„Semmi sem olyan maradandó, mint egy ideiglenes kormányzati program."
(Milton Friedman)
Kiindulópont
Az ország pénztárcája nagy bajban van, de – szerencse a szerencsétlenségben – ez ritka jó pillanatban derült ki. Az állam idén kb. 6800 milliárd forinttal költ többet, mint a bevétele – ez a nemzeti össztermék (a GDP) 7,5 százaléka, két és félszerese annak, amit az uniós szabály (3 százalék) megengedne. Ugyanakkor az árak alig nőnek, az ország rekordösszegű tartalékon ül és a befektetők évek óta nem adtak ilyen olcsón kölcsönt. Ez a konstelláció ritka és egyáltalán nem tart örökké. Cikkünk megmutatja a számokat, aztán az öt fő bajt, és végül kilenc lépést, amivel úgy lehet rendet rakni, hogy közben az emberek ezt ne szenvedjék meg azt.
A számok, közérthetően
A 2026-os költségvetést eredetileg a GDP 3,7 százalékos hiányával fogadták el. Ezt még az előző kormány 5 százalékra emelte. A kormányváltáskor a belső előrejelzés már 6,8 százalékot mutatott. Az új pénzügyi vezetés átvilágítása aztán talált 398 milliárd forintnyi kiadást, ami sehol sem szerepelt a költségvetésben – ezzel ma már 7,2 százaléknál tartunk. Amennyiben az uniós pénzek nem érkeznének meg, a valós örökség 8,3 százalék hiány lenne. A pillanatnyi állás: az EU-megállapodással együtt, további intézkedések nélkül 7,5 százalék. Viszonyításképp: a tavalyi teljes hiány 5739 milliárd forint volt, idén az első negyedévben pedig már 2090 milliárd gyűlt össze – 838 milliárddal több, mint egy évvel korábban.
Honnan jött ez a markáns romlás a számokban? A minisztériumi leltár szerint a legnagyobb tételek: választások előtti ígéretek (+1,3 százalékpont, kb. 1200 milliárd forint – ebből a 14. havi nyugdíj és a közszférás otthontámogatás +0,4 pont), rossz és drága hosszú távú szerződések, például a 35 éves útkoncesszió és a Budapest–Belgrád-vasút (+0,9 pont), uniós bírósági döntések miatti adó-visszafizetések (+0,5 pont), a vártnál gyengébb növekedés (+0,3 pont – tavaly 2,5 százalék helyett 0,5 lett), és a szekrényből kihulló „csontváz-számlák” (+0,4 pont). (Fontos megjegyezni: ezek a számok egyelőre az új pénzügyi kormányzattól származnak, független ellenőrzésük egyelőre még nem történt meg.)
Az államadósság júniusban 63 096 milliárd forint volt. Az idei évre az állam kb. 16 000 milliárd forint hitelfelvételt tervez, de ebből több mint 10 000 milliárd csak a régi, lejáró adósság cseréje – olyan ez, mint amikor egy hitelt újabbal váltasz ki. A jó hír: soha nem kaptunk ilyen olcsón kölcsönt. A magyar kötvények hozama 200 bázisponttal (2 százalékponttal) a román szint alá, a lengyel szintjére süllyedt, a júliusi 3 milliárd eurós kötvényre pedig háromszoros volt a túljelentkezés, és a jegybank tartaléka áprilisban rekordot döntött: 60,6 milliárd euró, benne 110 tonna arany.
Az uniós pénz: mit kaphatunk és mi a csapda?
