Módszerek és bizonyítékok
Az elmúlt évtizedben az Európai Unió intézményei és az EU-hoz kötődő szereplők számos alkalommal, jól dokumentálható módon avatkoztak be a magyarországi politikai folyamatokba – különösen a 2022-es és a 2026-os parlamenti választások körül.
Az EU-s pénzügyi alapok mint politikai fegyverek
A 2022-es választások után mindössze két nappal Ursula von der Leyen bejelentette, hogy a Bizottság jogállamisági aggályokra hivatkozva megkezdi a magyarországi finanszírozás csökkentését és befagyasztását. A magyar kormány ezt „a magyar szavazók megbüntetéseként” értékelte. 2022-ben az EU precedens nélküli lépéssel 35 milliárd euró értékű kohéziós és helyreállítási alapot fagyasztott be Magyarország esetében a bírói függetlenség és más, a jogállami működéssel kapcsolatos intézményi garancia megsértésére hivatkozva.
Az NGO-hálózatok szerepe
Az Állami Számvevőszék utólag megerősítette, hogy az ellenzéki kampányt külföldi hálózatokon keresztül, köztük USA-hoz kötődő NGO-kon át finanszírozták illegálisan – ez volt Magyarország demokratikus történetének legnagyobb finanszírozási botránya, nem csupán egy vád, hanem dokumentált tény. Az amerikai pénzek apadásával Brüsszel lépett be, és az Európai Bizottság CERV-programja vált a befolyásolás fő eszközévé. Az Európai Számvevőszék szerint 2021 és 2023 között több mint 7 milliárd eurónyi NGO-szerződést ítéltek oda az EU-ban, amelynek 40 százaléka mindössze 30 szervezethez került. Nem kell sok képzelőerő ahhoz, hogy kitaláljuk, kiknek és milyen célokra mentek ezek a támogatások.
Az Action for Democracy nevű szervezet esete különösen kirívó. Ez az NGO az NED-hez (National Endowment for Democracy) kötődött, amelyet az 1980-as években azért hoztak létre, hogy nyíltan tegye azt, amit a CIA korábban burkoltan végzett. A szervezet saját weboldalának archivált változata szerint kizárólag Magyarországra és Brazíliára koncentrált, és határozottan Orbán-ellenes kampánycélokat jelölt meg. Ami perdöntő: külföldi kampányfinanszírozás elfogadása és felhasználása Magyarországon önmagában is bűncselekmény. Itt valóban tetten érhető a jogállamiság hiánya: ha a jog betűje szerint jártak volna el, ma jónéhányan rács mögött ülnének, másokat pedig kitiltottak volna Magyarországról.
Az EU digitális szabályozása választási eszköz?
Az uniós digitális tartalmakat szabályozó törvény (DSA) egy újabb, kevésbé látható csatornán keresztül is bevethetővé vált a választási folyamatokba történő beavatkozásra.
A brüsszeli MCC Democracy Interference Observatory kutatói feltárták, hogy egyes EU-finanszírozású civil szervezetek – köztük a Democracy Reporting International (DRI), amelynek bevételei döntő részben kormányzati forrásokból (47% német, 20% EU, 7% holland külügy) származnak – jogi eszközöket használtak arra, hogy hozzáférhessenek a magyar választásokhoz kapcsolódó platformadatokhoz, vagyis ahhoz, hogy a nagy technológiai cégek milyen tartalmakat mutattak a választóknak.
Amikor az MCC maga is betekintést kért a kapcsolódó bizottsági DSA-eljárásokba, a Bizottság ezt elutasította azzal az indokkal, hogy a DSA felülírja az EU saját átláthatósági szabályait. Vagyis miközben a DSA-t az átláthatóság eszközeként hirdetik, a Bizottság éppen arra hivatkozott, hogy e szabályozás mentesíti őt a nyilvánosság előtti elszámoltathatóság alól. Ezek után nem túlzás azt gondolni, hogy von der Leyenék saját magukat törvények fölött állónak tekintik. Már csak ennek okán is időszerű lenne a brüsszeli vezetés azonnali elzavarása.
