Résztvevők a Tisza Párt eredményváró rendezvényén az országgyűlési választásokat követően a budapesti Batthyány téren 2026. április 12-én (fotó: MTI / Hegedüs Róbert)

Az apolitikusság

Utcán sétálva, vonaton ülve, boltban – mindenki árgus szemekkel figyeli a parlamenti közvetítéseket, azok is, akik eddig szinte sosem. Most még nagyon izgatottak az emberek a politikától, de tartok attól, hogy hamar meg fogják unni, és akkor eljön újra az apolitikusság.

Apolitikus abban az országban lehet az ember, ahol minden rendben megy, és ahol a döntések nem érintenek mindenkit (vagy legalább az illetőt) brutálisan közvetlenül. A kérdés Magyarországon inkább az, hogy az átmeneti lelkesedés elengedő-e arra, hogy hosszú távon odafigyeljenek az emberek és ezzel valamennyire a demokratikus kultúránk is fejlődjön: lehessen vitázni, különböző álláspontokat ütköztetni, egyeztetni, kritizálni. Most nem éppen e felé halad a közélet.

Lehet, hogy valakit már nem érdekelnek a mindennapi hírek. De ez csak akkor fordulhat elő, ha megvan az a biztonság, hogy semmi eget rengető nem történik, azaz a politikai környezet kiszámítható és stabil, az életünkre nem lesz akkora hatással egy-egy döntés, ami miatt rá kéne cuppanni a híroldalakra.

A Tisza mintha maga is igyekezne semleges – apolitikus? – maradni, és csak olyanokat állítani, ami a lehető legtöbb ember tetszését elnyeri (ezt persze a Political Capital kutatása is megállapította). Sokszor kimaradt a szokásos társadalmi és szakmai egyeztetési folyamat a Tiszánál a választások óta eltelt hónapokban, vagy épp rendkívül unortodox módszert találtak a közvetlen kommunikációra, mint mondjuk egy Reddit-thread. Persze, sietni kell, helyre kell állítani a demokráciát, érthető.

Az apolitikusság is érthető, mivel a Fidesz-rendszerben az embereknek gyakorlatilag nulla ráhatásuk volt a politikai irányra, vezetésre, tényleg letojta őket a politika, és valóban nem volt semminek semmiféle következménye, csak valami elme kitalált valamit, aztán megszavaztatta.

De vajon jó lesz-e nekünk, ha újra elérkezik az apolitikusság időszaka, vagy épp ellenkezőleg, azért kell drukkolni, hogy minél involváltabbá váljanak az emberek? Vajon a politika iránt hirtelen feltámadt érdeklődés kiterjed-e majd a külpolitikára? Az emberek behatóbban, forráskritikusan, AI-kritikusan, álhír-kritikusan fogják-e vizsgálni a minket körülvevő világot? Felmerül az a kérdés is, hogy mi ebben a felelőssége a régi és az újdonsült (tiszás) politikusoknak, mivel ezeknek a közszereplőknek hatalmuk van: ők határozzák meg, hogy miről hall a nép, hiszen elsősorban az ő politikai tartalmaikat fogyasztják. Egyelőre a TikTokon inkább a rajongói, humoros editekkel találkoztam, mintsem belső kormánykritikus hangokkal. Emiatt érdemes odafigyelni arra, mi a Tisza célja (és abból mi valósul meg), kritikus állampolgárokat és újfajta politikai közbeszédet szeretnének, vagy rajongókat próbálnak kinevelni.

És vajon milyen lesz az új közmédia? Főleg egy olyan kormány elvileg független közmédiájának kapcsán kérdés ez, amelynek tagjai kevésbé értenek az efféle ósdi dolgokhoz, viszont teljesen természetesen kezelik a közösségi médiát.

Mindenesetre, akármilyen is lesz az M1, a Tisza nagyon jól megérezte, hogy az információkat a legtöbben már rég nem a tévéből – vagy ne adj isten, a rádióból – szerzik, hanem az algoritmus szemezget a politikai tartalmakból a felhasználók számára. Nem szeretnék túl sokat keseregni azon, hogy az óértelmiségi gyakorlatok mára háttérbe szorultak, de azért igenis van különbség aközött, hogy sokkal többen olvastak Magyar Narancs-publicisztikát a reggelihez, és olvasás közben vagy után vitatkozhattak legalább magukban a szerzővel, vagy készre csomagolt podcast-kinyilatkoztatások és 30 másodperces világpolitikai hírösszefoglalók kerülnek az emberek elé. Pozitívum is van ebben persze, a Tisza olyan tömegeket mozgatott be, amelyek egészen addig apolitikusságba burkolóztak, míg ők el nem kezdték levinni a belépési küszöböt és elérhetővé, megközelíthetővé tenni a politikát. A Tisza és Magyar Péter remekül ért(ett) ahhoz, hogy rengeteg embernek megmutassa, van tétje – és értelme! – a politikának és az abban való részvételnek.

Mi van a többiekkel?

Az ellenzék, úgy tűnik, nem épp az apolitikusság irányába halad, akár a Fideszről, akár a Mi Hazánkról beszélünk, a vesztes csata csak megerősíteni látszik az elkötelezett szavazók identitását.

