A Peaky Blinders (Birmingham bandái) hat évadon keresztül volt az elmúlt évtized egyik legerősebb hangulatú, leginkább karakterközpontú sorozata, egy igazi család- és kortörténet. A most elkészült Peaky Blinders: The Immortal Man (Birmingham bandái – A halhatatlan férfi) című mozifilmmel Steven Knight tulajdonképpen ezt a történetet próbálja lezárni – egy nagy ívű, történelmi és érzelmi összegzésként. Az eredmény azonban ambivalens: miközben sok mindent visszahoz abból, amit szerettünk, mégsem tud teljesen felnőni a sorozat legjobb pillanataihoz.
Kezdjük azzal, hogy a film mögött álló alkotók személye garancia lehetett volna a sikerre. A forgatókönyvet az eredeti sorozat megálmodója, Steven Knight írta, a rendező, Tom Harper korábban több epizódot is jegyzett, míg a főszereplő producerként is részt vett a munkában – mindez érződik is: a film hű marad a világához, a karakterekhez és a hangulathoz. Ugyanakkor mintha hiányozna a sorozat epizodikus, lassan építkező struktúrája, mert ami korábban évadokon keresztül bontakozott ki, itt sűrítve jelenik meg – és az a baj, hogy nem minden esetben működik.
A bűn öröklődik
A történelmi háttér a második világháború, 1940-ben járunk, amikor a brit ipar, így a birminghami gyárak is célponttá válnak. A háborús feszültség áthatja a filmet. Érdekes szál a németek által gyártott hamis pénz is, amely a történetbe egyfajta kém- és bűnügyi dimenziót visz. Ez volt az úgynevezett Bernhard-művelet, amivel a náci Németország destabilizálni akarta a brit gazdaságot sokmillió hamis fonttal, amit koncentrációs táborokban készíttettek.
Cillian Murphy visszatérése Tommy Shelby szerepében önmagában is erős húzás Az alakítás most is pontos, fegyelmezett és mélyen rétegzett, de Murphy játéka már nem a hatalom megszerzéséről szól, hanem annak súlyáról. Egy megfáradt, emlékiratait író, de még mindig veszélyes férfit látunk, aki túl sok mindent élt túl ahhoz, hogy valóban békére leljen. Az arcán ott van minden: veszteség, bűntudat, makacs túlélési ösztön – ez a Tommy már nem az, aki volt, és éppen ez adja az alakítás szépségét.
A film egyik fontos új szereplője Duke, Tommy fia, akit Barry Keoghan alakít. Keoghan az utóbbi években több hasonló karaktert játszott, és kicsit itt is ezt a vonalat viszi tovább. Duke figurája nem egyszerűen az „örökös”, hanem egy olyan fiatal férfi, aki már...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.