Az Európai Parlament minősíti Magyarországot
Az Európai Parlament 2022 óta „választási autokrácia hibrid rendszerének” minősíti Magyarországot, és 2024 januárjában az EP-képviselők többsége megszavazott egy határozatot, amely felszólította a Tanácsot, hogy fontolja meg Magyarország szavazati jogának megvonását az EU szerződés 7. cikke alapján. Ez a minősítés és az ezzel járó politikai nyomás közvetlen választási beavatkozásnak tekinthető.
Alice Weidel, a német AFD elnöke a demokrácia kérdéseinek megvitatásánál jutott el a következő éles összehasonlításhoz: Magyarországon működik a demokrácia, hiszen a választók leválthatták a miniszterelnököt, miközben az Európai Bizottság elnökét a polgárok közvetlenül nem válthatják le.
Von der Leyen nyilvános beismerése
Hozzátette, hogy Magyarország „visszatér az európai oldalra”. Ez a mondat önmagáért beszél: egy nem választott bizottsági elnök nyilvánosan értékeli egy tagállam belső választásának eredményét, polgárainak akaratát. Gyalázatos teljesítmény ez, mely nemcsak Von der Leyent, hanem az Unió brüsszeli vezetésének egészét minősíti.
Von der Leyen szinte azonnal felszólított arra, hogy az EU vezessen be minősített többségi szavazást a külpolitikában – megszüntetve a tagállami vétójogot. A bejelentés súlyosan sérti az Európai Unió alapelveit.
Ám a nyomásnak ezzel még nincsen vége. A Financial Times szerint Brüsszel már összeállított egy 27 feltételből álló listát, amelyek teljesítése esetén feloldanának mintegy 35 milliárd eurónyi befagyasztott forrást Magyarország számára – a feltételek között szerepel az ukrajnai csomag jóváhagyása, az oroszellenes szankciók vétójának feloldása, migrációs jogszabályok módosítása és az elmúlt tizenhat évben elfogadott kulturális- és szociálpolitikák visszavonása.
Jogállamisági vádak – politikai szempontú szelektivitás
A kettős mérce vádját az Európai Parlamenten belül is megfogalmazzák. Afroditi Latinopoulou, a Patriots for Europe frakció görög képviselője 2025. május 12-én írásbeli kérdést intézett a Bizottsághoz (E-001886/2025), amelyben egyenesen rákérdez: milyen objektív kritériumok alapján aktiválják a jogállamisági feltételességi mechanizmust, és hogyan biztosítják, hogy az ne váljon politikai nyomásgyakorlás eszközévé? A kérdés alapfelvetése szerint Magyarország és Lengyelország ismételten szankciók középpontjába került, miközben más tagállamokban hasonló vagy súlyosabb problémák azonos intenzitású intézményi választ nem váltottak ki.
Az ügyészség igazságügyi minisztériumnak alárendeltsége elfogadható Franciaország és Németország esetében, de nem Lengyelországéban. Az igazságszolgáltatásban a végrehajtó hatalom szerepe a bírói kinevezésekben elfogadható Németországban, de nem Lengyelországban.
A spanyol baloldali kormány vitatott bírói reformjai – amelyek a bírói kinevezések megváltoztatására és bíróságok átszervezésére irányulnak – nem váltottak ki hasonló eljárásokat. A lengyelországi eljárásokat persze megszüntették, amint az EU-barát erők (Donald Tusk) nyertek a 2023-as választásokon. Ezzel párhuzamosan az EU Ukrajna gyorsított csatlakozásáért lobbizik, annak ellenére, hogy Ukrajnában a bírói függetlenséggel és a centralizált hatalomgyakorlással komoly problémák vannak.
Szemléletes példa a kettős mércére Olaszország esete is. Giorgia Meloni kormánya alatt komoly aggályok merültek fel a médiatulajdon koncentrációja és a bírói kinevezések politikai befolyásolása ügyében – olyan kérdések ezek, amelyek más tagállamok esetében Brüsszel éles bírálatát és intézményi eljárások megindítását vonták volna maguk után. Melonival szemben azonban a Bizottság feltűnően visszafogott maradt. A magyarázat kézenfekvő: Ursula von der Leyen politikai túlélése szempontjából Meloni kulcsszövetséges – az Európai Néppárt és az Olasz Testvérek frakciójának támogatása nélkül Von der Leyen második bizottsági elnöki mandátuma sem jött volna össze.
