A klímaválsággal vagy -katasztrófával kapcsolatos félelmeinkről szólnak a kultúránk azon termékei, amelyek a katasztrófa utáni világot mutatják be. A Mad Max, a Waterworld, a Wall-E, vagy akár a játékok közül (amelyek mára sokkal befolyásosabbak, mint a filmek) a Fallout-sorozat, a Last of Us vagy a Horizon: Zero Dawn.
Ezekben az a közös, hogy megtörténik az apokalipszis, általában valamilyen emberek által okozott katasztrófa nyomán vagy következtében, az emberiség ezt túléli, ám a világvége utáni világ pont azért lesz pokoli, mert az emberek maguk válnak olyan démonokká, akik a megmaradt erőforrások fölött folytatott küzdelemben vetkőznek ki emberi mivoltukból.
A világvége után ezek szerint tömeges nemi erőszakoló kannibálokká változunk, akik számára a közösség jóléténél fontosabb lesz az, ki mekkora koponyahalmot tud a trónja elé rakni. Sajátos eszkatológia ez, ami a végítélet utáni poklot ígéri mindannyiunknak, miszerint a legrosszabb arcokkal leszünk összezárva örökké, és jellemző, hogy e művekben azok a morális dilemmák, hogy mennyiben és miben kell hasonulnunk a megnyomorítóinkhoz, ha fel akarunk szabadulni.
Régi műfaj ez: a kispolgárságot anarchiával ijesztgetni mindig bejön, mert attól kivasalja az ingét, megtanul tüzet rakni és fát vágni, ha pedig nagyon gazdag, világvége-bunkert épít Új-Zélandon, fegyvert vesz és kutyát tart.
Felkészül a világvége utáni világvégére, mint egy rendes ember.
„Nyilván agyonütik egymást, vagy minimum a tarlótűz” – feleli az, aki a világot csak a képernyőjén keresztül érzékeli.
„Életed buliját verik le” – mondja az, aki meg eljött a Malomfesztiválra.
A Malom tényleg spártai. Pár embernek jut valami rendes hely, a többiek kempingeznek, a zene ráadásul hajnalig megy, de mivel a puszta közepén vagy, napfelkelte után már szétver a hő. Ha felszeded magad, akkor küzdelem ivóvizet szerezni, ha áramot akarsz (bár miért akarnál, mert jel nincs, vagy kinyír a roaming) akkor meg nagyjából sorsjegyet húzhatsz, hogy mikor kerülsz sorra. Oromon (a fesztivál helyszínén) van egy icuri-picuri strand, ahol ilyenkor egész nap szól a zene (a baZen színpad), és a vízben le lehet hűlni egy darabig, hogy aztán a szél kifújja a hőséget, majdnem elvigye a sátradat (pár éve videó készült arról, ahogy a forgószél végigszántja a fesztivált), aztán belemarjon a nyakadba éjszaka.
Voltam én már pár fesztiválon életemben. A Szigeten háromszor, ebből egyszer egy hétig, a Bánkitón kétszer vagy háromszor, Alkotótáborban egyszer, ugyanennyiszer Pohodán, Kolorádón – meg idén Tusványoson. Nem vagyok nagyon háklis ember, de amikor elkezdődik a szponzoros bolondéria, lépek elfele. Az utolsó Bánkom talán az volt, amikor a Csaknekedkislány éppen fölfutott, de cserébe lehetett vízibicklizni egy bankárral.
Elvileg működik, csak akkor engem hagyjatok ki belőle.
A Malomfesztivál ehhez képest teljesen kompromisszummentes. A fesztivál idén majdnem megszűnt, mert a korábbi tempó nem lett volna tartható: az is lett a szlogenje, hogy back to the roots. Már tavaly is – amikor először voltam – azt mondták nekem ismeretlen arcok, hogy kezdenek túl nagyra nőni. Idén nem is volt nagyszínpad, csak több kisebb, és egy nagy kaotikus körforgás, ahol mindenki addig verette, amíg le nem dőlt a lábáról.
