A Visszhangkamra friss adásának témái közt szerepel mások mellett a mentelmi jog kérdése, a mindenkori kormánynak a hatóságokra gyakorolt nyomása, Baka András köztársasági elnök kommunikációs kudarca és az államfő szerepe is.
A demokráciát védi-e a mentelmi jog, vagy inkább szükségtelen ez az intézmény? – kérdezi a műsor felütéseként Gavra Gábor Kóczián Pétert. Kóczián fontosnak tartja a mentelmi jogot, mégpedig azért, mert az védi a képviselőket, ilyen módon nem lehet őket „leszedni a szabad politikai cselekvés és véleménynyilvánítás színpadáról”. Ami Magyar Péter ügyét – az Ötkertben történt telefonos történetet – illeti, a miniszterelnök magára vonatkozó narratívája az, hogy ő is „emberből van”, így csupán emberi hiba, hogy egy buliban az őt zaklató illető telefonját elvette és belehajította a Dunába. Kóczián úgy tapasztalja, ez a kommunikációs irány megváltozott, valószínűleg a miniszterelnök belátta, hogy politikailag vállalhatatlan lett volna a mentelmi jog mögé bújnia.
Gavra felhívja a figyelmet arra, hogy ettől még Magyar Péter támadta és politikailag minősítette a nyomozóhatóságokat, ahogyan – teszi hozzá – Orbán is ezt tette az NVVH-val kapcsolatban. Kóczián úgy véli, egy úgynevezett fejlett demokráciában „bárki legyen is a miniszterelnök”, ha csak felmerül a gyanúja annak, hogy politikai nyomásgyakorlás történik, a saját tábornak kötelessége lenne felháborodnia – és a köztársasági elnöknek ugyancsak kötelessége lenne jeleznie ilyen esetekben.
Kóczián az ország törvényes működése kapcsán felhívja a figyelmet arra, hogy ha a politikai táborok folyton illegitimnek nevezik az előző kormányok törvényeit, akkor a szavak elveszítik jelentőségüket, és nem alakul ki a társadalomban egy közös norma, „egy mérce, egy etikett” a köztársaság működéséről. Gavra hozzáteszi, hogy így „a jogszabályok alkalmazása teljesen szituatív lesz”. Gavra szerint az az absztrakció, ami a hatalmi ágak szétválasztására vonatkozik, a gyakorlatban úgy jelenik meg, hogy „a nyomozók nyomoznak, a kormányfő kormányoz, az ellenzék vezetője ellenzéket vezet”, és az utóbbi kettő nem gyakorol nyomást a nyomozóhatóságra.
Gavra megkérdezi, lehetséges-e még megmenteni a köztársasági elnöki tisztséget a romlástól. „Viselkedéssel” igen – válaszolja Kóczián, hangsúlyozva, hogy nem Bakára, hanem az elnöki hivatal és a tanácsadók viselkedésére utal. Az intézményről azt gondolja, az mindig „hatótényező” lesz, nincs „impotens köztársasági elnöki hivatal”. Kóczián emlékeztet arra is, hogy Baka elvileg ismerte a legfőbb ügyésznek jelölt Szathmáry Zoltánnal kapcsolatos körülményeket, de azt nyilatkozta, titkosszolgálati érintettség miatt nem hozhatja nyilvánosságra a részleteket. Kóczián ezt kommunikációs csapdának nevezi, mert Baka egyszerre hivatkozik szuverén döntésre, miközben a nyilvánosság előtt „nem tudja megvédeni az álláspontját”.
Az utolsó téma Magyar Péter római látogatása. Kóczián először felhívja a figyelmet arra, hogy ez egy magánaudiencia volt, és hozzáteszi, a protokollokat illető hibáért a stáb felelős. Megjegyzi, hogy Magyar Péter nem számít „bumfordi politikusnak”, így kevésbé nézhető el neki az effajta ballépés. Az viszont már politikai hiba, hogy egy olyan országban, ahol a lakosság nagyjából fele nem tervez nyaralni, a miniszterelnök olyan képeket posztol, amelyeken robogón szeli át Rómát, és éli az olasz dolce vitát. Kóczián úgy értelmezi, itt megint összekeveredett „a magán meg az állami”.
Gavra felidézi, hogy anno rákérdezett Orbán Viktornál a volt miniszterelnök személyesnek tűnő költéseire, de arra nem érkezett „kerek magyarázat”. Gavra szerint ez azért lényeges, mert mindkettőjük esetében létezik egyfajta „plebejus önkép, a plebejus kormány” képe – Magyar Péter egyenesen „Ludas Matyi”-képet kommunikál magáról, csak épp ezekkel ellentmondásban áll az eddig felépített imázs. Kóczián megjegyzi, ez a Dolce Vita-fotósorozat is felhasználható lesz később negatív kampányokhoz.
Bejelentkezés