Jogállamiság-szakértők régóta felhívják a figyelmet arra a strukturális paradoxonra, amelyet a koppenhágai csatlakozási kritériumok kettős természete okoz: azok a demokrácia- és jogállamisági követelmények, amelyeket egy jelölt országtól szigorúan számonkérnek, a csatlakozás után már nem érvényesíthetők ugyanolyan következetességgel a tagállamokkal szemben. Kim Lane Scheppele princetoni jogászprofesszor és Dimitrij Kochenov ezt a paradoxont úgy foglalta össze: ha az EU maga pályázna tagságra a saját kritériumai alapján, komoly nehézségekbe ütközne.
Kit képvisel valójában Ursula von der Leyen?
Ez a kérdés látszólag provokatív, valójában azonban az EU demokratikus működésének középpontjában áll.
Von der Leyen nem közvetlenül választott vezető. Az Európai Bizottság elnökét az Európai Tanács jelöli, majd személyét az Európai Parlament hagyja jóvá. A spitzenkandidat-rendszer – amely szerint a legerősebb parlamenti frakció jelöltje automatikusan Bizottság-elnök lenne – egyszer sem érvényesült teljes következetességgel; a tagállami kormányok háttértárgyalásaikon felülírják ezt a logikát, ahogyan azt 2019-ben is tette az Európai Tanács.
Alice Weidel, az AfD társelnöke egy sajtótájékoztatón meglepő élességgel fogalmazta meg a strukturális problémát, egy Die Welt-es újságíróval egyetértve: „Orbánt le lehetett szavazni, Von der Leyent nem lehet.”
Ez a demokrácia szemszögéből nézve azért kritikus, mert a demokratikus választásoknak lehetővé kellene tenniük, hogy a szavazók megbízást adjanak a vezetőknek a politikáik megvalósítására, majd elszámoltathassák őket.
Nicolas Schmit volt luxemburgi biztos nyilvánosan bírálta Von der Leyen irányítási stílusát, azzal vádolva őt, hogy veszélyesen centralizálta a döntéshozatalt, és elhallgattatja a többi biztost, megakadályozva a nyílt vitákat.
A Pfizergate-ügy különösen élesen világítja meg ezt: 2025 májusában egy EU-s bíróság megállapította, hogy a Bizottság „nem tudott hitelt érdemlő magyarázatot adni” arra, miért nem őrizték meg von der Leyen és a Pfizer vezérigazgatója között folytatott üzenetváltásokat egy 35 milliárd eurós oltóanyag-vásárlási tárgyalás esetében.
Hogyan lehetne leváltani Von der Leyent?
Az egyetlen legális parlamenti eszköz: a bizalmatlansági indítvány.
Az EUMSZ 234. cikke alapján az Európai Parlament bizalmatlansági indítványt nyújthat be a Bizottság ellen. Az elfogadáshoz kettős többség szükséges: a szavazók kétharmada és az összes képviselő abszolút többsége – vagyis legalább 361 igen szavazat a 720 tagú parlamentben.
Von der Leyen 2025-ben és 2026 januárjáig összesen négy bizalmatlansági szavazáson ment keresztül, és mindegyiket túlélte, mivel a nagy centrista frakciók – az EPP, a S&D, a Renew és a Zöldek – minden alkalommal mellette szavaztak.
Ideje volna átgondolni és megváltoztatni ezt az értelmetlen és életszerűtlen rendszert.
Az Európai Tanács vajon leválthatja-e a Bizottság elnökét?
Igen, de szinte soha nem él ezzel a lehetőséggel: az Európai Tanács minősített többséggel, az Európai Parlamenttel egyetértésben felkérheti a Bizottság elnökét a lemondásra – de ez politikai öngyilkosság lenne a tagállami kormányok részéről, hiszen ők maguk jelölték a pozícióra.
