Van egy jó hírem, meg egy rossz. A jóval kezdem, a rosszat meg csak a rend kedvéért teszem hozzá.

Szóval a jó hír az, hogy mindig öröm, ha az ember egy könnyűzenészt éppen akkor tekinthet meg Budapesten, amikor az az alkotói-előadói csúcson van, vagy akkor, amikor már sokat és meggyőzőt mutatott magából, és még azt feltételezhetjük, hogy – ha szabad ezzel a leegyszerűsítő kifejezéssel élnem – fölfelé halad a pályája. Nem öt évvel a nagy pillanat vagy a nagy pillanatok előtt, és nem tíz évvel, hússzal vagy harminccal, netán – mint a néhány héttel ezelőtt Budapesten koncertező Cabaret Voltaire esetében – negyvennel később. Hanem épp a legjobb pillanatban. Aldous Hardinggal ez most a helyzet: már a sokadik jó lemezét készíti, ám az idén megjelent Train On the Island eddigi pályafutásának csúcsa, egyben a 2026-os év eddigi egyik legjobb albuma – és azt hiszem, ha nagy földindulás nem lesz az év második hat hónapjában, ennek a lemeznek bérelt helye lesz az év végi nagylemezlistámon.
 

Aldous Harding / fotó: Horváth Győző
Aldous Harding / fotó: Horváth Győző


A rossz hír, hogy meglehetősen kevesen voltunk a Dürer Kertben. Párszázan. Ez egyébként nem egészen meglepő és nem is egy oka van. Harding idehaza eleve rétegelőadó. Éppen zajlik a Fishing On Orfű fesztivál. Az idei tavaszi-nyári budapesti koncertkínálat egészen elképesztő – és mindenféle stílusban. Hogy csak az indie-t vegyem: a Harding-koncert előtt két nappal az amerikai Mac DeMarco lépett fel a Budapest Parkban, pénteken (vagyis ma; csütörtök éjjel írom ezt a cikket) egy másik népszerű indie-kedvenc, a Men I Trust lép fel ugyancsak a Dürerben. Végül, de nem utolsó sorban, iparági körökből azt hallani, nem a legjobb köröket futják a kisebb, nagyobb és még nagyobb hazai klubok és koncerthelyszínek jegyeladásai, nem egy fesztivál is földbe állt idén – hogy túlkínálatról van szó, generációs átrendeződésekről, gazdasági kérdésekről, ezek valamiféle egyvelegéről, vagy valami másról, arra érdemes lenne közelebbről is ránézni.

No, de én most tényleg a jó hírre szeretnék koncentrálni. Dalszerző-énekesből mindig túlkínálat van, sok az átlagos-jó, kevés a jó-jó, a nagyon jó még annál is kevesebb. Aldous Harding az utóbbi, a kortárs kínálat egyik legkontúrosabb, legizgalmasabb, messziről is igen jól kivehető...