanakkor meg, mivel macskákról van szó, egyúttal iszonyatosan vicces és furcsamód ultracuki is az egész.
Talán önmagában az, hogy macskák gusztustalankodnak, nem volna elég ahhoz, hogy az Alley cats – Kóbor macskák bandája működjön. A sorozat ugyanis nem csak undorító, hanem lelke is van. Óriási lelke.
Gyönyörű például, ahogy befogadnak egy elkóborolt kiscicát és együtt keresik a gazdáját. A főhős (Gus, a vörös szőrű cica, szinkronhangja Ricky Gervais) szülői érzelmeket táplálva iránta tanítgatja. Gervaistől már megszokhattuk, hogy ugyan ateista, és az élet kegyetlenségét vagy a világ növekvő, általános entrópiáját nem tagadja, de az életet mégis ajándékként, csodaként, vagyis, bocsánat, kibaszott csodaként értelmezi. Habár a tévé előtt dögölve, a föld túlnépesedéséről szóló híradót nézve Gus például azt javasolja, hogy egyék meg a kölyköket, vagy ne is legyen kölykük, a hozzájuk csapódott kiscica kapcsán, mintegy mellékesen azt is megjegyzi, hogy milyen jó lett volna, ha van utódja. És hát este, mikor senki nem látja, csak megvigasztalja az árva, gazdátlan fajtársát.
De szép az is, ahogy a párkapcsolatok alakulnak (a buta cicalány meg Ficsúr között, illetve Gus is szerelemre talál) két okádnivaló, de fergeteges poén között.
Ugyan sokan akadtak ki rajta, és persze, van előzménye (a Garfieldtól a Macskákon át nyilván óriási hagyománya van a beszélő állatoknak), de amennyiben minimális érzékenységünk van a szőrös kedvencek irányában, de nem vagyunk prűdek (és a macskáink sem azok!), úgy Gervais újabb ajánlata biztosan betalál.
Bejelentkezés