Szeptember 12-én a Budapest Parkban ad nagykoncertet Magyarország talán legszellemesebb zenekara, a Bëlga, amely lassan három évtizede boldogítja a közönséget átfogó szociológiai terepmunkájának gyümölcsével. Ők azok, akik lényegében bármilyen hétköznapi mozzanatból és társadalmi jelenségből dalt tudnak írni, sőt ha nem jelentkeznének néhány évente új albummal, azt gondolnám, szinte már mindent kibingóztak. De a tarsoly továbbra is kifogyhatatlannak tűnik.
A Bëlga frontemberei – Bauxit, Még5Milliárd és Tokyo – a szememben elsősorban nem zenészek, hanem számcsinálók, akik színházi gondolkodással közelítenek aktuális témájukhoz. (Teszik ezt úgy, hogy DJ Titusz személyében viszont egy kitűnő zeneszerző-lemezlovas szolgáltatja nekik az alapot.) Először is stílust találnak a dal tárgyához: ahogy egy mégoly egyedi látásmóddal bíró rendező sem ugyanazzal a zenei világgal állít a színpadra egy Beckett- és egy Shakespeare-drámát, úgy henteslátogatáshoz, rendszerváltás-krónikához, blicceléshez vagy lakógyűléshez is más-más hangzás és szubkultúra dukál. A zenei alap helyzetbe hozza a szöveget, ugyanakkor ellenpontozza is: a rendszerint banális, kisemberi regiszter és a klasszikus mintákból építkező dallamok találkozása ironikus távolságtartásra, játékos szemlélődésre ösztönzi a hallgatót.
Ezzel együtt a Bëlga nem paródiákat gyárt. A frontemberek nemcsak felmutatják az aktuálisan felvett szerepet – de valódi kíváncsisággal bújnak bele, és a saját képükre formálják azt, mielőtt elengedik a gyeplőt. Legalább annyi empátiával, mint kritikával viszonyulnak az általuk megjelenített adatközlőhöz, ezért tud annyira pontos lenni, annyira költői erővel hatni a legelborultabb hülyeség is, amit egy-egy számban prezentálnak. A három frontember verzéi legtöbbször lazán kapcsolódnak egymáshoz: párhuzamos monológokat hallunk, variációkat egy-egy témára. Akárcsak a jó színészek, ők is egytől egyig megtalálják a figurájuk belső igazságát.
Az alábbiakban a Bëlga eddig megjelent albumairól mutatok be egy-egy – szerintem – kimagaslóan jól sikerült számot, elsősorban a kevésbé ismert darabok közül szemezgetve.
Majd megszokod (2002) – Erős kép
Az örök klasszikusokat – Nemzeti hip-hop, Kalauz, Kalauz 2, Ovi, A gyaloglás vége – felvonultató első lemez kevesebbet idézett, de bomba erős darabja, amelyben egy saját fájdalmában tocsogó alanyi költő egyre vehemensebben lovalja bele magát az önsajnáltatásba, miközben nem mulasztja el észrevenni, milyen erős képeket alkot. Persze ezt csak ő érzi így – valójában minél hisztérikusabb, annál nárcisztikusabb és bugyutább:
„Hiába csörög a telefon, föl nem kapom,
ki az? Nekem senki se telefonáljon,
én senkit se érdekeljek,
nincs barátom, se ellenségem,
nincs nagyapám se nagyanyám,
csak csiporog a papagáj!
Ajándékba kaptam Ausztráliából,
magányomat csipogja egy halott galambnak…”
Lehetett volna ez a szám a slam poetry mozgalom rosszabb pillanatainak paródiája is, de hát ekkoriban Magyarországon még sehol nem volt slam poetry, ahogy Kunhalmi Ágnes is csak 16 évvel később kente fel magát az MTVA-székház ajtajára, miközben azokat a bizonyos kurva erős képeket remélte.
Jön a gólem! (2003) – Huszonkét férfi
Focihimnusz, de főleg magyarfoci-himnusz, a kétezres évek – nyilván valamiképp azért szerethető – kilátástalanságának közepéből. Eklektikus kavalkád, sok különböző hangulattal, ahogyan egy meccsnap épül fel. Felvezetésképp mozgalmi nóta szól, majd a törzsi dobolásra emlékeztető zenei alapot túlacsarkodó, önmagát szórakoztató szurkolósereg kommentárjai, ellenfél- és bírócsúfolói jönnek – megszakítva egy kis gagyipoppal a félidőben, közben a hangosbemondó egy elveszett kislányt keres… A csúcs pedig a számot záró játékosnyilatkozat prózában:
„A szünetben az edző, Gabesz bá mondta, hogy figyeljünk a szélekre, úgyhogy mindannyian kihúzodtunk, aztán középen maradt egy hatalmas üres terület. [...] Ezután az ellenféltől kiállítottak két játékost, ettől megzavarodtak a fiúk.”