A májusi megállapodás 16,4 milliárd eurót (kb. 6000 milliárd forintot) tesz elérhetővé, ebből 6,5 milliárd vissza nem térítendő támogatás (ez jár nekünk) és 3,5 milliárd kedvezményes hitel. Ebben három csapda is rejtőzik. Az első: ez csupán egyszeri pénz, jövőre nem jön megint, a hiány viszont igen, ha nem lépünk. A második: az EU utólag fizet, előbb el kell készülnie a reformoknak és a beruházásoknak (határidő: augusztus 31., a számlák beadására szeptember 30-ig kerülhet sor), és Brüsszel csak az elvégzett munka után utal, az év végén. Addig az államnak a saját zsebéből – pontosabban a felvett hitelekből – kell megelőlegeznie mindent. A harmadik: ha csúszunk, nemcsak a hátralévő pénz vész el, hanem a már felvett kb. egymilliárd eurós előleget is vissza kell fizetnünk. És olyan is van, ami már nem menthető: kb. 2,1 milliárd euró a korábbi években végleg elveszett, mert lejártak a határidők. A terület szakértői a 10,4 milliárdos keretből 8–9 milliárd tényleges lehívását tartják reálisnak.
Az öt fő baj
1. A hiány nem átmeneti, hanem strukturális-beépült. Nem válság okozza – a gazdaság nő, az árak „nyugodtak” –, hanem a tartós kötelezettségeink: megígért juttatások, előnytelen szerződések és elmaradt, hiányzó bevételek. Az egyszeri tételek nélkül is 6,6 százalék körüli a hiány. Az ilyen lyuk sajnos magától általában nem szokott „befoltozódni”.
2. Az ország szava veszített a hiteléből. A hiánycél egy éven belül 3,7-ről gyakorlatilag 7,5 százalékra növekedett és a tervek éveken át a remélt, nem pedig a reálisan várható növekedésre épültek. Ezért (is) fizettük mi az EU legdrágább államadósság-kamatait. A mostani olcsó hitel gyakorlatilag megelőlegezett bizalom: az augusztusi és októberi bejelentésekkel lehet megszolgálni – vagy eljátszani.
3. A javulás egyszeri pénzből jön. Az idei szépülés nagy része uniós utalás és kamatmegtakarítás, nem szerkezeti rendrakás. 2027-ben már nem lesz uniós pénz, viszont a már beütemezett ígéretek (adómentességi lépcsők, nyugdíjkiegészítés bővítése, kamattámogatott hitel) +0,4 pontnyi új kiadást hoznak. Ezért mutat a jövő évi pálya magától is 6,1 százalék hiányt.
4. Az árplafonok ideje lejárt. Az árrésstop, a védett üzemanyagár és a rezsirögzítés akkor születtek, amikor az infláció 20 százalék fölött járt. Most 1,7 százalék. Ezek a plafonok mindenkinek járnak – a legmagasabb jövedelműeknek is –, torzítják az árakat és a számítások szerint kivezetésük együtt is csak 0,45–0,8 százalékponttal emelné meg az árszintet. A közgazdászok és a jegybank szerint ez az árstabilitást nem veszélyezteti. Friedman mondása pont erről szól: az „ideiglenes” programok maradnak a legtovább.
5. Minden egyetlen nyárra van összezsúfolva. Törvények, projektzárások, intézményalakítások – mind augusztus 31-ig. Ez kétirányú kockázat: ha csúszunk, pénzt vesztünk; ha kapkodunk, rossz minőségben költünk. Augusztusban egyszerre, egy hónapra összetorlódva kb. 1,7 milliárd eurónyi (kb. 680 milliárd forintnyi) nagy állami kifizetés esedékes — főleg a vállalt tőkejuttatások (az MFB feltőkésítése, a két uniós programba, az IRIS²-be és az AI Gigafactory-ba fizetendő hozzájárulás) és az uniós projektek előfinanszírozása, amit Brüsszel csak utólag térít meg. Erre a kiadástorlódásra vette fel az állam előre a pénzt a júliusi kötvénykibocsátással.
Kilenc lépés: szigor az államnak, védelem az embereknek
1. Lassan, de biztosan. A hiány ma a nemzeti össztermék 7,5 százaléka. Ezt kell évente nagyjából másfél százalékkal lejjebb vinni: 2027-ben 6 százalék közelébe, 2028-ban 4,5-re, 2029-ben 3,5-re, 2030-ra 3 százalék alá – ez évente kb. 1300–1400 milliárd forintnyi javulást jelentene. Nem egyetlen brutális vágás kell tehát – az tönkretenné a gazdaságot is –, hanem előre kihirdetett, kiszámítható lépcsők. A hitelesség titka: az első évet inkább túlteljesíteni, mint alul.