A bírósági úton történő leváltás
Ez a legösszetettebb kérdés. Az EU-s jog nem tartalmaz olyan közvetlen mechanizmust, amellyel egy tagállam választói vagy kormánya büntetőjogi felelősséget érvényesíthetne az Európai Bizottság elnökével szemben választási beavatkozás miatt. Ez komoly mulasztás, melyet ki kellene javítani, pótolni volna szükséges.
Európai Unió Bírósága (EUB) előtt eljárást lehet kezdeményezni, ha bizonyítható, hogy a Bizottság megsértette az EU-s alapszerződéseket – például az EUSZ 4. cikk (2) bekezdését, amely garantálja a tagállamok nemzeti identitását és alapvető állami funkcióit, köztük a demokratikus önkormányzatot.
Elvileg egy tagállam keresetet nyújthatna be az EUB-hoz azzal az indokkal, hogy a Bizottság az alapszerződést megsértve avatkozott be a belső választási folyamatba. Erre egyelőre nincsen precedens, és a politikai realitás jelen pillanatban gátja ennek. Az Európai Ombudsmanhoz is eljuthat panasz a Bizottság átláthatóságát és elszámoltathatóságát érintő ügyekben, de szankcionálási jogköre nincs. Érthetőbben: nem létezik reális és legális eszköz Ursula von der Leyen leváltására. Úgy főleg nem, hogy a jelek szerint Brüsszel a jogot mindinkább tekinti és használja politikai fegyverként. Miután a Bizottságban mára mindennapi gyakorlattá vált a tagállamok különféle törvénytelen eszközökkel történő vegzálása, felvetődik a brüsszeli vezetés leváltása – éppen az ő példáikat követve – nem törvényi, hanem alternatív módon.
Mérleg
Léteznek olyan Magyarországon fennálló problémák, amelyek legitim aggályok alapjait adják. De nemcsak Magyarországon: számos tagállamban léteznek ilyenek. Másfelől az EU intézményrendszere maga is súlyos demokratikus deficit állapotában működik: egy nem választott elnök nyilvánosan ünnepelte egy tagállami ellenzéki párt győzelmét, és napokon belül a továbbra is befagyasztva tartott pénzügyi forrásokra vonatkozó politikai feltételrendszerrel állt elő. Ez teljesen törvénytelen, és inkább hasonlítható maffiaszerű zsaroláshoz, mint egy civilizált és legális hozzáálláshoz.
Az a tény, hogy Von der Leyen lényegében visszavonhatatlan mandátummal rendelkezik – miközben tagállami kormányokat szankcionál, tagállamok választásaiba és belső ügyeibe törvénytelen eszközökkel beavatkozik –, az EU jogállamisági politikájának Achilles-sarkává vált. Aki a mércét tartja, annak magának is mérhetőnek kellene lennie.
A brüsszeli vezetés sajátos működése mellett más súlyos problémák is léteznek. Ezeket, azaz, hogy az elmúlt években valójában mi is történt Magyarország körül, egy független értelmiségi hang fogalmazta meg a legpontosabban.
„Nem túlzás, hogy nyugati titkosszolgálatok – elsősorban brit, német és francia szereplők – nyakig benne vannak a magyar választási kampányban”, mondta Schiffer András ügyvéd, volt parlamenti képviselő az Index Csatatér című műsorában 2026. április 4-én.
Ha ez a kijelentés egy volt kormánypárti szereplőtől érkezett volna, természetesen propagandának minősülne. Ha azonban egy brüsszeli tisztviselő mondta volna más kontextusban, elemzésnek neveznék.
A mai hazai közhangulatban naponta hangzik el az új kormánytöbbség híveitől az igény, hogy fejeket óhajtanak látni. Az, hogy a Magyarországot számtalanszor és méltatlanul bántalmazó (adófizetői pénzeinkkel rendszeresen visszaélő) uniós felelősök fejét vajon miért nem követelik, költői kérdés.
(A cikket Szabó Enikőnek ajánlom.)
Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentben, Strasbourgban 2026. április 29-én / fotó: SEBASTIEN BOZON / AFP
Bejelentkezés