Természetesen mind a tizenhárom bekapott gólra van magyarázat.
Bëlga 3 (2005) – Te mit nyomsz?
A 2005-ös dupla album egyik fele, a Zsolti a béka rendhagyó módon gyerekeknek készült – ezen található például az ikonikus címadó szám, valamint a Fehérlófia –, míg a Bokorpuszta címre keresztelt oldalra az olyan slágerek, mint az Egy-két-há és a Szerelmes vagyok mellé egy igazi stílusbravúr is befért. A Te mit nyomsz? az elektronikus zenei bulik szubkultúrájába vezeti be a hallgatót, és alkalmazkodik is a megjelenített közeg szabályaihoz: túl sok dumának itt nincs helye. Két tömör, de annál jobb vicc: a vendégek gyorsan kielemzik a line up-ot…
„– Most ki játszik?
– DJ 3-tól 6-ig.
– De meddig?
– 7-ig.
– Hogyhogy?
– Volt egy kis csúszás.”
…majd a cigizőben dicsekednek azzal, ki milyen drogot – pardon: állatot – hozott be magával, és fogyasztott el. A maradék három és fél percben pedig egy hibátlan DJ-szettet hallgathatunk.
Zigilemez (2007) – Pipitánc
Végeláthatatlanul kanyargó körmondattal ránt be minket a szám a céges bulik világába, ahol egy középvezető a szintetizátoros műanyag zene ritmusára hadovál a vállalat hőskoráról, amikor is egy bizonyos bulin egy bizonyos Terjánszky gazdasági igazgatóhelyettes úr hanyatt esett, és… De miért meséli ezt? És mi miért vagyunk itt egyáltalán? – teheti fel mindenki a kérdést, aki vett már részt hasonló rendezvényen. A HR félrenéz, most szabad mindenre kapható gyakornoklányokat molesztálni:
„Halló, halihó, és ez a tánc, fini pipitánc, fini pipihusitánc!
Valika, ugye, jöjjön ide, álljon középre, még ne vetkőzzön le!
Guggol csak le, guggol, kezeket a csípőre,
váháháhá, el ne essen, vigyázzon,
tartsa a ritmust meg a szemkontaktust,
hétfőre ettől sokkal jobban lesz, mint most!”
Mígnem aztán vezetői felszólításra az egész vállalat nagy családként borul össze. De milyen család az, ahol valakinek dezodor, másnak meg egy hét Tunézia jut a Paudits Béla által kisorsolt tombolán?
Arany – Szociológiai terepmunka (2010) – Politikus 2
Ebben az évben egyszerre négy (!) lemezzel jelentkezett a Bëlga, kezdve az Arany című aktuálpolitikai tablóval, amelyen olyan számok szerepelnek, mint a Megasztár mintájára politikussztárokat castingoló A Nagy Voks – hú, de aktuális ma is –, a baloldali, jobboldali és szélsőjobboldali mantrákat egy levegővel ledaráló Meggyőződésem vagy a Parlamentben ülő politikusok nevét végigpörgető Képviselő boogie – ez már csak részben aktuális. A személyes kedvencem a Politikus 2, amelyben rendhagyó módon nem a választó küldi el az anyjába a képviselőjét, hanem fordítva.
„Meg beszól nekem a tirpák, hogy nem ezt ígértem.
Juj-juj-juj, Úristen, Jézusmária, nem ezt ígértem!
Takarodjál már innen, büdös paraszt geci,
nesze itt van egy százas, azt most má húzz anyádba, buzi!
Mi kell, bazmeg? Pénz, bazmeg?
Dolgozzá, bazmeg! Ne pofázzá, bazmeg!
A pofázás, bazmeg, az kurvára megy itt, bazmeg!
Hát ezért tart itt ez az ország, bazmeg!”
Tényleg, biztosan mi is idegesítjük őket.
Platina – Oktatási segédanyag (2010) – Ünnepélyes tanévnyitó
Még egy tematikus album, célkeresztben az érettségire készülő középiskolások – a Bëlga ugyanis nemcsak káromkodni tanít meg, de többek között a fontosabb fizikatételeket, az angol rendhagyó igéket és Magyarország II. világháborús történelmét is ismerteti. Nehéz is lenne tételt választani, álljon helyette inkább a prózai Ünnepélyes tanévnyitó, ha már úgyis szeptember van:
„És a vidám események után… Sajnos ez a nyár sem múlt el szomorú esetek nélkül. Az idei tanévben nincs már velünk a mi Tibor tanár urunk, akit 72 évesen, rövid szenvedés után ért otthonában a halál. Kovács Pisti, akit egy balatoni kreatív táborban ért tragikus baleset. Az internetről biztosan ti is értesültetek róla: Kolosszál Mariann földrajztanárnő botrányos viselkedése miatt ettől a tanévtől nem tanít benneteket.”