2. A kamatmegtakarításhoz senki ne nyúljon. Az olcsóbb hitel évente a GDP 0,7–0,8 százalékát – több száz milliárd forintot – spórolja meg az államnak; csak a júliusi kedvezőbb kibocsátás évi 6–7 milliárdot. Ez a rendrakás „ingyenes” része. De csak az esetben, ha törvény mondja ki: ebből nem lehet új ígéretet finanszírozni – ez kizárólag csak a hiányt csökkentheti.
3. „Magasabbra a tetőt, ácsok!” – előbb a védőháló, aztán a plafonbontás. Először álljon fel a célzott támogatás az alsó 3–4 jövedelmi tizednek (jövedelemhez kötött energia- és élelmiszer-hozzájárulás, automatikus folyósítással), és csak utána, fokozatosan vezessék ki az ún. árplafonokat. Így, a valóban rászorultak nem járnak rosszabbul – az állam viszont nem támogatja tovább a jómódúak benzinjét és rezsijét.
4. A fizetésekhez nem nyúlunk. A rendrakás semmiképp se a munkabérek adóján történjen. A bevételi oldalon a nagyvállalati adókedvezmények és a bizalmi vagyonkezelés kiskapuinak kritikus átfésülése hozhat pénzt, ami kevesebb embernek kevésbé fájdalmas. Amennyiben a családi és személyi kedvezményekhez is hozzá kell nyúlni – reméljük, nem ez a helyzet –, ezt csak évekre elosztva, a már megszerzett jogok védelmével szabad tenni. Az évközi, visszamenőleges változtatás többe kerül bizalomban, mint amennyit hoz pénzben.
5. A költségvetés készüljön ősszel, egyszer – és úgy is maradjon. Törvény rögzítse, hogy a büdzsét ősszel kell benyújtani, és józan, reális növekedési számokkal, független ellenőrzéssel. Az elmúlt évek gyakorlata (félévvel korábban elfogadott, majd sorozatosan módosított költségvetés) többe került a kamatfelárban, mint bármi más.
6. Az olcsó hitel idején hosszabbítsunk. Amíg a felárak szűkek, érdemes hosszabb futamidejű adósságra váltani – így a mostani jó kondíciók évekre rögzülnek. A kedvezményes uniós hitel drága piaci hitelt váltson ki, ne új költekezést eredményezzen. A devizaarány maradjon a 30 százalékos sávban (jelenleg 28,3).
7. A határidő nem mentség a rossz költésre. Csak olyan projektekre menjen a pénz, amelyek többet hoznak, mint amennyibe kerülnek. Egy rossz beruházás károsabb lehet, mint egy elveszett forrás, mert azt utána évtizedekig fenn kell tartani. Az, hogy főleg már megkezdett, előkészített projektek kapnak forrást, helyes elv.
8. Legyen B terv is. Az uniós pénz csak az év végén, az elvégzett munka után érkezik – és megeshet, hogy késik, vagy nem jön meg mind. Erre az esetre a kormánynak már most, előre el kell döntenie és le kell írnia, mely kiadásokat halasztja el, ha kevesebb pénz folyik be. Ha ez a sorrend előre megvan, egy esetleges csúszás nem okoz káoszt: nem kell év közben, kapkodva megvágni azt, ami éppen kéznél van. Az áthidaláshoz a fedezet már megvan – a 60 milliárd eurós jegybanki tartalék és a júliusban előre bevont 3 milliárd eurós kötvénypénz
9. Egy publikus számsor, negyedévente. A kormány negyedévente, változatlan módszertannal tegye közzé: mit tervezett, mi lett, mekkora az eltérés, és miért. Ez a legolcsóbb bizalomépítő eszköz – mert ellenőrizhetővé teszi az ígéretet. A tisztelt olvasónak pedig ez a legegyszerűbb teszt: ha ezt megkapja, jó úton járunk; ha nem, joggal gyanakszik.
