Megmentjük a bolygót, ha lekapcsoljuk a klímát? Kit hibáztatunk, ha elmarad az eső? Mi az ára annak, hogy megtanultuk legyőzni a természetet? A Péter & Gábor új adásában Karafiáth Orsolya Konok Péterrel és Balogh Gáborral a természet és az ember kapcsolatáról beszélget.
Szokás szerint személyes nézőpontokkal indul az adás: a kérdés most az, Balogh Gábornak és Konok Péternek volt-e bűntudata az aszályos hónapokban, amikor telefont töltöttek, vagy locsoltak-e a vízkorlátozás idején.
Konok Péternek egyébként is folyamatos a bűntudata, mondja, amit csak az enyhít, ha erőltetni akarják, hogy bűntudatot érezzen. Karafiáth Orsolya reagál is erre, megkérdezi, mennyire van értelme az egyéni bűntudatnak. Konok szerint a locsolás megszüntetése vagy klíma kikapcsolása önkorlátozások, legfeljebb elrejtik a rendszerszintű problémákat. Balogh Gábor ebben inkább kapaszkodót lát; annak az illúzióját, hogy az egyén rendelkezik valamiféle kontrollal a sorsa felett, de ha ezt kritizáljuk is, a „jóemberkedés helyett nem rosszemberkedni kell”. Konok a fogyasztás kapcsán beszél a „greenwashingról” is, azaz olyan prémium termékekről, amelyek azt ígérik, általuk az ember kevesebbet fogyaszt – ám ezzel végül és valójában még több vásárlásra sarkallják az embert.
Karafiáth megkérdezi, valójában mi az a „természeti katasztrófa”. Konok úgy véli, „mindent természeti katasztrófának nevezünk”, amiről azt akarjuk mondani, hogy nincs benne felelősségünk, míg Balogh hozzáteszi, maga a kifejezés „klasszikusan modernkori”. A beszélgetőpartnerek felelevenítik, hogy viszonyult az ókori és középkori világ a természeti csapásokhoz, ki volt akkoriban a felelős, ki volt a bűnbak: az istenek, a boszorkányok, a zsidók. Balogh szerint a szakrális-mágikus válaszok azért tűnhettek működőképesnek, mert a „természet ciklikus” és előbb-utóbb minden természeti jelenség elmúlik. Balogh hozzáteszi, ahogyan a pestis idején magukat ostorozó flagellánsok, úgy a Covid idején is megjelent ez az önostorozó aszkéta viselkedés, ami „saját vezekléssel” igyekezett javítani a helyzeten.
Karafiáth említi az 1755-ös lisszaboni földrengést, ami miatt megszületett a modernkori katasztrófafelfogás. Konok szerint ez a földrengés méretei és a kialakulóban lévő tömegkommunikáció miatt történt így. Balogh említi a Tambora-vulkán 1815-ös kitörését és megállapítja, ez a „globális gondolkodás” egyik „első csírája”, Konok pedig azt emeli ki, valóban elkezdtek ráébredni arra az emberek, hogy „mennyire távoli események” is hatással vannak rájuk. Balogh arról is beszél, hogy...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.