Az igazgató eltorzított hangja mellett az is horrorisztikus, mennyire nem tudja súlyozni az információkat. Halál és elbocsátás ugyanazt jelenti a szemében: az illető nem tartozik többé az intézmény kötelékébe.
Gyémánt – Hagyományos Bëlga (2010) – Hecc
Csíny, csibészség, hecc: Bauxit fingáshangokkal és infantilis vihogással megspékelt zenei alapra énekli fel a legeredetibb tréfákat, amiket csak el lehet követni zenésztársak ellen – miközben minden motívumot rajzfilmes hangeffekt illusztrál.
„Hé, Titusz, te, valami ráment a pólódra –
mutatom, de közben pöckölök az orrodra.
[...] Még5 mögött állok, és kocogtatom a vállát
jobbról, de csalárd módon kukucskálok balról.”
Aztán következnek a gatyaletolós vígjátékok kliséi: tortába fejelés, elcsúszás, beszarás, böfögés – megunhatatlan viccek sorozata az élet. Főleg, ha az ember évtizedek múltán sem tud kilépni a rosszcsont debil szerepéből, és csak röhögve nézi, ahogy a szomszédnak felgyullad a háza, vagy ellopják az autóját. Elvégre mekkora poén lesz látni az arcát, mikor észreveszi!
Farost – Zabilemez (2010) – Csecs
Az igazán fapados trash nótáknak ez évben külön album jutott, a Csecs címűben például egy Kraftwerk-szerű kísérleti elektronikus alapra meglett férfiak ismételgetik azt a szót, hogy:
„Csecs.”
Ismerős élethelyzet ez is.
Stég FM 84. (2012) – Fizetésnap
Akár hangjátéknak is tekinthető a Bëlga 2012-es lemeze, amelyen a három frontember egy kereskedelmi rádió beszédhibás, idétlenségeken röhögcsélő, valódi hallgatóval még életében nem találkozó műsorvezetőit alakítja. Ennek a fiktív Stég FM-nek a reklámblokkokkal, hírekkel és időjárásjelentéssel dúsított beszélgetős műsora képezi az anyag negyedét-harmadát, az adásba bejátszott új Bëlga-számok pedig a különböző ünnepeket járják körül, úgy mint: karácsony, születésnap, párkapcsolati évforduló – vagy épp a fizetésnap. Hiszen mi lenne a kisember legfőbb rituáléja, ha nem a hó végén kezdődő türelmetlen várakozás – az alkalmazott a fizetéséért remeg, ahogy az alkoholista az italáért –, majd a pénz nem különben rituális elköltése. Már meg is van a terv:
„Fogok venni kenyeret
meg még iPhone-t.”
Azaz csakis a legszükségesebbeket.
Sanyi (2013) – Munkát keresek
Fizetésnap persze csak állás mellé jár, állása viszont nem mindenkinek van. Akinek nincs, annak marad a minimál-minibár meg a minimálbér-party az olcsó klubzenével és a tapasztalatcsere lehetőségével. Hiszen az ember több okból is lehet munkanélküli. Mondjuk mert hiába jár állásinterjúról állásinterjúra, hiába vállalna el lényegében bármit, sehová nem kell. Más ezzel szemben már-már menekül a munka elől, amíg nem érkezik meg a hozzá passzoló ajánlat:
„Hagyjál békén, munka, ne csináld már.
Nem megyek a Mekibe, megy a halál!
Fiatal vagyok, én még nem megyek,
árufeltöltő sem leszek.
Beszélgetős műsort viszont vezetnék,
azt biztosan jól megfizetnék.
Kreatív igazgatónak jó lennék,
ha hívnának, én igent mondanék!”
Az utolsó verze már egyenesen azt fejtegeti, miért elavult és felesleges dolog a munka úgy általában. A három egységet egyébként kis fantáziával tekinthetjük egy életszakasz három fázisának is.
