Két hibát követhet el egy még fiatalabb – inkább már középkorú –, de már saját jogán is ismert és sikeres frontember, ha felkérik, lépjen egy nagyon, de nagyon legendás zenekar emblematikus frontembere helyére: ha iszonyúan olyan akar lenni, mint a galaktikus előd, vagy ha igen látványosan akar nem olyan lenni. Nos, a tegnap este után végképp summázhatjuk – bár ezt már YouTube-videók alapos tanulmányozása után sejtettem, de hát mégis a személyes találkozás a perdöntő –, hogy Frank Carter képes jól megoldani John Lydon/Johnny Rotten helyettesítését a Sex Pistolsban. Mégpedig úgy, hogy nem akar sem olyan lenni, sem más, hanem – helyesen döntött, pontosabban nem is kellett „helyesen” „döntenie” – egyszerűen nem adott mást, csak mi lényege, önmagát. Ilyenformán pedig remek este kerekedett a Budapest Parkban.
Frank Carter – akit a közönség egyébként a Gallowsból vagy a Frank Carter and The Rattlesnakesből ismerhet – tehát megugrotta a nehezen megugorhatót. Pedig milyen bizalmatlan voltam! Amikor először olvastam a zenei lapokban, hogy ez a vele kiegészített felállás fog turnézni, rendesen húztam a számat – ahogy évekkel ezelőtt akkor is, amikor Axl Rose ugrott be az AC/DC-be, aztán arról az együttműködésről is kiderült, hogy egészen működőképes. És ott is hasonló volt a megfejtés, mint a mostani Pistols esetében – de erről részletesebben kicsit később.
Pedig hát, ami a helyettesítést illeti, a súly mázsás. A Sex Pistols, az a Sex Pistols, a könnyűzene-történelem egyik sarokpontja és mérföldköve, a punk kijegecesedése, kulturális fordulópont, ami nem is feltétlenül csak zeneileg, hanem attitűdjében volt hatással az azt követő évtizedek popkulturális magatartására és megannyi zenei irányzatára. A Pistols története összesen három évig tartott, nagy rock and roll-svindli volt, egy hosszan sűrített pillanat, hangrobbanás, esztétikai kalóztámadás, Malcolm McLaren menedzser és bajkeverő szituacionista programkísérlete, mesterterv biztosítótűre és megszaggatott trikóra, botrányos bábszínház és valóságos flaszterattak egyszerre. Ez az 1975 és 1978 közötti időszak összesen egy lemezt fialt, azt a bizonyosat, a Never Mind the Bollocks, Here’s The Sex Pistols című 1977-es albumot, amelyen olyan örökbecsű szerzemények hallhatók – csak a rend kedvéért mondom –, mint a God Save the Queen, az Anarchy In The UK
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.