Valamiért a kormánypártiak (ráérezve persze egy mélyebb pszichológiai jelenségre, a győzteshez húzásra), mintha meg lennének győződve arról, hogy a Fidesz-szavazók a vereség után azonnal, tömegesen nem-fideszessé váltak. „Hogy érzik magukat az átvert, kihasznált, hülyére vett szavazók” – kommentelik többen, pedig nehéz elképzelni, miért gondolkodna máshogy egy csettintésre az átlag fideszes most, mitől „ébrednének rá a valóságra”, arra, hogy eddig diktatúrában éltek, és hogy maga Orbán Viktor is egy ellenszenves figura. Gyanítható, hogy egy jó részük nem a politikából való kiábrándultságot választja majd, hanem felveszi a kesztyűt.

És persze ott a kérdés, hogy mi történik, ha kiröhöghető ellenzék lesz a Mi Hazánkból, vagy mi lesz akkor, ha komollyá válnak? Nevetségessé válik-e a Fidesz? Milyen hatással lesznek ezek a vágyott, kényelmes, luxusmód apolitikus kis országunkra? Jó lenne, ha valaki végre megmondaná a tutit.

Már az is látszik, hogy mit csinálnak a tutimondó influenszerek. Izgalmas a jelenség, hogy ahogyan nő a köznapi ember közéleti involváltsága, úgy szállnak ki vagy vonulnak háttérbe az influenszerek – nemcsak a tiszás, hanem a fideszes oldalról is. A tanácstalanságra remek példa Dave világa: az influenszer arról ír, hogy az új kormány gyakorlatilag elvette az influenszerek munkáját. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a kormány átvette az influenszerek munkáját, de egy normális országban megengedhetjük magunknak, hogy nem az aktuálpolitikáról szóló stand-up-videókat nézzük (hanem például azt, ahogyan lassacskán a mainstream magyar média is átemeli azt a narratívát, hogy Magyar Péter „műsort gyárt”).

A Tisza, úgy látszik, azokat az influenszereket, akik nem szálltak még ki, benne tartja a kampányos izgalomban és hajtásban (nyilván nem kézivezérléssel, de a saját kontentjükkel megteremtik ezt a hangulatot), pedig nincs most olyan kontentalap, amit a nem fideszes, nem mihazánkos influenszerek használni tudnának. De a lényeg az, hogy van lehetőség mondani – és a közönség megértő, elfogadó ezzel –, hogy már nem politikai tartalmat akar valaki gyártani, és ezeket a bejelentéseket megspékelik egy-egy „földön fekvőbe nem rúgunk”-magyarázkodással is. Az tényleg elismerésre méltó, hogy a legtöbben nem csinálnak segget a szájukból, és nem kezdik el kritizálni a Tiszát, ha már eddig két éven át őket dicsérték és magasztalták fel.

Ha a mindenkivelkritikus tartalmakat nézzük, ott látható, hogy a humor lehetővé teszi jelenségek és történések értelmezését, és így a tartalomkészítő és a fogyasztó is visszakap valamit az elvesztett kontrollérzetből – viszont most erre kevesebb szükség van, most nagyon komolyan kell venni mindent, mert történelmi felelősségű kormány van hatalmon.

Hogy mikor telik le az ünneplési idő, és mikortól lehet kritizálni a Tiszát, jó kérdés: a civil szervezetek némelyike (Amnesty International, Menedék Egyesület) már villantott egy-egy óvatos posztot a képviselői mandátumkorlátozás, illetve a migránsozós kormányposzt kapcsán.

Apolitikusság még egyszer

Egy sima, unalmas, nagyjából egészségesen működő politikai rendszerben már nem (morális) kötelesség vagy közeg általi elvárás, hogy foglalkozni kell a politikával. De ha valaki azt mondja, hogy „a politikust nem szeretni, hanem elszámoltatni kell”, az nemcsak a magyar néplelket nem ismeri, hanem a közélet működését sem. Az embereket újra kell tanítani beszélgetni, párbeszédet folytatni egymással, elfogadni, hogy van például olyan szerkesztőség is, ahol nem minden közreműködőnek ugyanaz a véleménye, vagy netán egyes emberek minden politikust és politikai pártot utálnak kritizálnak. Ha ez sikerül, mert szerencsésen alakul minden, már lehet elszámoltattatni, de egyelőre úgy áll a dolog, hogy az emberek szeretik-nemszeretik a politikusokat, egyáltalán nem racionális módon, és aki embertömegektől azt követeli meg, hogy egy csapásra mégis racionálisak legyenek, az nem érti a politikát.

Unalmassá válik-e majd a politika Magyarországon, ha az emberek megunják a látványosságot, vagy éppenséggel elfáradnak a nagy őrületben, a folyamatos kontentposztolásban, a Reddit-egyeztető-fórumokban? Kritizálni kezdenek, vagy csak kicsekkolnak belőle? Mikor lesz újra menő azt mondani, hogy „engem nem érdekel a politika”?

Mikor hangzik majd csupán ártalmatlannak ez a bölcsnek ható távolságtartás?

 

Borítókép: Résztvevők a Tisza Párt eredményváró rendezvényén az országgyűlési választásokat követően a budapesti Batthyány téren 2026. április 12-én. Forrás: MTI / Hegedüs Róbert.