Toroczkay András
Gyerekkorom óta nem öltem meg állatot. Még véletlenül sem. Az úttest közepén totyogó galamboknál reflexből lassítok. Bogarakat sem szívesen csapok le, a döglegyeket is igyekszem kitessékelni, a porszívózáskor komoly lelki tusával rombolom szét a pókok építményeit. Kerülöm a tekintetüket.
Hallod, milyen gitárjaid vannak?, kérdezi Lajos. Hallod, amikor végeztünk, megmosom a kezem, aztán játszok valamit az egyik gitárodon. Félni kezdek. Egyfelől azért, mert nem akarom beengedni a házamba. Másfelől pedig azért, mert biztos vagyok benne, hogy jól játszik. Ami nem is volna baj, hiszen annyian jól, sőt jobban játszanak, mint én. De hogy egy segédmunkás jobban játsszon, az sok volna.
Végre összeállt a százas lista
Régóta dédelgetem a tervet, hogy összeírom a kedvenc íróimat. Szeretek olvasni, szeretem azt a sodró, békés, megnyugtató erőt, ami csak egy jó könyvvel a kezemben látogat meg. Azt a révülést, ami a legózás nagytestvére.
Véres lett az új cipőm – a Bűnösök című Oscar-díjas filmről
A Bűnösök című film kapta minden idők legtöbb Oscar-jelölését, 16-ot (!). Ryan Coogler, akit eddig a Fekete párduc-filmek és a Rocky-sorozat spin-offja, a Creed-trilógia szerzőjeként lehetett azonosítani, egész más ligába tornászta fel magát. De jogosan?
Néztem huszonöt évvel ezelőtti önmagam, amint az a szép fiú kólát iszik és perecet eszik a büfében. Szép volt, ismétlem, ahogy a többiek is szépek voltak egyébként, mindenki, fiatalok és megrendítően szépek, de én csak rá figyeltem, önmagamra, ennek a fiúnak a szépségére, mert a többieket tulajdonképpen változatlannak láttam. Az a fiú viszont azóta megöregedett.
Egyszer végignézte, hogy fociedzés után | megvernek. Mit csinált volna? | Tízen voltak ellenünk. Ellenem. Nagyobbak. | Nem haragudtam rá, én sem segítettem volna. | Nem emlékszem, hogy mondtam neki. | Nem emlékszem, hogy utána beszéltünk valaha. | De arra sem, hogy nem beszéltünk. | Ez az utolsó emlékem róla.
Az Árpád-ház bukása – Az Itt érzem magam otthon című filmről
Nem lehet panasz Az itt érzem magam otthon című film szereplőinek színészi játékára. Ha viszont egy film üzenete túl egyértelmű, egydimenziós, akkor az egész mű didaktikussá válik.
…aztán mesélik nekem | egy kocsmában, törzshelyünkön, hogy ilyenek | az angolok, ilyenek a magyarok, mondják | látták, amikor kint voltak | a barátnőjüknél, a hivatásos kutyasétáltatónál | hivatásos kutyasétáltatónál? hivatásos kutyasétáltatónál!
Joe Carnahan A nagy fogás című filmjében sok kigyúrt, lövöldöző ember szerepel, de a lényege valójában egy erkölcsi dilemma. Kik a jó fiúk? A rendőrök automatikusan azok? A jó fiúk közt is lehet olyan, aki elgyengül? Meg lehet érteni az elgyengülőt? Kiben lehet megbízni? Ki akar lebuktatni kit? Ki az áruló?
Minden giccs, ami könnyen fogyasztható és könnyen értelmezhető. Azonban giccs vagy a giccshez közel merészkedés nélkül lehetetlen létezni. Vagy legalábbis nem érdemes.
Egyáltalán mi értelme a focinak?
„Ez túl kevés, ez túl sok. Ez mértéktévesztés, Uram!” – jut eszembe Mácsai Pál hangján Nemes Nagy Ágnes Istenről című verse. A sport sok mindenre megtanít. Például arra, hogy hogyan viseljük el a vereséget, és hogyan győzzünk méltósággal. Hát, erre a tudásra hamarosan nagy-nagy szükségünk lesz.
Nem lenne egyszerűbb azt gondolni, amit én?
Teljesen lényegtelen, melyik meneten voltak többet. De a miénken. Voltak. Többen. Annyira szánalmas, hogy farokméregetés lesz ebből. A miénk nagyobb. Tessék. Nem látod? Nem látom. Hiba volna elemezgetni naphosszat, melyik párt szimpatizánsai voltak többen. Most átadjuk a szót a független szakemberünknek. Az egyiken undorító gyíkemberek vonultak. Szögezzük le. A miénken viszont jóravaló emberek.
Éhes vagy? Igen. Mit szeretnél enni? Mi van? Káposztás tészta. Eh. Megint? Utálom a káposztás tésztát. Nem hogy örülnél annak, hogy van mit enned. Annak örülök, hogy van mit ennem, de évek óta káposztás tésztát adsz. Mindig megkérdezed, mit akarok, és a végén... Meguntam! Hánynom kell a káposztás tésztától! Hálátlan.
A sötét pszichedélia, az álomszerű furcsaság – Chris Goss, a stoner rock atyamestere az A38-on
Egy ismeretlen ismerős, egy különös csillagrendszer egyik legfényesebb csillaga, Chris Goss és zenekara, a Masters Of Reality túrta fel és varázsolta el tegnap a Hajó színpadát.
„Bukj jobban” – Slavoj Žižek új könyvéről
Slavoj Žižek magnetikus hatású gondolkodó, aki legalább két nagyon fontos dologra képes: megnevettetni és elgondolkodtatni. Megkérdőjelez, felforgat, megpiszkál, szóval provokál. Magyarul megjelent új könyvét – A haladás ellen – azért is furcsa olvasni, mert azt hitte volna az ember, hogy ezt a könyvet nem ő fogja megírni.
Hogy lehet egy forradalmárokról szóló film ennyire konzervatív?
Paul Thomas Anderson új filmjében három dolog alapvetően zavaró, eltérő mértékben. Az első, hogy klisés a szüzséje. A többi kiderül a kritikából.
Vezet-e út a véleménybuborékoktól a nyaklövésig?
Semmiféle erőszak nem húz alá igazságot. Sőt.
Mi az a közös Kapolcs, ami még mindig tart?
Kapolcs harmincöt éve megy, de még mindig van valami, ami összeköti a völgybe érkező ezerféle embert. És, ha szerencsénk van, ez így is marad. Helyszíni szemle.
Egyre pontosabb, egyre tömörebb, egyre sűrűbb | Tarr Béla 70
Tarr művei lassan hömpölygő, gyönyörűen fényképezett, sarkalatos erkölcsi kérdéseket körbejáró, ólomsúlyú darabok, melyekben a helyszínek, a szereplők kiválasztása angyali pontossággal történt.
Spicces haláltánc | Ez volt a Queens Of The Stone Age a Budapest Parkban
Az elmúlás, a halál, a betegség arcába elegánsan mutatott középső ujj volt ez a koncert.
This is spárga! | Ilyen volt a Morcheeba a Müpában
Talán a Borkai-videó is másabb lenne, ha a Morcheeba zenéje szólt volt volna a csónakon.