Tájkép csata előtt – kik állnak a nagy magyar közéleti összecsapás két oldalán?

Ráfordultunk a választásokra. Nézzük meg, mit látunk a játéktéren.

„Ha a NER-t leváltani, de még inkább fölülírni kívánó ellenzék végül a NER-ből választ egy NER-módra működő figurát, abból nem tud más kijönni, csak a NER. Tetszett volna bevenni a piros pirulát, Mr. Anderson” – ezt nagyjából egy évvel ezelőtt írtam az ÖT oldalára, máshol pedig azt, hogy amit látunk az a NER-en belüli elitharc. Kaptam is érte hideget meg meleget, ismeretlenektől és ismerősöktől is. Hogy merészelek ilyeneket mondani.

Az előbbiekhez most hozzáteszem: a változás passzátszelét láthatóan nem „a NER-t leváltani, de még inkább fölülírni kívánó ellenzék” fújja, hanem azok az emberek, akik az elmúlt 15 évben a NER-en belül gondolkodtak, sőt, a NER-en belül tevékenykedtek, a rendszer politikájának haszonélvezői, kedvezményezettjei voltak, pozíciókat töltöttek be, vagy legalábbis kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolatot ápoltak a Fidesszel és az Orbán-rendszerrel. Ezeknek a kötelékeknek, ha úgy tetszik: dealeknek a – különböző okokból történő – felmondását látjuk az elmúlt két évben. Ez az elitharcok természete. E mozgások mögé állt be a korábbi rendszerellenzék is, a maga szempontjából természetesen érthető módon – pontosabban a helyzet ennél egy kicsit bonyolultabb.

Ha szigorúan leíró jelleggel elvégezzük az enumerációt: az egyik oldalon áll a Fidesz, a rendszer jól ismert hatalmi gépezete, mindez a NER lassan tizenhat évének legrosszabbul sikerül kormányzati ciklusa után, a másik oldalon a kihívó, soraiban a volt fideszes hivatalnok, fideszes alkalmazott, a volt NER-vezérkari főnök, a kormány egykori utazó nagykövete, a rendszerrel jó kapcsolatokat ápoló nemzetközi topmenedzser, a felső középosztálybeli turisztikai vállalkozó, a volt fideszes államtitkár-bankár, ésatöbbi.

Azt, hogy mennyire volt különös – egyesek szerint különös, kiszámított és piramisjáték-szerű –, ahogy Magyar Péter a hazai belpolitikában felbukkant, megvetette a lábát, ahogyan zavarba ejtő módon szerzett népszerűséget a közösségi térben (akár Taylor Swift eléréseit is lepipálva), ahogy az ellenzéki sajtó még úgy is mellé állt, hogy Magyar szinte kétnaponta törölte beléjük a csizmáját, azt most hagyjuk is.

A volt rendszerellenzék azzal számol – azzal érvel, csúnyábban: arra spekulál –, hogy a Tisza esetleges győzelme után (lásd még: bontógolyó) széles, tágas lesz a politikai tér, és az úgymond megtisztult közéleti levegőben kisarjadhatnak kifejezetten...