Egy fontos temetésen egy fontos szónok több mint harmincöt éve egy ország elmaradt esélyeit is temette, elmaradt lehetséges múltját, ennek a meg nem történt múltnak a jövőjét. Orbán Viktor tette ezt Nagy Imre és társai újratemetésén. Ilyesmit lenne érdemes végiggondolni most is, Gyurcsány Ferenc stiláris extravaganciáinak sokadik felemlegetése helyett és mellett.

Persze, emlékezetes, lassan húsz éve idézzük, hogy kell-e még valamit mondania Ildikó szerint, hogy lárifári, miniszterelnök úr, Borbély Szilárd megrázó drámájába, Az olaszliszkaiba beleszőtte az őszödi beszéd mondatait, évtizedek elmaradt lehetőségeit, be nem váltott reményeit, reménytelenségét megszólaltatva, hogy tudniillik mindenki tudja, elkúrtuk. Igen.

De talán nem ez volna a lényeg. Tévedés azt írni, hogy az elmúlt húsz év öröksége az a romhalmaz, amelyet Gyurcsány és Orbán hagyott ránk. Érthető, de önfelmentő tévedés. Ez az időszak a mi húsz évünk volt, őket is mi csináltuk. Húsz év volt, húsz év a jó esetben úgy hetven-nyolcvanévnyi életünkből, kár lenne lárifárizással elintézni.

Evidensen igaza van Török Gábornak: kevés az aktuálpolitikai jelentősége ennek a bejelentésnek, csak egy szimbolikus pillanat, ami esély arra, hogy megpróbáljunk valamit gondolni erről a nevezettek nevével fémjelzett húsz évről. Gyurcsány Ferenc megjelenésekor is problémás múltú, de képességes emberként is esély volt, ahogy – ugyancsak képességes emberként – esély volt Orbán is.

Gyurcsány Ferenc elképzelést, ígéretet, valamiféle jövőt célzó javaslatot hozott a politikába a 2000-es évek első felében, egy épp lejáró szavatosságú nyugati elképzelést, amelyet a nagymúltú szociáldemokrácia utolsó gondolatának, vagy, vérmérséklettől függően, utolsó felhígításának, akár utolsó árulásának is lehetett tekinteni az árulások hosszú sorában, 1914-től fogva. A blairizmust-schröderizmust, a baloldaliság végső maradékainak kibékítési kísérletét a jóléti államot végérvényesen leépítő „liberalizálási, államtalanítási” folyamattal.

Hozzávetőleg akkor indult el vele, amikor Németországban és az Egyesült Királyságban már elkezdtek búcsúzkodni tőle, ahogy a szociáldemokrata pártok hatalmi aspirációitól is. Kontinens-szerte. Gyurcsány Ferenc jellegzetes hazai ízeket nem nélkülöző bukása (a vonatkozó frappáns idézetektől eltekintenék, mindenki megtalálja őket a Facebook-falán milliárdnyi másolatban) szépen beleillett a sorba, csak mi mindig mindenről lekésünk, tudvalevőleg.

Azóta Magyarországon sincs baloldali politikai gondolat, így természetesen szervezett baloldal sincs. A politikai versengésben pedig, a NER megszületése óta, az van, hogy miért nem áll félre Gyurcsány Ferenc, más, jobb, szebb, tisztább politikai pártok elől. Azért nem, amiért egy futóversenyt sem úgy próbálnak komoly aspiránsok megnyerni, hogy felszólítják riválisaikat, hogy lássák be erkölcsi alkalmatlanságukat, aztán menjenek haza. Aki futóversenyt szeretne nyerni, igyekszik gyorsan futni. Gyurcsány Ferenc bő másfél évtizede végképp teljesen értelmetlen politikai pályáját az különbözteti meg a NER többi ellenzéki pártjáétól, hogy ő ezzel próbálkozott. Azzal, hogy neki legyen közülük a legtöbb szavazója. Hogy, bár tartalom nélkül, üresen, frázisokkal és szimbolikus ellengesztusokkal csak, de politikai pártot épített. Hogy elindult a futóversenyen. És egészen pontosan akkor vonult vissza, amikor legyőzték.

Mindegy, mármint most, hogy ki mit gondol azokról, akik legyőzték ebben az ellenzéki versenyfutásban. Politikai gondolat most sincs ebben a versenyfutásban. Ő régen, a kezdet kezdetén gondolt valamit, hazahozott egy gondolatot, ócska, levetett, kopott gondolatot, amely sejthetően már új korában is alighanem ellenszenves, öngyilkos marhaság volt. De mégiscsak volt valami, ami távolról nézve politikai gondolatnak nevezhető. Gondoljátok meg, proletárok.

Jó lett volna, ha nem is rögtön kibaszott jó könyveket írnia a magyar baloldalról – ezt talán tényleg nem kéne forszírozni –, de mégis mondania pár szót arról Gyurcsány Ferencnek, hogy ő hogyan látja ezt a húsz évet, valami tanulságot megpróbálni levonni zárásul, hogy ne tűnjön az egész annyira maradéktalanul, tökéletesen értelmetlennek. Ehelyett azt mondták el, mondta el Dobrev Klára, hogy elválnak. Ez sajnálatos, minden válás nagyon nehéz. És komolyan, éljenek boldogul, legyen mindenkinek minél fájdalommentesebb a válás. De ez egyáltalán nem tartozik ránk. Az, hogy a mondás elmaradt, másfelől talán tényleg becsületes döntés. Minden jel szerint pont ennyire volt értelmetlen az a negyed élet, amelytől most együtt búcsúzunk.