Bizonyára az olvasónak is feltűnt, hogy az utóbbi időben megszaporodtak az újságcikkek alatt azok a gombok, amik arra kérik, hogy az adott lapot a Google keresési találataiban előre sorolja. Az online lapok nem jókedvükből helyezték ki ezeket, hanem azért, mert a keresőmonopólium egyre inkább arra törekszik, hogy a kereséseket a saját AI-találataival szolgálja ki (amelyeket más portálok szövegeiből ollóz össze), így pedig egyre kevesebb kattintást küld a portáloknak, amelyek így jelentős reklámbevételektől esnek el.
Ennek keretében nemrég a Google Discover hírajánló motorját módosították úgy, hogy hátrébb sorolja, vagy egy az egyben eltüntesse azokat a weboldalakat, amelyeket túlzottan kattintásvadásznak vél, és az elérhető adatok alapján ezzel kvázi bedöntötte a KESMA, az Origo és a Mandiner forgalmát is, azaz gyakorlatilag nem jut forgalom a hazai jobboldali lapoknak. S bár távol álljon tőlem, hogy a kattintásvadász jobboldali médiáért aggódjak, azért meg kell jegyeznem, ez a fajta címadási gyakorlat is azért jött létre, mert korábban a másik techóriás, a Facebook, ami az internetes forgalomért felelt, szintén úgy tekergette az algoritmusait, hogy pont az ilyenfajta, olvasót kiidegelő gyakorlatot jutalmazza, az egyenes tényközlést pedig bünteti.
Ehhez kapcsolódik az is, amit a Hírkereső és a Kapu híraggregátorok tulajdonosa, Holló Gábor nyilatkozott nemrég a HVG-nek, melyben nem csak azt fejtette ki, hogy jelentős támogatásban részesítette a Tisza Pártot, hanem azt is bevallotta, hogy az oldalai algoritmusát úgy módosította, hogy azok kiszűrjék a kormánypropagandát, mintegy ezzel is támogatva a kormányváltást. Mivel a nevezett két oldalról jóformán negyven év alatti ember még csak nem is hallott, így ez az interjú nem váltott ki nagyobb visszhangot, pedig Holló maga is azt mondta, hogy álmatlan éjszakái voltak attól, hogy mekkora botrány lenne, ha ez kiderülne. Ez a félelemérzés, úgy néz ki, indokolatlan volt, pedig az Egyesült Államokban Mark Zuckerberget többször még a kongresszus elé is citálták, hogy a Meta algoritmusainak elfogultságáról faggassák, mégpedig pont a republikánusok rugóztak ezen a legtöbbet, mondván, hogy ők látják ennek a kárát.
De hát Magyarországon a sajtó- és szólásszabadság feletti aggodalmakat gyorsan felülírják a pillanatnyi politikai érdekek, mi sosem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk a velünk egyet nem értőket, bár igény, az volna rá, úgyhogy nem kelünk ki az ellen, ha valaki mégis megteszi helyettünk. Ehhez csak annyit tennék hozzá óvatosan, hogy Holló azt állította, korábban fideszes volt, így adná magát az a kérdés is, hogy a 65+-os korosztálynak, amely kezdőlapként használja az oldalait, korábban vajon nem épp a fideszes média világinterpretációit tálalta-e ugyanolyan hévvel, mint tette azt most a Tiszáéval? A kérdés, gondolom, majd eldől közte és az üzleti partnerei között, mert egy ilyen beismerés bizony nem a legjobb eszköz a bizalomépítésre.
Az internet kezdetétől fogva az igazi nagy tét az volt, hogy kié a kezdőlap, ahonnan a böngészés indul. Ennek első generációs bajnokai az olyan megaportálok voltak, mint a Yahoo vagy az AOL, de a Hírkereső vagy a Startlap is így indult. A következő iteráció már az olyan dedikált portálokat jelentette, mint az Index vagy az Origo, amelyek folyamatosan tartalmat szolgáltattak, voltaképp megtöltve az internetet.
az ő szolgáltatásaik lettek a kezdőlap, s ezzel együtt kirívó befolyásuk lett arra, hogy az olvasók hova jutnak és juthatnak el. Mire aztán észbe kaptunk, az egykor volt szabad internetnek már befellegzett: ahová a két óriás nem küld kattintást, az lehúzhatja a rolót, mint aki nem is létezett.
Az internetet tehát pont úgy kerítették be, mint az eredeti tőkefelhalmozás kezdetén a közös földeket. Ennek egyre inkább az lett a perverz, piactorzító hatása, hogy aki újságot akart írni, az egyre inkább azon kapta magát, a saját szerkesztőjén túl voltaképp két algoritmikus szerkesztője is lett, aminek meg kellett felelnie: a Meta és a Google, mert mindkettő sajátos elvárásokat támaszt azt illetően, hogy mit tart érdemesnek arra, hogy a felhasználóinak mutogassa.
amennyiben a sajtó netalántán az ő körmükre szándékozik nézi. Az ő szemszögükből minden csak kontent (vagyis tartalom), egyenértékű a kamera előtti táncikálás, a kivágott rövid videoklip, a mém, a szöveges merengés az oknyomozó újságírással vagy a riporttal – csak az számít, hogy ott tartja-e a felhasználót a platformjukon vagy sem. Ez mára egy olyan kettős prés lett, ami egyfelől a hirdetési bevételeket csatornázta el a weboldalaktól, másfelől egyre inkább úgy néz ki, hogy a globális tartalomgyár ingyenmunkásaivá zülleszti az újságírószakma dolgozóit, akiknek a cikkíráson túl most már podcasteket kell csinálniuk, videóban szerepelniük, élőzniük és még ki tudja, mit csinálniuk, ha nem akarnak kihalni, mint a dinoszauruszok.
A jövő pedig záros határidőn belül igencsak zordnak ígérkezik, az iparág egyenesen „Google Zero”-ról beszél, azaz egy olyan szcenárióról, amikor a keresőmotor egyszerűen nem küld majd több forgalmat. A sajtón így kettős a szorítás, hisz a tehetséges újságírók előtt szabad a pálya, hogy saját profilt építsenek. A globális „alkotói” gazdaság már most 250 milliárd dolláros (összevetve az online hirdetési ipar 972 milliárdos forgalmat bonyolít le évente), azaz igencsak vonzó alternatíva lehet a portálokkal szemben.
A kérdés ezen a ponton már egyenesen filozófiai: portál-e még valami, aminek nincs saját forgalma, csak egy alkotói gárdát menedzsel különböző platformokon, rendezvényeket szervez és rovatonként email-listát épít? Az Economist már ennél is tovább ment, és az elkötelezett olvasóit emailben kérdezi meg, melyik témákat tartják fontosnak, hogy ezt utána az Insider című adásukban vitassák meg a szerkesztők. Ez azt mutatja, hogy a lapok egyre inkább átalakulnak közösségekké, és ezt a tendenciát látjuk a hazai piacon is kibontakozni.
Ezek a kérdések az égetőek most, bár a magyar médiapiacon egyelőre egy másik konszolidációs hullám fut végig: elvégre a Tisza kétharmados győzelme sok olvasó számára kérdésessé teszi, hogy a korábban markánsan Orbán-ellenes médiatermékeket hogyan és mennyire érdemes támogatni. De hosszútávon mégis csak
pláne úgy, ha Trump már az EU regulázási kísérleteire is azonnal szankciókkal kezdett fenyegetőzni.
Borítókép: Illusztráció / fotó: FOTOGRAV DI ANTONIO GRAVANTE / SCI / AGV / Science Photo Library via AFP
Bejelentkezés