Disco! (2015) – Benzinkút
A Bëlga zeneileg talán leghomogénebb albuma a címből is sejthetően a táncolósabb műfajok vizére evez – a Benzinkút ezen belül a kevésbé mozgalmas, inkább öngyújtóval a kézben csápolós darabok közé tartozik. Elvégre mi lehetne szentimentálisabb, mint egy hosszú, fárasztó úton megpihenni paradicsomi körülmények között? Így érkezik meg az éjszaka vezető családapa is a kútra, ami oázis az autópálya sivatagjában. Megmosolyogjuk ezt a pátoszt, de alighanem tudunk azonosulni is vele, hiszen ismerjük azokat a pillanatokat, amikor ételt, italt, tampont vásárolni, kinyújtóztatni a lábunkat mindennél többet jelent. És a kúton, minden vándorok találkozóhelyén még egészen más életformákba is belepillanthat a gyerek – például a vendégmunkásokéba:
„Ó, apu, azok hogy szunyókálnak
ott a járdán a kocsi előtt!
Mióta lehetnek úton?
Hol lesznek már majd délelőtt?”
Szóval valódi idill ez, még ha kicsit kapitalista idill is. Csak a pontgyűjtő kártyánkat ne felejtsük otthon!
Csumpa (2017) – Pia
Szinte meghökkentő a tény, hogy közel húsz évet kellett várni a Bëlga nagy magyar alkoholizmushimnuszára – de megérte, hiszen a 2010-es évek második felében tört be az autotune-os trap a mainstream zeneiparba, ez pedig egészen parádés stílusválasztást eredményezett. A műfaj alapvető kliséi – a státusszal, sikerrel való vagánykodás – sajátos kontextusban kelnek életre: a státuszt itt a részegség jelenti. Ismerjük ezt: mikor a piás ember a saját piásságát, sőt magát a piálást dicsőíti. A trap lebegése, gépi torzításai, aszimmetrikus szakaszolásai tragikomikus hatást keltve jelenítik meg ezt az attitűdöt, valahogy így:
„Nem… az a… baj… hogy… be vagyok rúgva… hanem… az a jó!
Ezt… a… Zoli… mondja… a… szegedi… hideg… bur… koló.”
A klip elején egyébként – mintegy intróként – a jelenetbeli tévéből a 2010-es A Nagy Voks című szám nyereményjáték-betétje szól.
Karnevál (2023) – Jenő 2
A Zigilemez egyik szellemes darabja volt a Singin’ in the Rain alapjára felénekelt Jenő című szám, amelyben a címszereplő vízszerelő sosem érkezik meg, így főhősünk lakását fokozatosan elárasztja a víz – a 2023-as Jenő 2 viszont amellett, hogy tovább csavar a viccen, némileg el is mélyíti a témát. Jenő ugyanis már Svájcban él, és hiába hívjuk fel, hogy szerelje meg a csapot, maximum annyit érünk el, hogy az indokoltál durvább akcentusával meginvitáljon a zürichi vendégházába – biztos láttuk már a Facebookon. És hogy itthon mi van? Hát a büdös nagy szakember-, pontosabban jószakember-hiány.
„Ez olcsó, de szar, az jön, de lassú,
ez sokat pofázik, az nem jön, mert esik,
ez nem ad számlát, az le volt merülve,
ez előre kéri, ki kő cserélni.
Maradt nekünk a Megoldja Laci,
a Hívhatod Feri meg az Alkesz Tibi.
A Felméri Zoli, a Héten Gyuri,
a Balfasz Misi meg az Okosba Jani.”
Egyre gondolunk (2025) – Gazdabolt
Azt hiszem, azért is tud önazonos maradni a Bëlga, mert mindig abból a környezetből merítenek inspirációt, amellyel eredendően kapcsolatban állnak. Egyszerűbben fogalmazva: mert természetes módon már nem a huszon-, hanem az ötvenéves emberek problémái foglalkoztatják őket. Felfedezik például a gazdaboltot, és az oda járó jellegzetes figurákat: mindenekelőtt a termést bivalyerős vegyszerekkel védelmező kerttulajdonost, aki a következő igénnyel érkezik:
„Mondom, adjá má valamit vakondra, hé!
Aszondja, karbid, kérdem, az mi?
Be a járatba, azt vizet neki,
mer a vakondnak az büdös, nem szereti.
Mondom, jöhet, de van még varasodás,
lóbabzsizsik meg tűzelhalás,
Faszom má a kertbe, baszni rá!
Glialkát neki, oszt térkövet rá!”
Vagy éppen az MC Fedora által életre keltett, a szomszéd kertben csillezgető-szívogató nő, aki a mosott ruháját – többek között a batikolt kézműves lapszoknyáját – félti. Tulajdonképpen az ő szomszédságuk története ez a szám, ahogy az egész Bëlga-életmű valamiképpen az emberek egymás mellett és együttélésről mesél.
Borítókép: Mégöt, Tokyo és Bauxit a Bëlga első koncertjén, 1999-ben (forrás: a Bëlga zenekar Facebook-oldala)
Bejelentkezés