De Pesten nem is lehetne olyan bulit szervezni, ahol az egyik sarokban cigány- és népzene (Kale Lulugyi, Pendergő tamburazenekar táncháza, Hét Hat Club), a másikban avantgárd metál (Liturgy, Jü), a harmadikban meg veretős elektró szól.
Ehhez a szélmalom kell, Orom kukoricaföldjei közepén, ahol bármit, bármikor elvihet a szél, ha úgy támad a kedve. Meg az a százhúsznál több önkéntes leginkább, akik a fesztivált megelőző két hetet azzal töltik, hogy fölépítik ezt az egészet, így nem egy elidegenedett, mesterséges buliba jön az ember, hanem egy nagyon nagy szabadtéri házibuliba, aminek megvan a maga rendje, és amelynek legfőbb szabálya az, hogy tiszteld és szeresd a másikat, és tiszteld és szeresd a Földet, ami itt összeér az éggel.
Merthogy a legtöbb nagyra nőtt fesztiválnak az a baja, hogy professzionalizálódik: aki az egészet felépíti, az eltűnik a háttérben, mert ő csak a pénzért van itt. A Malmon nincs ilyen elválasztás, vagy ha van is, nem ilyen élesen. Nincs VIP fellépő, nincs VIP vendég, nincs VIP egyáltalán. Én hajnal egyig vágtam zöldséget a másnapi ebédhez a barátaimmal, aminek a felszolgálása előtt pont előadtam (Lengyel Zolival a spektákulum társadalmáról), utána meg a Hocuspony koncertjén vertük egymást szénabálákkal az előzőleg fellépő zenekar frontemberével, aki a nyolcadik kerület Hank von Helvetébe oltott Gogol Bordellója.
Marcel Mauss Az ajándékról című könyvében ír arról, hogy a primitív társadalmak úgy oldották meg többek közt a hierarchiaproblémát, hogy aki túl magasra jutott (túl sokat halmozott fel), attól elvárták, hogy a javait bedobja, és évente legalább egyszer közösen elégessék vagy megegyék vagy elbulizzák a dolgokat.
A fesztivál ebben az értelemben eredetileg a társadalmi béke megőrzésének eszköze, hogy közösen felzabáljuk a fölösleget, ami valakinél halmozódik.
Egy anarchisztikus fesztivál ezzel szemben ugye az, hogy sok ember összerak sok kicsit, mire összejön egy nagyon nagy – amit aztán ugyanúgy fölzabálunk és fölgyújtunk, de közben senki nem érzi azt, hogy valaki másnak a szolgája lenne. Kaláka-buli, ahogy sok kis örömből összerakunk valami marha nagyot, amiből mindannyian részesedünk.
Mindezt csak azért mondom el, hogy kontextust adjak. Egy szál sátorban a kietlen puszta közepén én még nem éreztem ennyire biztonságban magamat ennyire jófej emberekkel, akik csak simán rendesek és kedvesek egymással.
A programok egyébként kiválóak voltak: rövid sétatávolságon belül az ember kapott veretős etnót, metált és elektrót este, nappal meg rengeteg társadalmilag tudatos, vagy csak simán művészetileg önfejlesztő programok garmadáját.
Az apokalipszis dacára még gyerekbarát is volt a rendezvény, legalábbis én egyszer arra ébredtem az akácos színpad mellett, hogy középkori ruhákban egymásnak feszültek nagydarab legények az apró gyerekek szórakoztatására. (A fesztivál méretére tekintve nagyjából akkora, mint Tusványos, de ott kevesebb volt a kölök.)
Egy idő után meg őszintén feladtam, hogy megpróbáljam felvenni a fura dolgokat, legyen az a tűzkör, madarak landolása az úszómedencén vagy a siklóernyőzés.
Borítókép: Ugranak a Malomfesztivál szervezői / fotó: Skullcheez
Bejelentkezés