A lakosságot érintő hatások
Feltéve, hogy minden a fenti sorrendben történik: az árplafonok kivezetése egyszeri, fél-egy százalék körüli áremelkedést hoz – 1,7 százalékos inflációnál és 9 százalék körüli béremelkedésnél ez nem csökkenti a reálkereseteket. A fizetések adója nem nő. Amennyiben valakinek alacsony a jövedelme, a mostani, mindenkinek szóló pontatlan támogatások helyett célzott támogatást kapna. A nyugdíjak és ellátások indexálása védi a reálértéket. A siker mércéje 2027-re: 3 százalék alatti infláció, növekvő reálbér és 5 százalék alá csökkenő hiány – egyszerre. A valódi veszély nem a rendrakás, hanem annak a két rossz alternatívája: a kapkodó megszorítás vagy a halogatás, ami visszahozná az inflációt és a drága hiteleket.
Mire érdemes odafigyelni
Néhány dolog ma még mindig nyitott, és ezek döntik el a számokat:
- az augusztus végi új hiánycél és intézkedéslista,
- az október végére várható 2027-es költségvetés,
- az árplafonok kivezetésének tényleges menetrendje,
- a bejelentett, de nem részletezett vagyonadó,
- hogy a 10,4 milliárdos uniós keretből mennyi jön be ténylegesen,
- a 16,2 milliárd eurós védelmi hitel (SAFE) sorsa,
- és az, hogy a jegybanki kamat jövőben merre mozdul el a mostani 6,25 százalékról.
Két dologra külön is érdemes figyelni. Az első: a „minden nap újabb rossz hír”-jelenség. Kormányváltások után világszerte megszokott, hogy az új vezetés egyszerre borítja ki az összes kellemetlen számot – ez lehet őszinte leltár és egy nagy kiigazítás. Magyarul: megszorítás előkészítése is. A kettő azonban nem zárja ki egymást. Hogy melyik, azt a részletes adatok ellenőrizhetősége dönti el – ezért olyan fontos a 9. lépés.
A második: az állami vagyon sorsa. Abból, hogy a hivatalos dokumentumokban nincs privatizációs elvárás, nem következik, hogy ilyen szándék nem létezik – az ilyen nyomás jellemzően nem papíron, hanem háttéregyeztetéseken, homályban és fedésben zajlik. Ezért, ma ezt se bizonyítani, se cáfolni nem lehet. Amit viszont igenis lehet: előre rögzíteni a figyelmeztető jeleket.
Ilyen lenne,
- ha az EU ajánlásaiban vagy a 2028–2034-es költségvetési keret feltételei között megjelenne az energetikai és közműcégek tulajdonlására, piacnyitására utaló szöveg
- ha az MFB–EIB közös konstrukciók magánbefektetők tulajdonszerzését írnák elő állami cégekben
- ha koncessziós pályázat jelenne meg közmű- vagy pl. reptéri vagyonra
- vagy ha jogszabály oldaná fel az állami energetikai cégek tulajdonosi korlátait.
Amíg ezek egyike sem történik meg, a privatizációs nyomás puszta feltevés; viszont az esetben, ha bármelyik megtörténik, attól kezdve tény.
A tét másfél mondatban
Magyarország most egyszerre kapott olcsó hitelt, „nyugodt” árakat, rekordtartalékot és 6000 milliárd forintnyi (eddig visszatartott) pénzt – ilyen kegyelmi pillanat egy évtizedben egyszer van, és aki ilyenkor nem rak rendet, az később ugyanazt a munkát csak sokszoros áron végezheti el. Mindannyiunk terhére.
A szerző köszönetet mond VLS-nek a kézirat szakmai áttekintéséért és az értékes észrevételekért.
Borítókép: Kármán András pénzügyminiszter felszólal az Országgyűlés rendkívüli ülésén 2026. július 20-án (fotó: MTI / Purger Tamás)
Bejelentkezés